Dobozba zárt emlékek: 3D-s képek saját kezűleg!

2013.05.08. 11:41 kreablogger

Én emlékdoboznak hívom, bár  nem ez a legjobb szó rá, mert tulajdonképpen nem egy klasszikus dobozról van szó, sőt épp az a lényege, hogy az összegyűjtött kis tárgyak jól láthatók. Remekül rendszerezhetjük így életünk fontos emlékeit (nyaralás, babakori apróságok, esküvő stb.), kiakaszthatjuk a falra, így bármikor mosolyt csal majd az arcunkra.

baby shadowbox.jpg

Alkalmas lehet erre a célra egy hagyományos képkeret (az jó, ha van egy kis mélysége), egy fatálca, egy régi fiók, egy megunt rekeszes tároló, konzervdoboz vagy egy erősebb kartondoboz is. 

A díszítéshez pedig gyakorlatilag bármi szóba jöhet. Bélelhetjük különféle textilekkel, festhetjük, tapétázhatjuk dekupázsolhatjuk, ragaszthatunk bele washi tape szalagot, scrapbook kiegészítőkkel is feldobhatjuk és még sokáig sorolhatnám. 

Ami még nagyon klassz benne, hogy ajándékba is adható, és ez olyasmi, ami igazán szívhez szóló, és az ajándékozott nagy becsben fogja tartani.

Gyűjtemények is helyet kaphatnak benne, látványos, egyedi és mindig szem előtt van.

Elsőként néhány babakori emlékeket összegyűjtő dobozt mutatok.

Ehhez a két dobozhoz mélyebb keretre lesz szükség és főként a belevalók (ruci, kiscipők) miatt ajánlott üvegeztetni is, mert könnyen porosodik, de nehezen takarítható. 

Annelie's Shadow Box.jpg

sol-shadow-box-shoes_300.jpg

Egy ilyet vastagabb kartonból is készíthettek, a textil- vagy papírbevonat úgyis eltakarja, amit el kell takarni.

t_Shadowboxbabypagewit_0.jpg
Esküvő, évforduló, keresztelő, eljegyzés. Mind-mind olyan életesemény, amelyet akár ilyen formában is konzerválhattok.

b44632457.jpg

staticflickr.com-Shadowbox.jpg

img-27201.jpg

Nyaralásról hazahozott kagylók, csigák új otthona is lehet benne!

shell-art-.JPG

Egy ehhez hasonló darab szép emléket állíthat a ballagásnak, osztálytalálkozónak vagy céges összejövetelnek is. Az alapanyag pedig csupán egyszerű csomagolókarton, lefestve és washi tape szalaggal szegélyezve.

box6.jpg

Kedves elfoglaltságok, hobbik, ezekhez is kötődünk, én is őrizgetnek sok haszontalan, mégis szívemnek kedves kis bigyót. Ezeket a kis bigyókat is zárhatjuk dobozba. Talán még  a párunkat is levehetjük a lábáról.

Free-Shadow-Box-Woodworking-Plans-1.jpg

Fesztiválok, koncertélmények, ti is őrizgettek néhány gyűrött jegyet vagy karszalagot?

kesey-shadow-box.jpg

Források a képekre kattintva!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

2 komment

Címkék: csináld magad ajándék diy dekoráció képkeret emlékdoboz

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr895284433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mammka2 2013.05.08. 13:11:52

Nagyon tetszik!!!!!Szuper!!!!

Szőke Ildikó 2013.05.09. 11:28:09

Az 5. képnél a csokor rózsa csak szimplán bele lett rakva vagy csinálni kell vele valamit hogy ilyen maradjon?
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

banner_preraff_szept_500x500.jpg

Hirdetés

banner_otthones_uton.jpg

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (57) adventi koszorú (22) adventi naptár (8) ajándék (18) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (40) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) állatfigura (7) antikolás (9) anyák napja (20) arcmaszk (8) art export (11) asztaldísz (9) bagoly (7) barkácsolás (6) befőttesüveg (8) befőzés (9) Budapest Park (9) bútorfelújítás (5) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (9) csináld magad (453) csomagolás (6) csomózás (20) decoupage (14) decoupage alkotósarok (8) DEKA (5) dekor (6) dekoráció (248) dísz (6) díszítés (57) divat (12) DIY (154) diy (329) dulux (6) ékszer (43) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (9) falfestés (11) farmer (8) farsang (41) felújítás (7) fenntarthatóság (7) festék (7) festés (59) filc (7) filcanyag (13) flitter (6) foglalkoztató (6) fonal (40) fonás (13) furdancs (8) fűszercímke (5) gesztenye (7) girland (11) gyerekekkel készíthető (52) gyerekjáték (9) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (9) gyurmaékszer (5) hajtogatás (27) halloween (55) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hímzés (12) hobbyművész (10) hóember (8) hópehely (5) horgolás (55) hulladékcsökkentés (50) hulladékmentes (10) húsvét (96) húsvéti dekoráció (6) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (23) inspiráció (31) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (59) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) kacatmentés (7) karácsony (177) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (28) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (11) képzőművészet (7) kert (75) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (45) kézműves (8) kiállítás (6) kokárda (5) könyajánló (6) konyha (8) könyvajánló (41) környezettudatosság (7) környezetvédelem (13) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (41) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (9) kreatív (23) láda (6) lakásdekor (5) lakásdekoráció (86) lakásdísz (10) lakásfelújítás (6) lakberendezés (50) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (6) makramé (12) maradék anyagból (6) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (16) mézeskalács (8) mikulás (7) Mikulás (5) minta (11) mintaív (8) mora kiado (14) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (23) nagy nebulo kviz (6) naptár (9) nebulo (14) nyaklánc (12) nyár (24) nyereményjáték (58) nyomdázás (5) nyuszi (9) öko (5) origami (18) öröknaptár (9) ősz (103) őszi dekoráció (9) otthon (15) otthondesign (6) pályázat (37) pannoncolor (8) papír (76) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (10) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (7) pr (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (55) quilling (8) ragasztás (42) ragasztó (12) rajzpályázat (8) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (8) recycle (101) régiből újat (7) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (16) szabás (11) szabásminta (9) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (5) szines programok (9) színező (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tamogatott tartalom (5) tárolás (11) tároló (5) táska (6) tavasz (60) tavaszi dekoráció (6) tél (18) télapó (5) terasz (7) termés (5) természetes alapanyag (15) tervezés (8) textil (8) textilfesték (6) textilfestés (12) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (6) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (22) tökdekoráció (11) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (8) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (7) újrahasznosítás (211) ültetés (9) ünnepi dekoráció (6) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (12) varrás (50) vásár (5) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) virág (11) virágtartó (15) zero-waste (6) zero waste (17) zokni (6) Címkefelhő

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása