Fantasztikus képek gombokból

2014.01.07. 12:49 kreablogger

A különböző színes gombokat már a nagymamám is gyűjtötte, egy egész varródoboznyi mennyiséget felhalmozott az idők során. Tőle tanultam, hogy a kidobásra szánt ruhákról, régi ágyneműhuzatokról is vagdossam le, mert jó lesz az még... Persze az ő szeme előtt nem valamilyen kreatív, kézműves felhasználás lebegett, de a mai fogyasztói társadalmunkban is mindenképpen érdemes figyelni az ilyen apróságnak tűnő részletekre. Az összegyűjtött gombok (nem ritkán igazán egyedi és különleges darabok) új helyet kaphatnak egy másik ruhadarabom, párnahuzaton, és persze kreatív fantáziánk is szabadon szárnyalhat a gombok szárnyán...

Picnik collage.jpg

Ezeket a bájos gombos képeket különösebb kézügyesség nélkül is bátran elkészíthetitek, igazán egyszerű lesz. A mintát meg is tervezhetitek előre, de akár spontán is neki lehet állni, menet közben szépen kirajzolódik majd magától.

Alapnak érdemes feszített vászonra dolgozni, ezzel hangsúlyosabb lesz az egész mű. A vászonra akrilfestékkel dolgozzatok. Ha minta nem egészen úgy sikerül, ahogy terveztétek, vagy itt-ott kicsit túlhúztátok az ecsetet, akkor sincs gond. A hibákat szépen el lehet fedni a gombokkal. 

A gombokat univerzális barkácsragasztóval vagy - és így gyorsabb - ragasztópisztollyal is rögzíthetitek.

1521637_570540909686657_2050005211_n.jpg

1493205_794745350551942_388695635_n.jpg

acrylic-tree-painting-ideasbutton-tree-acrylic-painting-by-kymtacullar-on-deviantart-8vespium.jpg

Egy jól követhető útmutató festéssel:

img_2319.jpg

img_2320.jpg

img_2321.jpg

img_2329.jpg

img_2336-e1337273022396.jpg

A minta akár több vászonra is kerülhet, gyönyörűen fog mutatni!

img_03702.jpg

Források a képekre kattintva!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is! 

Szólj hozzá!

Címkék: kép csináld magad gomb diy lakásdekoráció

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr435738687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

banner_vvm.jpg

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (52) adventi koszorú (20) adventi naptár (6) ajándék (17) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (40) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) antikolás (9) anyák napja (18) arcmaszk (8) asztaldísz (9) befőttesüveg (6) befőzés (5) Budapest Park (7) bútorfelújítás (5) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (6) csináld magad (395) csomagolás (5) csomózás (18) decoupage (13) decoupage alkotósarok (8) dekor (5) dekoráció (225) dísz (5) díszítés (53) divat (12) DIY (134) diy (324) ékszer (42) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (9) falfestés (11) farsang (39) festés (50) filcanyag (12) flitter (6) fonal (11) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (7) girland (7) gyerekekkel készíthető (24) gyerekjáték (5) gyertya (17) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (26) halloween (51) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) hulladékcsökkentés (6) húsvét (82) húsvéti dekoráció (5) inspiráció (8) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (38) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) karácsony (162) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (6) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (9) kert (75) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) konyha (8) könyvajánló (37) környezetvédelem (6) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) kreatív (23) láda (6) lakásdekoráció (79) lakásdísz (9) lakberendezés (47) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) levendula (7) magyar (6) makramé (11) maszk (14) mécses (8) mécsestartó (16) mézeskalács (8) mikulás (6) minta (11) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nagy nebulo kviz (6) nebulo (6) nyaklánc (12) nyár (22) nyereményjáték (37) nyuszi (5) önkéntes pr (5) origami (16) ősz (96) pályázat (30) papír (73) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (8) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (5) pr (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (41) quilling (8) ragasztás (37) ragasztó (12) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (7) recycle (99) sablon (11) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (10) szabásminta (9) szabás varrás (11) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tárolás (6) táska (5) tavasz (55) tavaszi dekoráció (5) tél (17) télapó (5) terasz (7) természetes alapanyag (10) tervezés (8) textil (5) tojás (9) tojásdíszítés (5) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (21) tökdekoráció (8) tökdíszítés (5) tökfaragás (28) töklámpás (13) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasznosítás (183) ültetés (9) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (39) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (11) virágtartó (12) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

levendula_logo_hatteres_1.png

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

redesigned by

VVM