Hangulatos mécsestartók

2014.09.09. 12:11 kreablogger

Augusztus végén ugyan elbúcsúztattuk a nyarat, de szeptemberben még lehet az erkélyen vagy a kertben ücsörögni, esténként pedig egy pokróccal betakarózva jókat beszélgetni. A hangulatot pedig fokozhatjuk saját készítésű színes lámpásokkal!

Ehhez nincs is szükségünk sok alapanyagra, hisz szinte minden háztartásban van kiürült lekváros üveg. Szerezzünk be többféle színben üvegfestéket és oldószert, kontúrozót és egy finomszőrű ecsetet, amivel könnyedén eloszlathatjuk az üvegfestéket.

Az üvegeket alaposan zsírtalanítsuk és amennyire csak lehet, pormentes környezetben dolgozzunk (ne kültéren). Állítsuk fejre az üvegeket, tegyünk alájuk egy fóliát vagy papírtörlőt, így ugyanis úgy tudjuk forgatni az üveget, hogy közben nem érünk hozzá. A festékből ne vigyünk fel túl sokat, vagy túl keveset, törekedjünk az egyenletes, közepes mennyiségű felvitelre. Száradáskor az ecsetvonások eltűnnek, a festék szépen eloszlik. 

Az üvegfesték színeket keverni is lehet, de semmiképpen ne használjunk ehhez műanyag tálkát/poharat, mert a festék oldószeres! Mi kék és zöld árnyalatokat kevertünk össze 1:1 arányban és így kaptuk ezt a csodás türkizes árnyalatot.

A száradást elősegíthetjük, ha napon szárítjuk az üvegeket. A teljes száradással várjunk 24 órát. 

Ezután jöhet a kotúrozóval való dekorálás, amihez mi antikréz színt választottunk. Húzhatunk folyamatos vonalakat, vagy pöttyözhetünk is. A kontúrozó kb. 30 perc alatt megszárad. Az így elkészült tárgyat nem kell kiégetni!

Ezután már csak bele kell tenni a mécsest, és egy hosszú gyufával meggyújtani. A technika egyébként fordítva is alkalmazható, hogy előbb felrajzolunk egy mintát kontúrral és a köztes részeket kitöltjük üvegfestékkel. A munkálatok végén az ecsetet oldószerrel tisztítsuk.

Fotó: Varga Judit

További technikák:

Pentartdekor blog

Keresd a Pentart ötleteket a Facebookon is! 

Szólj hozzá!

Címkék: üvegfestés mécsestartó pentart kontúrozás

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr4212355125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

banner_vvm.jpg

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (52) adventi koszorú (20) adventi naptár (6) ajándék (17) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (40) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) antikolás (9) anyák napja (18) arcmaszk (8) asztaldísz (9) befőttesüveg (6) befőzés (5) Budapest Park (7) bútorfelújítás (5) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (6) csináld magad (395) csomagolás (5) csomózás (18) decoupage (13) decoupage alkotósarok (8) dekor (5) dekoráció (225) dísz (5) díszítés (53) divat (12) DIY (134) diy (325) ékszer (42) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (9) falfestés (11) farsang (39) festés (50) filcanyag (12) flitter (6) fonal (11) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (7) girland (8) gyerekekkel készíthető (24) gyerekjáték (5) gyertya (17) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (26) halloween (51) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) hulladékcsökkentés (6) húsvét (82) húsvéti dekoráció (5) inspiráció (8) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (38) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) karácsony (162) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (6) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (9) kert (75) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) konyha (8) könyvajánló (37) környezetvédelem (7) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) kreatív (23) láda (6) lakásdekoráció (80) lakásdísz (9) lakberendezés (47) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) levendula (7) magyar (6) makramé (11) maszk (14) mécses (8) mécsestartó (16) mézeskalács (8) mikulás (6) minta (11) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nagy nebulo kviz (6) nebulo (6) nyaklánc (12) nyár (22) nyereményjáték (37) nyuszi (5) önkéntes pr (5) origami (16) ősz (97) pályázat (30) papír (74) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (8) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (5) pr (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (41) quilling (8) ragasztás (37) ragasztó (12) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (7) recycle (99) sablon (11) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (10) szabásminta (9) szabás varrás (11) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tárolás (6) táska (5) tavasz (55) tavaszi dekoráció (5) tél (17) télapó (5) terasz (7) természetes alapanyag (10) tervezés (8) textil (5) tojás (9) tojásdíszítés (5) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (21) tökdekoráció (8) tökdíszítés (5) tökfaragás (28) töklámpás (13) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasznosítás (183) ültetés (9) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (39) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (11) virágtartó (12) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

levendula_logo_hatteres_1.png

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

redesigned by

VVM