Így készül a papírgyöngy

2012.09.28. 10:13 kreablogger

Talán ti is találkoztatok már papírból készült gyöngyökkel, bár első pillantásra én meg sem mondanám, hogy abból készültek. Lenyűgöz ez a fajta találékonyság, hiszen egy rendkívül egyszerű technikával roppant egyedi gyöngyszemeket, majd ezekből ékszereket készíthetünk, közben pedig az újságpapírjainkat is remekül újrahasznosíthatjuk.

FAS9BO7FXP6OF18.LARGE.jpg

3233.jpg 

A gyöngyöket bármilyen vékonyabb papírból elkészíthetitek, alakjukat pedig a papírcsík hosszától és formájától függően nyerik el.  Szükségetek lesz még fogvájóra (hengeres fajta), erre kell minél szorosabban feltekerni a csíkokat, a szélesebb végüktől indulva. A végét ragasztóval zárjátok le.

Szabásminta újságpapírhoz:

FEMI8LJFXR6XQO0.LARGE.jpg

Különböző formájú gyöngyökhöz más-más csíkok szükségesek. Íme, néhány példa:

1803beadtemplate15q2v7p.jpg

Bead tutorial FINAL.jpg 

A kész gyöngyöket a munka végeztével lakkozni kell, így lesznek tartósak és vízállók. A leggyorsabban ezzel a munkafázissal úgy végezhettek, ha egy adag lakkot tálba töltötök, és egyszerűen mártogatjátok bele a gyöngyöket. Ez készülhet úgy is, hogy még a fogvájón van a gyöngy, és a lakk száradásáig beleszúrjátok valamilyen puha anyagba (tűzőhab, hungarocell), vagy úgy is, hogy a gyöngyöket leszeditek a fogvájóról, felfűzitek egy festőszálra (esetünkben lakkozószálra), erre a célra tökéletes a mezei cérna is. Ezután a kiöntött lakkba mártjátok szálastul, és függesztve szárítjátok meg.

Valahogy így:

324424.jpg
         

Egy hasznos videó a készítéshez:

És nem elhanyagolható a végeredmény sem. Nézzétek csak:

DIY-Rolled-Paper-Beads-for-Jewelry.jpg

tn_Rolled_Paper_Bead_Bracelets-793927.jpg

paper-bead-necklace-09.jpg

spring2-lg.jpg

french_paper_bead_bracelet_9_lg.jpg

Források a képekre kattintva.

Érdekelnek a papírmunkák? Akkor ezek a blogbejegyzések is tetszeni fognak:

Kosárfonás papírból

Virágdíszek papírból

Újságok és magazinok újrahasznosítása

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

3 komment

Címkék: csináld magad újrahasznosítás ékszer diy recycle gyöngy ékszerkészítés papírgyöngy

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr994734327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rexner10 2013.04.18. 15:57:30

Nagyon jó és egyszeru és szép gyöngy alapanyag. Utána már csak a fantázia szab határt az ékszereknek.

http://www.gyöngymuhely.hu

Andyka86 2013.04.19. 15:23:56

Szia aszt szeretném meg kérdezni hogy milyen lakk kell a papír gyöngyök lakkozásához?
Előre is köszi a választ

kreablogger 2013.04.19. 19:44:00

@Andyka86: bármilyen lakkot használhatsz, én a vízbázisút ajánlanék.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

szinesotletek_300_250_1.jpg

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Hirdetés

textura2020_banner_200x200_bori.png

Elismerések

Szeretjük

karacsonyi_banner_v.jpg

 

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (54) adventi koszorú (20) adventi naptár (7) ajándék (17) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (40) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) antikolás (9) anyák napja (18) arcmaszk (8) asztaldísz (9) befőttesüveg (6) befőzés (5) Budapest Park (7) bútorfelújítás (5) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (7) csináld magad (402) csomagolás (6) csomózás (18) decoupage (14) decoupage alkotósarok (8) dekor (6) dekoráció (227) dísz (6) díszítés (53) divat (12) diy (327) DIY (138) ékszer (42) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (9) falfestés (11) farmer (5) farsang (39) festés (52) filcanyag (12) flitter (6) fonal (12) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (7) girland (9) gyerekekkel készíthető (30) gyerekjáték (6) gyertya (17) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (6) hajtogatás (26) halloween (55) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) hulladékcsökkentés (6) húsvét (82) húsvéti dekoráció (5) inspiráció (9) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (44) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) karácsony (166) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (6) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (9) képzőművészet (6) kert (75) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (41) kiállítás (6) könyajánló (5) konyha (8) könyvajánló (37) környezetvédelem (8) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) kreatív (23) láda (6) lakásdekoráció (83) lakásdísz (9) lakásfelújítás (5) lakberendezés (48) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) levendula (7) magyar (6) makramé (12) maszk (14) mécses (8) mécsestartó (16) mézeskalács (8) mikulás (7) minta (11) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nagy nebulo kviz (6) nebulo (7) nyaklánc (12) nyár (22) nyereményjáték (40) nyuszi (5) öko (5) önkéntes pr (5) origami (16) ősz (103) őszi dekoráció (9) pályázat (31) papír (76) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (10) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (5) pr (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (49) quilling (8) ragasztás (40) ragasztó (12) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (7) recycle (101) sablon (11) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (10) szabásminta (9) szabás varrás (11) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szines programok (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tárolás (6) táska (5) tavasz (55) tavaszi dekoráció (5) tél (18) télapó (5) terasz (7) termés (5) természetes alapanyag (11) tervezés (8) textil (6) tojás (9) tojásdíszítés (5) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (22) tökdekoráció (11) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasznosítás (185) ültetés (9) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (41) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (12) virágtartó (12) zokni (5) Címkefelhő

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása