Nyári divatékszerek saját kezűleg

2014.08.04. 20:07 kreablogger

Nemrég mutattunk Nektek egy különleges, ugyanakkor nagyon egyszerűen elkészíthető karkötőt, aminek dekorgumi alapját sablonnal és pasztákkal díszítve rézhatású felületet kaptunk. Erről ITT olvashattok.

Most egy egészen más stílusú, ugyanakkor szintén egyszerű és mutatós karkötő díszítési technikát hoztunk. 

Natúr fából készült karkötőket hobbiboltokban lehet kapni és akrilfestékkel olyanra színezhetjük, amilyenre csak szeretnénk! Választhatunk vékonyabb vagy vastagabb fajta közül, utóbbin látványosabb, nagyobb mintákat is készíthetünk.

A karkötők belső felét is kiszínezhetjük, mert időnként ez is látszik, és jobban néz ki egy szép színnel, mintha csak natúran hagynánk a fát.

A mintákat szabad kézzel vagy maszkolással tudjuk a felületre felvinni. A maszkoláshoz a hagyományos maszkolószalag helyett használjunk inkább öntapadós fóliát, mert ez sokkal rugalmasabban tudja követni az íves felületet: ragasztás közben kicsit meg lehet „húzni”, ami által nyúlik és jobban kifeszül a felületen, így nem folyik alá a festék. 

A karkötőket érdemes oldószeres lakkal lekenni a végén, hogy bírják a strapát. 

Ötlet és styling: Varga Judit

Ha pedig szeretnétek a karkötőhöz passzoló cipőt is, akkor nézzétek meg ezt a videót!

Tipp: próbájátok ki a különböző színű, irizáló hatású mázpasztákat is a karkötőn, mert az íves felületen a színes pigmentek játéka különleges hatást erdeményez.

 

További technikák:

Pentartdekor blog

Keresd a Pentart ötleteket a Facebookon is! 

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad divat ékszer festés karkötő ékszerkészítés akrilfesték pentart DIY

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr1712355155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter

Hirdetés

pottomkert_300x250_augusztus.png

Közösség

Elismerések

Címkék

ablakdísz (9) advent (50) adventi koszorú (19) adventi naptár (6) ajándék (16) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (38) akrilfesték (12) álarc (18) album (5) antikolás (9) anyák napja (16) asztaldísz (8) Budapest Park (7) bútorfestés (17) ceruzatartó (5) coats (8) családi rendezvény (6) csináld magad (372) csomózás (18) decoupage (12) dekoráció (205) díszítés (51) divat (12) diy (306) DIY (82) ékszer (40) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (42) erkély (5) falevél (9) falfestés (10) farsang (37) festés (48) filcanyag (12) flitter (6) fonal (6) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (5) girland (7) gyertya (14) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (25) halloween (47) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (5) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) húsvét (78) inspiráció (8) iskolakezdés (6) játék (14) jelmez (12) kabala (6) karácsony (160) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karkötő (26) kartondoboz (7) kavics (12) kavicsfestés (16) képeslap (9) képkeret (9) kert (72) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) könyvajánló (37) kosár (9) kosárfonás (16) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) láda (6) lakásdekoráció (73) lakásdísz (9) lakberendezés (43) lakberendezési ötletek (6) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (15) levendula (7) makramé (11) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (14) mézeskalács (8) mikulás (5) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nyaklánc (12) nyár (21) nyereményjáték (24) origami (15) ősz (89) pályázat (22) papír (62) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (7) pentart (52) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) pólófonal (5) polymer clay (6) pöttömkert (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (39) quilling (8) ragasztás (15) raklap (14) raklap-bútor (5) recept (6) recycle (88) sablon (11) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (6) szabásminta (8) szabás varrás (10) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) tárolás (5) tavasz (51) tél (16) télapó (5) tojás (9) tojásfestés (21) tojástartó (10) tök (17) tökdekoráció (5) tökdíszítés (5) tökfaragás (25) töklámpás (9) tündérkert (6) újrahasznosítás (161) ültetés (8) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (31) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (10) virágtartó (11) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

designed by

BekeDesign