A jól ismert tátika más bőrébe bújtatva

2019.09.27. 12:30 színesötletek_team

0_borito.jpg

Ugye mindenkinek ismerős a tátika? A csákó és a hajó után talán a legegyszerűbb hajtogatási technikával elkészíthető gyerekjáték, ami szinte minden általános iskolás kezében legalább egyszer felbukkan valamilyen vicces figura, esetleg offline döntéshozó vagy jövendőmondó alkalmazás alakjában. A jópofa minták segítségével felturbózhatjuk ezt az alapötletet, hogy gyermekeink egész állatkerteket hozhassanak létre, miközben nem mellékesen remekül szórakozhatnak. Színes papír, olló és ragasztó csupán a szükséges eszközarzenál, de zsírkrétával és filccel kiegészítve akár meg is lehet rajzolni bizonyos részleteket vagy az egészet.

A négyzet alakú lapot hajtsuk kétszer félbe. Az egyik sarkát hajtsuk be pontosan középre, majd ugyanígy járjunk el a másik hárommal is, ezáltal újra négyzetalakot kapunk. Fordítsuk át a papírt a túloldalára és ismételjük meg a az előbbi hajtást mind a négy sarokkal a középvonalig. Alulról benyúlva a fülek alá az ujjainkkal így már tudjuk nyitni és zárni.

1_hajtas.jpg

2_hajtas.jpg

3_hajtas.jpg

Most jön csak az igazi móka! Találjuk ki előre, milyen állatokat szeretnénk megvalósítani, és aszerint válasszuk ki a papír színét, mintázatát, struktúráját. Az arcokat eltérő színű papír felragasztásával vagy rajzolással alakíthatjuk ki, ahogy a szemeket is, de utóbbi esetben tehetünk fel öntapadós, készen kapható műanyag szemecskéket is. Az összes olyan részt -füleket, farkincát, szarvakat-, ami kilóg a négyzet adta formából, utólag ragasszuk hozzá.

4_kesz_1.jpg

6_kesz.jpg

7_kesz.jpg

5_kesz.jpg

Mutatunk néhány sablont, ami alapján előre rá tudjuk ragasztani ezeket a kiegészítő formákat a színes lapunkra, de ezeket akár ki is nyomtathatjuk. Azért azt ne felejtsük, a saját alkotás mindig nagyobb öröm, szuper kikapcsolódás és fejleszti a kreativitást.

9_3.jpg
10_4.jpg
11_3.jpg

8_6.jpg

12_4.jpg

13_2.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr7915173222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter

Hirdetés

Közösség

Elismerések

Címkék

ablakdísz (9) advent (50) adventi koszorú (19) adventi naptár (6) ajándék (16) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (39) akrilfesték (13) álarc (18) album (5) antikolás (9) anyák napja (16) asztaldísz (8) befőttesüveg (5) Budapest Park (7) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (8) családi rendezvény (6) csináld magad (373) csomózás (18) decoupage (12) dekoráció (209) dísz (5) díszítés (51) divat (12) DIY (88) diy (313) ékszer (40) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (42) erkély (5) falevél (9) falfestés (10) farsang (37) festés (48) filcanyag (12) flitter (6) fonal (8) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (7) girland (7) gyertya (14) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (25) halloween (48) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (5) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) húsvét (78) inspiráció (8) iskolakezdés (7) játék (15) jelmez (12) kabala (6) karácsony (160) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karkötő (26) kartondoboz (7) kaspó (5) kavics (13) kavicsfestés (17) képeslap (9) képkeret (9) kert (73) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) konyha (5) könyvajánló (37) kosár (9) kosárfonás (16) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) láda (6) lakásdekoráció (76) lakásdísz (9) lakberendezés (43) lakberendezési ötletek (8) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (16) levendula (7) makramé (11) maszk (14) mécses (8) mécsestartó (15) mézeskalács (8) mikulás (5) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nyaklánc (12) nyár (21) nyereményjáték (24) origami (15) ősz (92) pályázat (22) papír (64) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (7) pentart (52) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) pólófonal (5) polymer clay (6) pöttömkert (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (40) quilling (8) ragasztás (17) raklap (14) raklap-bútor (5) recept (6) recycle (88) sablon (11) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (6) szabásminta (8) szabás varrás (10) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) tárolás (6) tavasz (51) tél (16) télapó (5) természetes alapanyag (6) tojás (9) tojásfestés (21) tojástartó (10) tök (19) tökdekoráció (6) tökdíszítés (5) tökfaragás (26) töklámpás (10) tündérkert (6) újrahasznosítás (164) ültetés (8) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (31) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (10) virágtartó (12) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

designed by

BekeDesign