Színes Ötletek

a kézügyes blog

Repessz és antikolj!

Tárgyak felületét öregíteni, kopottan patinás hatásúvá tenni többféleképpen is lehet. Most egy olyan repesztési és antikolási technikát mutatunk, amelynek eredményeképpen a tárgy felületén finom, hajszálrepedéshez hasonló rajzolat alakul ki.

Ehhez a kétfázisú finomvonalas repesztőt kell használnunk. Ez a technika – mint általában bármelyik repesztés - gyakorlatilag bármilyen felületen használható, egyetlen dolgunk van csak, hogy a tárgyat előtte alapozzuk le, és fessük át matt, világos színű akrilfestékkel. A világos szín azért fontos, mert ezen látszik majd legjobban a repedésekben megülő, sötétebb árnyalatú antikoló paszta.

Első lépésként kenjük a felületre az első fázist, melyet tetszőleges ecsetvonásokkal, közepes vastagságú rétegben vigyünk fel (ne legyen se túl vékony, se túl vastag). A száradáshoz minimum 30 perc kell, minek következtében a lakk átlátszóvá válik. NE próbáljuk hajszárítóval siettetni a dolgot!

Ezután jöhet a második fázis, amit szintén közepes vastagságban kell felvinni az előzőleg felvitt lakkrétegre, az egyenletes eloszlatáshoz az ujjunkat is használhatjuk, körkörös mozdulatokkal finoman simogassuk a lakkréteget (NE dörzsöljük). Itt már használhatunk hajszárítót, aminek hatására az átlátszó réteg meg fog repedezni kb. 5 perc alatt.

 

A lényeg pedig most jön! A keletkezett finomvonalas repedések kiemeléséhez használjunk antikoló pasztát, melyet egy rongy segítségével tudunk a megszáradt felületen a résekbe juttatni. A felesleges pasztát töröljük vissza egy száraz, vagy terpentines oldószerrel enyhén átitatott ronggyal. A végén pedig mindenképpen oldószeres fényes lakkal kenjük át a felületet, hogy az eredmény tartós legyen.

A technikát kombinálhatjuk dekupázzsal, kontúrozással és metál színekkel is.

Sőt, ezel a módszerrel üveg tányért is díszíthetünk, ebben a videóban megnézhetitek hogyan:

Dekoratőr: Boda Gabriella (http://bryellhobbi.blogspot.hu)

További technikák: Pentartdekor blog

A repesztéshez szükséges alapanyagok itt találhatók:

A repesztőlakk kétféle kiszerelésben is kapható!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr5912355249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Támogatás

donably_szinesotletek_300x250.png

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása