Alapanyag a talpunk alatt - Festett kavicsfigurák és kavicsdíszek

2019.10.12. 10:00 andy_cube

3_13.jpg

Nem kell messzire menni és főleg vagyonokat költeni ahhoz, hogy nagyszerű alapanyagokhoz jussunk, hiszen azok sokszor szó szerint a lábunk előtt hevernek. A mai bejegyzésben kavicsokkal fogunk dolgozni. Mivel az ötletek tárháza határtalan és később is visszatérünk majd erre az anyagra, most őszi hangulatú, madaras képeket és dekorációkat mutatunk.

Az sem baj, ha kirándulásaink alatt már most begyűjtünk többféle formát, méretet, színt és felületet, mert a karácsonyi készülődés során már nem biztos, hogy lesz lehetőségünk. Ezzel el is árultuk, milyen szerepet szánunk a köveknek legközelebb.

5_10.jpg

9_5.jpg

Sima felületű, lapos, vagy az adott elképzelésünknek megfelelő formájú köveket válasszunk! Tisztítsuk meg őket alaposan! Ha szükséges, használjunk meleg vizet, szappant, régi fogkefét, hogy az apró bemélyedésekből is alaposan el tudjuk tüntetni a port, ezután szárítsuk meg őket teljesen. Az apró egyenetlenségeket csiszolópapírral eltávolíthatjuk.

A megtervezett minta és a kő alapszíne határozza meg, hogy szükséges-e az alapozás. A festéshez akrilfestéket használjunk, és vigyázzunk arra, hogy egy újabb réteg felhordása előtt az első maradéktalanul megszáradjon. A natúr felületek nagyon szépek és illenek ehhez a rusztikus anyaghoz, de ha a kedvünkre valóbb a fényes vagy jobban illik az összképhez, a végén akár le is lakkozhatjuk. Hobbiboltokban, papírboltokban már a teljes színpalettáról választhatunk kis kiszerelésű termékeket is, ráadásul különféle méretű és formájú ecsetek széles választéka áll rendelkezésünkre, amikkel tökéletesíthetjük a végeredményt. Ha szeretnénk képpé rendezni köveinket, szerezzünk be erre a célra is könnyen elérhető, természetes alapanyagokat: csiszolt ágat, mohát, leveleket, natúr faszeletet, régi képkeretet, spárgát, de további festett kavicsokat is használhatunk a környezet kialakításához. A rögzítés legkönnyebben ragasztópisztollyal oldható meg.

7_8.jpg

8_8.jpg

4_9.jpg

2_13.jpg

1_14.jpg

13_3.jpg

10_5.jpg
12_5.jpg

11_4.jpg

Ne feledkezzünk meg róla, hogy lassan itt a madáretetés ideje, aki teheti, gondoskodjon énekesmadaraink téli táplálékpótlásáról. Ha már elkezdtük, tartsunk ki, és tavaszig ne is hagyjuk abba, mert a folytonosság nagyon fontos, akár életet is menthet. Többek között napraforgó, tökmag, köles, natúr dió- és mogyorófélék, alma, állati
zsiradék, főtt rizs és ivóvíz kerülhet a menübe, a kenyérféléket és pékárukat pedig szigorúan hagyjuk ki belőle!

6_8.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: kreatív madáretető figurák kavics kavicsfestés lakásdekoráció természetes alapanyag akrilfesték DIY kavicsművészet kavicsdísz

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr715213272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

Közösség

Elismerések

Címkék

ablakdísz (9) advent (50) adventi koszorú (19) adventi naptár (6) ajándék (16) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (39) akrilfesték (13) álarc (18) album (5) antikolás (9) anyák napja (16) asztaldísz (8) befőttesüveg (5) Budapest Park (7) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (8) családi rendezvény (6) csináld magad (375) csomózás (18) decoupage (12) dekoráció (213) dísz (5) díszítés (51) divat (12) DIY (90) diy (316) ékszer (40) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (42) erkély (5) falevél (9) falfestés (10) farsang (37) festés (48) filcanyag (12) flitter (6) fonal (8) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (7) girland (7) gyerekekkel készíthető (6) gyertya (15) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (25) halloween (51) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (5) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) húsvét (78) inspiráció (8) iskolakezdés (7) játék (16) jelmez (12) kabala (6) karácsony (160) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karkötő (26) kartondoboz (7) kaspó (5) kavics (13) kavicsfestés (17) képeslap (9) képkeret (9) kert (73) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) konyha (6) könyvajánló (37) kosár (9) kosárfonás (16) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) láda (6) lakásdekoráció (76) lakásdísz (9) lakberendezés (43) lakberendezési ötletek (8) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (17) levendula (7) makramé (11) maszk (14) mécses (8) mécsestartó (15) mézeskalács (8) mikulás (5) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nyaklánc (12) nyár (21) nyereményjáték (24) origami (15) ősz (95) pályázat (22) papír (66) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (7) pentart (52) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) pólófonal (5) polymer clay (6) pöttömkert (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (40) quilling (8) ragasztás (18) raklap (14) raklap-bútor (5) recept (7) recycle (88) sablon (11) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (6) szabásminta (8) szabás varrás (10) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) tárolás (6) tavasz (51) tél (16) télapó (5) terasz (5) természetes alapanyag (8) tojás (9) tojásfestés (21) tojástartó (10) tök (21) tökdekoráció (8) tökdíszítés (5) tökfaragás (28) töklámpás (13) tündérkert (6) újrahasznosítás (164) ültetés (8) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (31) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (10) virágtartó (12) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

designed by

BekeDesign