Bábok készítése ruhacsipeszből

2019.11.07. 14:24 színesötletek_team

x1_1.jpgA ruhacsipeszről bizonyára mindenkinek a teregetés jut az eszébe, pedig mint majdnem minden háztartási eszköz, vagy más kiegészítő esetében, némi kreativitással könnyen találhatunk neki alternatív funkciót. Ezeknek a vidám figuráknak már az elkészítése is óriási móka lesz a gyermekeink számára, nem beszélve arról, mennyire fejleszti a fantáziát, ha ezekkel illusztrálják, játsszák el történeteiket.

Az elkészítésük rendkívül könnyű, és nem kell hozzá semmi olyasmi, ami ne lenne bármelyik íróasztal fiókjában. Nem lesz másra szükségünk, csak kartonpapírra, ollóra, ragasztóra, színes ceruzákra vagy filctollakra, és persze magukra a csipeszekre. Nyomtatott sablonok használata helyett tervezzük meg magunk kedvenceinket a ház körül, vagy a vadon élő állatok közül egyaránt! Mutatunk néhány ötletes példát, de sokkal izgalmasabb, ha új szereplőket is be tudunk vonni a játékba. 

x2_1.jpg

Rajzoljuk meg a körvonalat és a főbb jellemzőket, majd színezzük és vágjuk ki a figurát! Ha úgy tartja kedvünk, készíthetjük az egészet színes papírból, így akár a más tevékenységekből megmaradt kisebb darabok sem végzik a szemetesben. Óvatosan, odafigyelve vágjuk ketté a fejet a száj vonalának mentén, és már majdnem készen is vagyunk! Ragasszuk fel a testet a csipesz alsó, a fejet pedig a felső felére, ügyelve a gondos igazításra. A fából készült ruhacsipeszeknél bármilyen ragasztót használhatunk, míg műanyag esetében ajánlott a ragasztópisztoly csatasorba állítása. Utóbbit használva figyeljünk, nehogy magát a csipeszt is összeragasszuk!

Száradás után pedig kezdődhet is a játék. Jó kézügyeskedést mindenkinek! 

Forrás: www.easypeasyandfun.com

x3_1.jpg

x4_1.jpg

x10.jpg

x5.jpg

x6.jpg

x9.jpg

x7.jpg

x8.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: játék csináld magad figura papír diy ragasztó bábszínház színező gyerekekkel készíthető

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8615292924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

Közösség

Elismerések

Címkék

ablakdísz (9) advent (50) adventi koszorú (19) adventi naptár (6) ajándék (16) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (39) akrilfesték (13) álarc (18) album (5) antikolás (9) anyák napja (16) asztaldísz (8) befőttesüveg (5) Budapest Park (7) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (8) családi rendezvény (6) csináld magad (375) csomózás (18) decoupage (12) dekoráció (213) dísz (5) díszítés (51) divat (12) diy (316) DIY (90) ékszer (40) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (42) erkély (5) falevél (9) falfestés (10) farsang (37) festés (48) filcanyag (12) flitter (6) fonal (8) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (7) girland (7) gyerekekkel készíthető (6) gyertya (15) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (25) halloween (51) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (5) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) húsvét (78) inspiráció (8) iskolakezdés (7) játék (16) jelmez (12) kabala (6) karácsony (160) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karkötő (26) kartondoboz (7) kaspó (5) kavics (13) kavicsfestés (17) képeslap (9) képkeret (9) kert (73) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) konyha (6) könyvajánló (37) kosár (9) kosárfonás (16) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) láda (6) lakásdekoráció (76) lakásdísz (9) lakberendezés (43) lakberendezési ötletek (8) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (17) levendula (7) makramé (11) maszk (14) mécses (8) mécsestartó (15) mézeskalács (8) mikulás (5) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nyaklánc (12) nyár (21) nyereményjáték (24) origami (15) ősz (95) pályázat (22) papír (66) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (7) pentart (52) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) pólófonal (5) polymer clay (6) pöttömkert (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (40) quilling (8) ragasztás (18) raklap (14) raklap-bútor (5) recept (7) recycle (88) sablon (11) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (6) szabásminta (8) szabás varrás (10) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) tárolás (6) tavasz (51) tél (16) télapó (5) terasz (5) természetes alapanyag (8) tojás (9) tojásfestés (21) tojástartó (10) tök (21) tökdekoráció (8) tökdíszítés (5) tökfaragás (28) töklámpás (13) tündérkert (6) újrahasznosítás (164) ültetés (8) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (31) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (10) virágtartó (12) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

designed by

BekeDesign