A megunhatatlan szélforgók

2013.04.12. 15:44 kreablogger

 Pritt_KK_0208_Fejlec.jpg

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles napokhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai bejegyzésben a megunhatatlan szélforgók elkészítéséhez mutatunk néhány praktikus ötletet. Hiszen a tavasz beköszöntével egyre többen játszunk a szabadban, élvezzük a napsütést és a jó levegőt, tegyük ezt még színesebbé saját kezűleg készített játékokkal is. 

pinwheels.jpg

Elkészíthetjük klasszikus módon papírból, de tartósabb lesz, ha dekorgumiból vágjuk ki, sőt akár filcanyagot is használhatunk.

Az elkészítése pedig roppant egyszerű, de azért egy kis emlékeztetőt mutatunk azoknak, akik már elfelejtették:

  • 1. Szabályos négyzet alakú papírlapra átlósan két vonalat rajzolunk.
  • 2. Az így kapott négy vonalra a (középpontól számítva nagyjából az 1/3-ához) jelölést teszünk.
  • 3. A jelölésekéig bevágjuk a papírt.
  • 4. Az ábrán is jelölt sarkakat és a középpontot kilyukasztjuk.
  • 5. Gombostűvel rögzítjük. (a sarkokat ragasztással is megerősíthetjük, tapasztalatból mondom, így tovább tart!)

HowToMakePinwheelLg.gif

Sablon a klasszikus formához

szelforgo1.jpg

Különleges ötletek

Konfettis díszítéssel

Az egyszerű szélforgót megbolondíthatjuk egy kis konfettivel. A kivágott motívumot kenjük át ragasztóstifttel, majd szórjuk be színes papírkonfettivel. A gyerekek imádni fogják!

Szines-konfettis_szelforgo_1.normal.jpg

Sablon 

Print_-_Szines_konfettiforgo.original.jpg

Gomboljunk!

Vidám külsőt kölcsönöz a munkánknak, ha a lyukat színes gombbal takarjuk el. A papírforgót pedig duplán is feltűzhetjük a hurkapálcára.

how to make a paper pinwheel 018.JPG

Egyéb felhasználási ötletek

A papírforgókat nem csak a szabadban használhatjuk, dekorálhatjuk vele a gyerekszobát. Kisebb méretben elkészítve ceruzára is tűzhetjük vagy ha többet is készítünk, ajtódíszként is megállja a helyét.

Pinwheel-Rainbow-Wreath-.jpg

Kathy_SewCute_Bucket.jpg

Források a képekre kattintva!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel!

Kellemes időtöltést kíván a Pritt Kreatív Klub!

További kézműves ötleteket találtok a pritt.hu-n!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr385218516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

dulux-simply-refresh-banner-300x250.jpg

Hirdetés

banner_otthones_uton.jpg

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (58) adventi koszorú (22) adventi naptár (9) ajándék (19) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (7) ajtódísz (40) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) állatfigura (7) antikolás (9) anyák napja (20) arcmaszk (8) art export (15) asztaldísz (10) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (8) befőzés (9) Budapest Park (9) bútorfelújítás (6) bútorfestés (20) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (9) csináld magad (463) csomagolás (6) csomózás (22) decoupage (14) decoupage alkotósarok (8) DEKA (5) dekor (6) dekoráció (254) dísz (6) díszítés (57) divat (12) DIY (155) diy (329) dulux (9) ékszer (43) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (10) falfestés (12) farmer (8) farsang (41) felújítás (9) fenntarthatóság (12) festék (8) festés (63) filc (7) filcanyag (13) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (6) fonal (44) fonás (13) furdancs (8) fűszercímke (5) gesztenye (8) girland (11) gyerekekkel készíthető (54) gyerekjáték (12) gyerekszoba (6) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (9) gyurmaékszer (5) hajtogatás (27) halloween (55) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hímzés (14) hobbyművész (14) hóember (8) hópehely (5) horgolás (55) hulladékcsökkentés (57) hulladékmentes (14) húsvét (96) húsvéti dekoráció (6) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (23) inspiráció (33) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (63) jeles nap (6) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) kacatmentés (9) karácsony (180) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (30) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (11) képzőművészet (7) kert (75) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (46) kézműves (10) kézzel készült (10) kiállítás (6) kokárda (5) könyajánló (6) konyha (8) könyvajánló (41) környezettudatosság (12) környezetvédelem (14) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (41) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (12) kreatív (23) láda (6) lakásdekor (6) lakásdekoráció (87) lakásdísz (10) lakásfelújítás (7) lakberendezés (52) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (6) makramé (14) maradék anyagból (7) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (16) mézeskalács (8) Mikulás (5) mikulás (7) minta (11) mintaív (8) mora kiado (14) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (24) nagy nebulo kviz (6) naptár (11) nebulo (14) nyaklánc (12) nyár (24) nyereményjáték (63) nyomdázás (5) nyuszi (9) öko (5) origami (18) öröknaptár (11) ősz (107) őszi dekoráció (12) otthon (18) otthondesign (8) pályázat (37) pannoncolor (8) papír (77) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (10) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (7) pr (5) pritt (105) pritt pályázat (8) programajánló (58) quilling (8) ragasztás (42) ragasztó (12) rajzpályázat (8) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (8) recycle (101) régiből újat (10) rendezvény (5) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (16) szabás (11) szabásminta (9) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (6) szines programok (12) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) támogatott tartalom (5) tamogatott tartalom (5) tárolás (11) tároló (5) táska (6) tavasz (60) tavaszi dekoráció (6) tél (19) télapó (5) terasz (7) termés (5) természetes alapanyag (18) tervezés (8) textil (8) textilfesték (6) textilfestés (12) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (6) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (10) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (10) újrahasznosítás (212) ültetés (9) ünnepi dekoráció (6) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (12) varrás (50) vásár (7) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) virág (11) virágtartó (15) zero-waste (8) zero waste (17) zokni (6) zöldebb gyerekszoba (5) Címkefelhő

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása