Színes Ötletek

a kézügyes blog

Gryllus Vilmossal búcsúzik a Pöttömkert

Minden hónapban egy vasárnapra a Budapest Park a gyerekeké lesz, ahol kedvükre játszhatnak és alkothatnak. Nem lesz ez másként szeptemberben sem – az idei év utolsó Pöttömkertjén – ahol a lurkók nagy kedvence, Gryllus Vilmos játszik majd, de a kis focisták legnagyobb örömére a Magyar Labdarugó Szövetség Szurkolói Falujában is külön programmal várják őket szeptember 3-án.

20545205_1918931334991498_4329442857468988057_o.jpg

A szeptemberi Pöttömkert nemcsak azért lesz különleges, mert ez lesz idén az utolsó, de azért is, mert a nyár lezárásaként egy igazi „szupersztár” lép színpadra, a gyerekek egyik legkedveltebb dalszerzője és előadója, Gryllus Vilmos. Persze, nem ő lesz az egyetlen, akit meglátva biztos az örömujjongás: ezúttal is a Kerekítő mondókás mókával indul a reggel, itt lesz Mile Szilvia és gyerek fitnesz csapata, hogy jól átmozgassanak mindenkit, megismerhetjük a Tetovált Állatmentők Egyesületet és a Piros Orr bohócdoktorok is itt lesznek, hogy mosolyt csaljanak az arcokra.

Az ArtPaint pedig ismét szolgálatba áll csillámtetoválásaikkal, ahogy a Magyar Vöröskereszt Ifjúsági tagozata is, hogy mindenféle menő arcfestést készítsenek.

Természetesen ezúttal sem kell a gyerkőcöknek hiányolni semmit, amit eddig megszerettek, így búcsúzóul játszhatnak a Piatnik Interaktív játszóházban, lesz Mizo Tejes Kaland, Fejtörők, Óriás társas, tengerimalac simogatás, szuper tanulóbicajok és a Razor rollerei, valamint egy bemászható kukásautó is. Az ősz közeledtével a népi játszóházban ezúttal a szüret lesz a terítéken és megismerhetik a Dunakanyar Népművészeti Egyesületet is.
Külön meglepetés lesz a kis focisták számára a Magyar Labdarugó Szövetség Szurkolói Faluja, ahol ügyességi foci játékok várják a jövő Ronaldóit.

A szeptemberi Pöttömkertre a felnőttek részére 13 óráig 500 Ft a belépés – a gyerekeknek természetesen egész nap ingyenes – a belépőkből származó bevétel 50 %-a pedig jó célra megy: a Budapest Park a Piros Orr Bohócdoktoroknak adományozza.

További információért és programokért irány a szeptemberi Pöttömkert Facebook eseménye:
https://www.facebook.com/events/472276743133486/?fref=ts

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr9312788352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása