A nagy íróasztal-felújítás

2015.01.07. 14:30 kreablogger

A kislányom (leendő) íróasztalát még az ősszel kezdtük el felújítani, de csak mostanra sikerült blogbejegyzésbe önteni az eseményeket. Tulajdonképpen ez az első olyan igazi bútorfelújítós vállalkozásom, úgyhogy nagy várakozások és izgalmak előzték meg a munkálatokat. De lássuk is akkor szép sorjában...

Az íróasztal eredeti állapotában egy meglehetősen retró formájú, alaposan elhasználódott felületű családi örökség. Nem volt kérdés, hogy szeretjük és megtartjuk, a kislányom pedig megálmodta az új fazont. 

Az eredeti állapot nagyon kopott, és foltos volt, a színe pedig végképp nem illeszkedett az ízlésvilágunkba, ezért első lépésben lecsiszoltuk az egészet.

A festést még az őszi hónapok elején elkezdtük, a rószaszín festék egy vízbázisú zománcfesték (Dulux, rapidry satin matt), amellyel a lányom is remekül boldogult.

Nem szerettünk volna teljesen rózsaszín bútort (azaz inkább csak én nem szerettem volna, a lányomnak természetesen megfelelt), ezért egyezkedni kezdtünk. Miután lebeszéltem a hupikék és a csillogós neonzöld színekről, sikerült egy fehér árnyalatban megegyeznünk. Pont akkoriban robbant be a DEKOR PAINT SOFT festék a piacra, így nem volt kérdés, hogy a munkálatok további részét ezzel a festékkel fogom véghezvinni. 

A fiókok élei, és a profiljuk, illetve a lábak is törtfehér árnyalatot kaptak.

Néhány fontos tudnivaló a dekor paint-től, amit érdemes tudnotok:

Ez a magyar fejlesztésű csodafesték mindenféle felületre használható (fém, fa, laminált felületek stb.), vízbázisú, igény szerint hígítható, kellemesen sűrű állagú, nagyon jól tapad, és eddigi tapasztalataim szerint gyönyörűen terül, csíkmentesre szárad. Szagra vagyis inkább illatra is kellemes, sőt, nekem kifejezetten tetszik. Egyes felületeken egy rétegben is tökéletesen fed, "problémásabb" esetekben két réteg szükségeltetik.Amennyiben használati tárgyat festünk vele, ami nagyobb igénybevételnek van kitéve (pl. szék, asztal, stb.) illetve az alap pl. pácolt, vagy olyan anyaggal van kezelve, ami reakcióba léphet a festékkel, vagy ha az alap fém vagy üveg, vagy egyéb olyan anyag, amin alapvetően nem tapad jól a festék, akkor szükséges az alapozás. Egyéb esetben ez nem indokolt. 

A védőrétegként használati tárgynál érdemes matt, vízbázisú lakkot használni és ekkor már vizes helyiségben is védelmet kap az adott bútor, egyéb esetben elég a wax. Kevésbé igénybevett felületek esetében elegendő a polírozás puha ronggyal, ugyanis a festék lakk nélkül önmagában is polírozható, és természetesen tartós.

Webáruházunkban 10 színben rendelhető.

Minden részt két rétegben festettünk le, biztos, ami biztos alapon, hiszen a közeljövőben igen aktív használatnak lesz kitéve a bútor. Hamar, nagyjából egy óra alatt meg is száradt.

Az igazán érdekes rész pedig csak most következett, ugyanis stencilezni is szerettünk volna az asztal lapját. Ez persze egy újabb vitát eredményezett, hiszen a kislányom a bútor minden porcikáját stencilezni szerette volna. Azért igyekeztünk a jó ízlés határain belül maradni.  

A választásunk ezekre a tüneményes szarvasos sablonokra esett (itt beszerezhető).

Került egy-egy motívum a fiókok belsejébe,

továbbá a fiókok profiljára,

és természetesen az asztallapra is...

A stencilezéshez is dekor paint festéket használtuk (kivéve az eleve fehér részeken, oda a maradék zománcfestékből került). A dekor paint-tel fedett felületeket finoman átdörzsöltük viaszpasztával. Azóta pedig csak gyönyörködünk benne.

További munkáim Dekor Paint-tel: Csináld magad: bútorfestés

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le. Ha még több kreatív ötletre szomjazol, kövess a Pinteresten is!

Szólj hozzá!

Címkék: bútorfestés bútorfelújítás pentart dekor paint dekor paint soft

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2512354969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

banner_vvm.jpg

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (52) adventi koszorú (20) adventi naptár (6) ajándék (17) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (40) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) antikolás (9) anyák napja (18) arcmaszk (8) asztaldísz (9) befőttesüveg (6) befőzés (5) Budapest Park (7) bútorfelújítás (5) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (6) csináld magad (395) csomagolás (5) csomózás (18) decoupage (13) decoupage alkotósarok (8) dekor (5) dekoráció (225) dísz (5) díszítés (53) divat (12) DIY (134) diy (325) ékszer (42) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (9) falfestés (11) farsang (39) festés (50) filcanyag (12) flitter (6) fonal (11) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (7) girland (8) gyerekekkel készíthető (24) gyerekjáték (5) gyertya (17) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (26) halloween (51) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) hulladékcsökkentés (6) húsvét (82) húsvéti dekoráció (5) inspiráció (8) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (38) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) karácsony (162) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (6) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (9) kert (75) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) konyha (8) könyvajánló (37) környezetvédelem (7) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) kreatív (23) láda (6) lakásdekoráció (80) lakásdísz (9) lakberendezés (47) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) levendula (7) magyar (6) makramé (11) maszk (14) mécses (8) mécsestartó (16) mézeskalács (8) mikulás (6) minta (11) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nagy nebulo kviz (6) nebulo (6) nyaklánc (12) nyár (22) nyereményjáték (37) nyuszi (5) önkéntes pr (5) origami (16) ősz (97) pályázat (30) papír (74) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (8) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (5) pr (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (41) quilling (8) ragasztás (37) ragasztó (12) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (7) recycle (99) sablon (11) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (10) szabásminta (9) szabás varrás (11) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tárolás (6) táska (5) tavasz (55) tavaszi dekoráció (5) tél (17) télapó (5) terasz (7) természetes alapanyag (10) tervezés (8) textil (5) tojás (9) tojásdíszítés (5) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (21) tökdekoráció (8) tökdíszítés (5) tökfaragás (28) töklámpás (13) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasznosítás (183) ültetés (9) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (39) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (11) virágtartó (12) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

levendula_logo_hatteres_1.png

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

redesigned by

VVM