Színes Ötletek

a kézügyes blog

Az örök érvényű főzött gyurma receptje

Már régóta közkinccsé szerettem volna tenni ezt a receptet, mert amióta először kipróbáltuk, csak ilyet készítünk. Rengeteg érvet tudok felsorakoztatni mellette: először is olcsó, sőt lényegesen olcsóbb, mint bármelyik bolti változat. Nem hagy maradandó nyomot, ruhából kimosható, szőnyegről (megszáradva) simán felporszívózható. Nagyon jó buli a készítése is, és a picurok besegíthetnek, főleg a színezését élvezik majd. Bármilyen színt kikeverhettek, nem kell megmaradni a boltban fellelhető árnyalatoknál. Nem tartalmaz káros anyagot és hűtőben sokáig eltartható. Sikerült kedvet csinálnom? 

házigyurma főzött gyurma gyurma recept

A RECEPT

  • 25 dkg liszt
  • 2 evőkanál só
  • 2 evőkanál étolaj vagy babaolaj (ez utóbbitól finom illata lesz)
  • 1 kávéskanál citromsav vagy borkősav (hogy ne penészedjen meg)
  • 3 dl víz
  • ételfesték

házigyurma főzött gyurma gyurma recept

Egy lábasban elkezdjük melegíteni a vizet. Mi ilyenkor szoktuk megszínezni. Mikor mivel, ami éppen akad. Húsvét után megmaradt tojásfestékkel, de leginkább sima ételfestékkel. Ezután beletesszük az összes hozzávalót, és folytonos kavargatás főzzük. Eleinte ragacsos és darabos, de nem kell megijedni, a végére szépen összeáll az egész.

házigyurma főzött gyurma gyurma recept

A végén már elég nehéz keverni, innen is lehet tudni, hogy már jó. Ha kihűlt, jól átgyúrjuk és indulhat a móka.

házigyurma főzött gyurma gyurma recept

Fóliába csomagolva, vagy légmentes dobozba zárva hűtőben sokáig eláll (bár nálunk sosem tart túl sokáig). A megadott mennyiségből jó nagy adag gyurma lesz, ha sok színt szeretnétek készíteni, nyugodtan felezhetitek az előírt mennyiséget. Az alábbi videómban megnézhetitek az elkészítést (itt is felezett mennyiségekkel dolgoztam).

A végeredmények pedig ennyire örült a gyermekem:

házigyurma főzött gyurma gyurma recept

A további képek forrása: MPMK

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

Iratkozz fel YouTube csatornámra, és nézd meg a legfrissebb videóimat is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3912354513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása