Levendula, a nyár ajándéka

2015.06.18. 08:15 kreablogger

A minap olvastam A napfény illata blogon egy remek összeállítást a levendula felhasználásáról. Adta magát az ötlet, hogy a magam szemszögéből is levendulázzunk kicsit. Hiszen szeretem a levendulát. Az illatát, a színét, a hangulatot, amit áraszt, ahogy betölti a  provence-i tájat, ahogy kényezteti az érzékeimet, szeretem mindenestül. Velem tartotok most egy levendulás körutazásra? Gondolatébresztő, színes és szinte szagos-ízletes képek, és persze ami azokon túl van. Sorra vesszük, mi mindenre használható, mert amellett, hogy egyszerűen csak gyönyörködünk finom kis virágaiban és illatában, sokféle területen hasznosíthatjuk is.

 

Lavanda

 

A levendula igen széles körben népszerű, felhasználják illóolaj készítéséhez (fertőtlenítő, és gyulladáscsökkentő hatása ismert), kenőcsökhöz, krémekhez, szappanokhoz, illetve illatanyagként parfümökhöz, kölnivizekhez a kozmetikai iparban. A gasztronómia területén fűszerként is ismert, kandírozzák, teákba, limonádéba keverik, sütemények, fagylaltok, krémek dekorációjaként és ízesítőjeként is népszerű. Gyógyászatban, aromaterápiás felhasználása feszültségoldásra (pl. relaxációs illatpárnák) szintén ismert. Virágzatát felhasználják a virágkötészetben, dekorációs célra is igen látványos. Ruhák közé téve a molyok távol tartásában is hasznos segítség.

 

How to dry lavender at home

 

Most pedig mutatom, hogy én mi mindenre használnom.

Koszorúba fonva (pl. rozmaringgal párosítva) illatozó, szemet gyönyörködtető ajtódísz:

 

DIY: fresh rosemary and lavender wreath. someone can make this for me as a gift!!!

 

how to make a lavender wreath http://club.conservationgardenpark.org/2013/08/living-arrangements-simple-lavender-wreath/

 

After you take down the Christmas decorations, the house always looks so bare. Replace the holiday wreath with this amazing lavender wreath instead! Cheap and easy to make, and a wonderful way to bring life into your home! www.ehow.com/...

 

the prettiest lavender wreath I've seen...

 

Overlove this wreath for front door!

 

Add spring cheer to your front door with our DIY seasonal containers and wreaths.

 

Lavender Heart-shaped wreath for Valetine's - a piece of France in this US celebration!

 

Here's an idea for my end of summer lavender harvest... that's just lavender flowers and leaves, wrapped around a wire with floral tape.  Outrageously expensive to buy, and practically free to make.

 

Persze egyszerűen csak meg is száríthatjuk, mindenképpen csodás:

 

practical, powerful, everyday uses for lavender

 

hanging lavender keeps the flies out. Need to hang this in my chicken coops!

 

How to harvest and dry English Lavender plus project tutorials and recipes on how to use it.

 

Illatpárna, aromaterápiás zsákocska

A szárított virágzatot vászon- vagy orgaznazsákba tölthetjük, amelyet a ruhák közé vagy éppen a párnák alá is tehetünk. Az előbbi a molyok távoltartásában hathatós, az utóbbi a nyugodt, pihentető alvást segíti elő.

 

Cozy Expressions Original Design.  Burlap Sachet with handpainted lavender on the front

 

How to make a #lavender #sachet #pillow. Maybe with some old cloth handkerchiefs.

 

Lavendar sachets at every table as well as disbursed around the reception hall for a relaxing experience ---maybe also at the ends of the first few pews for the family rows.

 

Akár saját kezűleg hímzett tasakba is kerülhet:

 

delicado

 

Levendulás sópárnát is készíthettek, amely szintén nyugatató hatású, erről EBBEN a posztomban olvashattok részletesen.

 

Lavender all tied up in matching ribbon #lavender #vignette #purple

 

Egyszerű dekorációs elemként is használhatjuk, például hangulatos gyertyák készítésénél.

 

Pinned using PinFace!

 

Ahogy említettem, a gasztronómia is felfedezte magának a levendulát. S nem csupán díszítőelemként, hanem izesítőanyagként is használhatjuk. Magyar oldalakon is számos receptet találtok, sokféle keksz, muffin, süti és torta receptje fellelhető.

 

Recipe: Blueberry, Lavender and White Chocolate Cake

 

Lavender Cupcakes with Honey Frosting. Because @Amanda L requested

 

lemon layer cake with blueberry lavender buttercream

 

lavender glazed cheesecake

 

Lavender Scones - sound great, would love a taste. Anyone know where to get lavender extract that's edible?

 

From the reality series D.C. Cupcakes, Georgetown Cupcake bakery owner Sophie Kallinis LaMontagne was on The Talk with her Lavender Earl Grey Tea Cake Recipe. Try it out yourself!

 

Recipe for honey lavender macarons

 

Recipes | Honey-Lavender Ice Cream | Sur La Table

 

Lavender Macarons: tried for the 1st time at the Sweet Boutique - amazing! Gorgeously hued, sweetly fragrant <3 #Lavender Macarons.

 

Levendulás limonádé

 

Lavender Lemonade... Most certainly going to have to make this before summer ends.

 

Coconut Lavender Lemonade by ConfectionalisM & 5 other Drink Recipes

 

peach  lavender lemonade. perfect summer drink!

 

Amelybe akár levendulás jégkocka is kerülhet:

 

LAVENDER A lavender-flower ice cube not only makes a colorful addition to water or iced tea, but also brings out the flavor of gin and bourb...

 

Levendulás latte, ellenállhatatlan

 

Lavender-Honey Iced Latte - offbeat + inspired-4

 

Fürdősó

 

Homemade Lavender Bath Salts...wonderful gift idea

 

A levendula csodás színárnyalatai a lakberendezésben is ihletet adhatnak:

 

Great site to find good colors for your house or wedding - just choose a basic you like and then it chooses others to go along with it

 

Nagy kedvencem a levendulabuzogány, erről már pár évvel ezelőtt írtam is egy részletes posztot (ITT találjátok a leírást).

 

Organic Lavender Wand - Light Green and Purple Satin Ribbon - Made in Canada. $19.00, via Etsy. - ça est une chouette idée

 

És persze csak úgy...

 

Fresh Cut Sequim Lavender by sequimlavenderfestival, via Flickru.        Wonderful festival!

 

β a s k e t ℒℴѵℯ ჱܓ ჱ ᴀ ρᴇᴀcᴇғυʟ ρᴀʀᴀᴅısᴇ ჱܓ ჱ ✿⊱╮♡❊**Have a Good Day**❊ ~ ❤✿❤ ♫ ♥ X ღɱɧღ ❤ ~ Mon 12th Jan 2015

 

Lavender freshly picked and tied from the lavender fields of Provence.

 

Photo

 

Lavender: I used to have a little bag of lavender potpourri when I was young that I would put under my pillow when I was having trouble sleeping. Maybe I need to get another one of these!

 

French Blue remind me of the south of France. It is also called periwinkle a blue that has red in it so it verges on purple.

 

Lavender lavender lavender

 

Lavender: #Lavender & Lace -- A highly decorative way to save your seed.

 

Lavender soap.  I have to admit I hoard pretty soaps to display.  TG

 

Dried Lavender ~ Ana Rosa

 

Decorating your Home with Pantone’s 2014 Color of the Year : Candle With Lavender Flowers

 

fresh cut lavender

 

Szóval, ha tehetitek ültessetek, termesszetek levendulát (erről ITT olvashattok hasznos tudnivalókat), ha erre nincs lehetőségetek, éljetek a levendulaszüretek lehetőségével (pl. Tihanyban, részletek ITT), mert a levendula természet egyik csodás ajándéka.

Ha pedig szeretnétek további levendulás képeket nézegetni, ajánlom a levendula-szerelem című írásomat is figyelmetekbe.

Források a képekre kattintva.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: levendula

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2912354737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

bannerek-300x250.jpg

Hirdetés

300_250_ukh_akc.jpg

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (83) adventi koszorú (23) adventi naptár (32) ajándék (26) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (8) ajándékötletek (8) ajánló (21) ajtódísz (41) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (10) állatfigura (8) anchor crafty (7) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (8) arcmaszk (8) art export (50) asztaldísz (10) baba (5) babamama (5) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (9) befőzés (10) budapest (5) Budapest Park (10) bútorfelújítás (9) bútorfestés (23) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (12) cser kiadó (8) csináld magad (495) csomagolás (8) csomózás (29) decoupage (15) decoupage alkotósarok (8) DEKA (6) dekor (7) dekoráció (276) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (12) diy (336) DIY (171) dulux (10) ékszer (44) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) erkély (5) esemény (6) falevél (10) falfestés (12) farmer (8) farsang (46) felújítás (11) fenntarthatóság (33) fenntartható ajándékozás (15) festék (9) festés (71) festészet (5) filc (10) filcanyag (14) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (7) Föld napja (5) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (59) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (5) fűszercímke (5) gasztro (5) gesztenye (8) girland (11) gyerekekkel készíthető (67) gyerekeknek (13) gyerekjáték (26) gyerekkel az élet (16) gyereknap (5) gyerekszoba (17) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (11) gyurmaékszer (5) hajtogatás (28) halloween (55) hangulatfény (5) hazai (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) hello piac (5) henkel (11) hetiegy (13) heti inspiráció (14) hímes tojás (6) hímzés (21) hír (5) hobbyművész (53) hóember (8) hópehely (5) horgolás (57) horgolásminta (5) hulladékból alapanyag (14) hulladékcsökkentés (76) hulladékmentes (20) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (37) inspiráció (46) irodalom (7) iskola (7) iskolakezdés (9) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (76) játékkonyha (6) jeles nap (29) jelmez (17) jelmezkészítés (6) kabala (6) kacatmentés (16) karácsony (215) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (45) karácsonyi ajándékötletek (6) karácsonyi dekoráció (15) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (26) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (13) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (12) képzőművészet (16) keresztszemes (8) kert (82) kertészkedés (22) kézimunka (55) kézműves (18) kézzel készült (37) kiállítás (6) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (5) kint a kertben (6) kitekintés (5) kokárda (6) könyajánló (9) konyha (13) könyv (12) könyvajánló (49) környezetbarát alapanyag (6) környezettudatosság (24) környezetvédelem (25) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (42) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (26) közösségi (5) kreatív (24) kreatív foglalkozások (5) kreatív hobbi (6) kreatív ötletek (10) krepp-papír (5) kultúra (10) láda (6) lakásdekor (6) lakásdekoráció (93) lakásdísz (10) lakásfelújítás (7) lakberendezés (57) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (8) majolika (6) makramé (20) maradék anyagból (13) március 15 (5) maszk (15) mécses (7) mécsestartó (17) mézeskalács (10) mikulás (7) Mikulás (5) minta (11) mintaív (8) mora kiado (28) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (24) műgyanta (6) művészet (5) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (14) nedobdki (10) nemadomfel alapítvány (5) nyaklánc (12) nyár (26) nyereményjáték (69) nyomdázás (5) nyuszi (12) öko (7) olvasót nevelek (6) online adventi naptár (23) origami (18) öröknaptár (12) örömhímzés (6) ősz (107) őszi dekoráció (12) otthon (25) otthondesign (15) pályázat (44) pannoncolor (8) papír (85) papírdísz (38) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (5) papírhajtogatás (5) papírjáték (6) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (11) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) pöttömkert (8) pr (5) pritt (105) pritt pályázat (8) program (7) programajánló (76) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (5) rajzolás (5) rajzpályázat (15) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (16) rendezvény (8) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (17) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (12) szineskert (5) színes papír (5) színes programok (29) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tamogatott tartalom (5) támogatott tartalom (59) tárolás (11) tároló (5) táska (7) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (20) télapó (5) terasz (8) termés (5) természetes alapanyag (26) tervezés (8) textil (8) textilfesték (7) textilfestés (13) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (13) tudatos vásárlás (5) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (18) újrahasznosítás (216) újrahasznosított alapanyag (12) újra felhasználás (5) ültetés (9) ünnep (7) ünnepi dekoráció (8) üvegfestés (12) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (56) vásár (10) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) világnap (5) vintagetiles sal 2022 (6) virág (12) virágtartó (16) xstitch (6) zene (7) zero-waste (8) zero waste (22) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása