Hangulatvilágítás konzervdobozból

2013.06.30. 11:58 kreablogger

Kiürült konzervdobozokat sokféleképpen újrahasznosíthatjátok, többek között a kerti lámpások egyik legjobb alapanyagaként kezdhet új életet!

lit lanterns.jpg

A hangulatos fények előcsalogatásához sok-sok lyukat kell ütni a dobozokra, különlegesebb s szebb lesz, ha valamilyen mintát alakítotok ki. "Csak úgy" nem érdemes nekiesni a dobozoknak, mert be fog horpadni az oldala. De egy rövid előkészület után már semmi sem állja a kalapács és a szög útját. 

DSCN3904.JPG

A trükk: töltsétek fel vízzel a konzervdobozokat úgy nagyjából háromnegyedik, majd fagyasszátok le. Ezután horpadások nélkül is látványos lyuggatás veheti kezdetét.

Futógéppel is próbálkozhattok, s mint ahogy a képeken is látszik, elég meggyőző az eredmény. Ezt a módszert még nem próbáltam (csak a fagyasztósat), de ha van eszköz hozzá, tartsátok észben.

pati.jpg

Források a képekre kattintva!

EBBEN a bejegyzésben még több nyári lámpáskészítős ötletet találtok!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad újrahasznosítás diy dekoráció recycle lámpás

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr505375604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

 szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Ajánló

73892-001_crw_banner_300x250px_hu-en.jpg

Hirdetés

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (109) adventi koszorú (23) adventi naptár (53) ajándék (28) ajándékcsomagolás (8) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (8) ajándékötletek (15) ajánló (37) ajtódísz (43) akció (5) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (13) állatfigura (15) anchor crafty (11) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (10) arcmaszk (8) art export (87) asztaldísz (10) baba (5) babamama (6) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) budapest (7) Budapest Park (14) bútorfelújítás (12) bútorfestés (26) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) család (5) családi rendezvény (18) cser kiadó (8) csináld magad (524) csomagolás (9) csomózás (35) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (301) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (13) DIY (183) diy (358) dulux (17) dulux simply refresh (5) ecsetfilc (5) egyszerű alapanyag (5) ékszer (45) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (5) erkély (5) esemény (7) fa (7) fajáték (8) fajáték körkép (8) falevél (11) falfestés (16) farmer (8) farsang (47) felújítás (25) fenntarthatóság (50) fenntartható ajándékozás (23) festék (17) festés (85) festészet (7) fesztivál (10) filc (11) filcanyag (14) filctoll (9) FIMO (8) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (9) Föld napja (5) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (66) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (7) gasztro (5) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (82) gyerekeknek (37) gyerekjáték (36) gyerekkel az élet (18) gyereknap (5) gyerekszoba (23) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (20) gyertyaöntés (9) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (17) gyurmaékszer (5) hajtogatás (29) halloween (57) hammerite (6) hangulatfény (6) hazai (16) hazai márka (12) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (6) henkel (11) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (26) hír (10) hobbyművész (90) hóember (9) home decor (5) hópehely (5) horgolás (58) horgolásminta (6) hulladékból alapanyag (28) hulladékcsökkentés (85) hulladékmentes (23) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (53) inktober (5) inspiráció (70) irodalom (11) iskola (12) iskolakezdés (16) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (6) járványhelyzet (7) játék (94) játékkonyha (7) jeles nap (37) jelmez (18) jelmezkészítés (7) jótékonyság (5) kabala (6) kacatmentés (21) karácsony (247) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (25) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (27) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (15) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (10) képkeret (12) képzőművészet (21) keresztszemes (12) kert (84) kertészkedés (23) kézimunka (60) kézműves (24) kézzel készült (65) kiállítás (12) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (9) kihívás (9) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (7) kokárda (6) könyajánló (12) konyha (13) könyv (23) könyvajánló (58) környezetbarát alapanyag (9) környezettudatosság (31) környezetvédelem (31) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (42) közösségi (6) kreatív (27) kreatív foglalkozások (7) kreatív hobbi (8) kreatív ötletek (17) krepp-papír (5) krétatábla (5) kultúra (14) láda (6) lakásdekor (7) lakásdekoráció (95) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (60) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) levegőn száradó gyurma (6) levelek (6) levendula (8) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (27) maradék anyagból (17) március 15 (5) maszk (15) mécses (8) mécsestartó (19) mese (9) mézeskalács (11) Mikulás (5) mikulás (8) minta (13) mintaív (8) mora kiado (44) mosható (5) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (23) műgyanta (6) művészet (10) művészetek völgye (7) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (18) nemadomfel alapítvány (7) nyaklánc (12) nyár (29) nyereményjáték (79) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (14) olvasót nevelek (16) önkéntes pr (11) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (19) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (113) őszi dekoráció (18) otthon (37) otthondesign (23) pályázat (46) pannoncolor (8) papír (91) papírdísz (40) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (6) papírhajtogatás (6) papírjáték (6) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pentart (51) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) pici piac (7) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (104) pritt pályázat (8) program (12) programajánló (93) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (8) rajzolás (9) rajzolni jó (8) rajzpályázat (15) rajzshop.hu (6) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (26) rendezvény (10) rendszerezés (8) reuse (5) rozsda (5) sablon (12) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (19) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) szinesinktober (5) szineskert (5) színes papír (5) színes programok (41) szines programok (7) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) támogatott tartalom (135) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (21) télapó (6) terasz (8) termés (6) természetes alapanyag (42) tervezés (8) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (18) tudástár (6) tudatos vásárlás (6) tündérkert (6) tus (5) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (23) újrahasznosítás (223) újrahasznosított alapanyag (25) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (12) ünnepi dekoráció (14) üvegfestés (13) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (60) vásár (19) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) világnap (7) vintage (5) vintagetiles sal 2022 (10) virág (13) virágtartó (17) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (6) zene (14) zero-waste (9) zero waste (24) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása