Csináljunk képkeretet fillérekből!

2013.04.30. 14:23 kreablogger

Képkeretek készítése olcsón visszatérő téma itt a blogon. Most mutatok néhány gazdaságos megoldást, hogy hogyan készíthettek egyedi képkeretet olcsón, kevés alapanyag felhasználásával.

A képkeretet alapot sima kartonpapírból készíthettek el, sablonnak használhattok hozzá egy fából készült példányt. 

20130411022729_xZFWB.thumb.600_0.jpeg

Ez az alapkeretet aztán egy csomóféle módon dekorálhatjátok. Ahogy itt az első képen is látszik, maradék textilanyaggal is bevonhatjátok. Érdemes aládolgozni, azaz a keret és a textil közé egy kis tömőanyagot rögzíteni. Így kicsit pufi lesz az egész, és pont ettől nem fog látszani, hogy "csak" kartonpapírból van.

Újságpapírból tekerhettek "szívószálakat" hurkapálcára, ezeket pedig tetszés szerint darabolhatjátok. Ügyesen elrendezve jópofa geometrikus mintát ad ki. Ez is lehet festeni, sőt inkább azt mondanám, megérdemli a festést. Így is van egyfajta sármja, bár talán így nem mindenkinek fog tetszeni.

NewspaperReedFrame1.jpg

Olcsó, ugyanakkor látványos díszítést rittyenthettek papírgurigából is. Egy kis festéssel (én a belsejét is lefesteném, de más színűre, mint a külső részt) gyorsan összeáll a végleges kinézete.

cardboard-petal-picture-frame-craft-photo-420-FF0410CRAFTA09_large.jpg

Kartonpapírból kivágott, vagy 3D-s festékkel festett betűkkel el is nevezhetitek a kereteket.

craft_frame_monocromatic.jpg

A stencilezés is jól mutat rajta.

craft_frame_stencil2.jpg

Vagy mindenféle apróságot ragaszthattok rá.

craft_frame_butterfly.jpg
Még egy ötlet a szívószálas díszítésre.

craft_frame_straws2.jpg
Ez egy picit más, ezek a keretek üres CD-tokból készültek. 

PicMonkey Collage.jpg

Négy kis masni, meg színes papír a alapkarton bevonásához, mindössze ennyi. Ennek az képkeretnek a sablonját ingyen letölthetitek a képekre kattintva!

picture-frame-craft-ideas-01.jpg

picture-frame-craft-ideas-08.jpg

Az eddig bemutatottakon túl persze rengeteg mindennel dekorálhatjátok a képkereteket, ami épp akad otthon. Gombok, kövek, kavicsok, kagylók, csigák, mozaikdarabok, gyöngyök, szalagok, washi tape stb.

Üvegezés helyett pedig méretre vágott vastagabb fóliát használhattok, a lényeg, hogy ez fólia ne legyen karcos. Védeni fogja a fotót, és még tisztítani is lehet.

Források a képekre kattintva!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.

Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad diy dekoráció képkeret saját kezűleg

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr905254152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

300_250_bts.jpg

Hirdetés

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (83) adventi koszorú (23) adventi naptár (32) ajándék (26) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (8) ajándékötletek (8) ajánló (28) ajtódísz (41) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (11) állatfigura (8) anchor crafty (8) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (10) arcmaszk (8) art export (54) asztaldísz (10) baba (5) babamama (5) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (9) befőzés (10) budapest (5) Budapest Park (13) bútorfelújítás (10) bútorfestés (24) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (14) cser kiadó (8) csináld magad (501) csomagolás (8) csomózás (31) decoupage (15) decoupage alkotósarok (8) DEKA (7) dekor (8) dekoráció (280) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (12) DIY (174) diy (340) dulux (13) ékszer (45) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) erkély (5) esemény (6) falevél (10) falfestés (13) farmer (8) farsang (46) felújítás (16) fenntarthatóság (40) fenntartható ajándékozás (16) festék (13) festés (75) festészet (7) fesztivál (7) filc (10) filcanyag (14) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (8) Föld napja (5) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (61) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (6) fűszercímke (5) gasztro (5) gesztenye (8) girland (11) gyerekekkel készíthető (70) gyerekeknek (18) gyerekjáték (29) gyerekkel az élet (18) gyereknap (5) gyerekszoba (18) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (13) gyurmaékszer (5) hajtogatás (28) halloween (55) hangulatfény (5) hazai (7) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (5) henkel (11) hetiegy (14) heti inspiráció (19) hímes tojás (6) hímzés (23) hír (5) hobbyművész (57) hóember (8) home decor (5) hópehely (5) horgolás (57) horgolásminta (5) hulladékból alapanyag (19) hulladékcsökkentés (82) hulladékmentes (21) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (44) inspiráció (52) irodalom (10) iskola (7) iskolakezdés (10) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (79) játékkonyha (6) jeles nap (29) jelmez (17) jelmezkészítés (6) kabala (6) kacatmentés (18) karácsony (215) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (45) karácsonyi ajándékötletek (6) karácsonyi dekoráció (15) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (27) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (13) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (12) képzőművészet (19) keresztszemes (10) kert (83) kertészkedés (22) kézimunka (58) kézműves (21) kézzel készült (43) kiállítás (7) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (6) kint a kertben (6) kitekintés (5) kokárda (6) könyajánló (9) konyha (13) könyv (14) könyvajánló (52) környezetbarát alapanyag (7) környezettudatosság (25) környezetvédelem (27) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (42) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (28) közösségi (6) kreatív (24) kreatív foglalkozások (5) kreatív hobbi (7) kreatív ötletek (13) krepp-papír (5) kultúra (13) láda (6) lakásdekor (6) lakásdekoráció (94) lakásdísz (10) lakásfelújítás (8) lakberendezés (57) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (8) majolika (8) makramé (22) maradék anyagból (13) március 15 (5) maszk (15) mécses (7) mécsestartó (17) mézeskalács (10) mikulás (7) Mikulás (5) minta (11) mintaív (8) mora kiado (33) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (23) műgyanta (6) művészet (8) művészetek völgye (6) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (15) nedobdki (15) nemadomfel alapítvány (5) nyaklánc (12) nyár (29) nyereményjáték (71) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (5) olvasni jó (7) olvasót nevelek (8) önkéntes pr (5) online adventi naptár (23) origami (18) öröknaptár (12) örömhímzés (8) ősz (107) őszi dekoráció (12) otthon (31) otthondesign (18) pályázat (45) pannoncolor (8) papír (85) papírdísz (38) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (5) papírhajtogatás (5) papírjáték (6) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (11) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (104) pritt pályázat (8) program (10) programajánló (83) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (5) rajzolás (5) rajzpályázat (15) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (21) rendezvény (8) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (17) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szineskert (5) színes papír (5) színes programok (35) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tamogatott tartalom (5) támogatott tartalom (73) tárolás (12) tároló (5) táska (7) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (20) télapó (5) terasz (8) termés (5) természetes alapanyag (29) tervezés (8) textil (8) textilfesték (9) textilfestés (14) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (13) tudatos vásárlás (5) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (20) újrahasznosítás (218) újrahasznosított alapanyag (15) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (7) ünnepi dekoráció (8) üvegfestés (13) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (56) vásár (10) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) világnap (5) vintagetiles sal 2022 (8) virág (13) virágtartó (17) xstitch (6) zene (12) zero-waste (8) zero waste (23) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása