Levendulabuzogány lépésről lépésre

2012.06.30. 08:55 kreablogger

Levendulaszezon van. Szeretjük az illatáért, gyógyhatásáért, de a gasztronómiában is hasznosítjuk. Illatozó, látványos buzogányt is fonhatunk belőle, most megmutatom hogyan!

Fusi-di-Lavanda,a 2.png   

Friss levendulából kössetek csokrot. Frissből, mert ennek a szára szépen fonható. Ami még lényeges, hogy páros számú virágszál kerüljön a csokorba, mert így adja majd ki a mintát.

Fusi-di-Lavanda 1.png 

Szép szalaggal (pl. szatén) kössétek át a csokrot, úgy, hogy szalag egyik szárát hagyjátok jó hosszúra (ezzel fonunk), másik szálat pedig a csomónál vágjátok le. A szalag nagyon hosszú legyen, ahogy képen is látjátok, le sincs vágva a spulniról.

Fusi-di-Lavanda,c.png

Ezután indulhat a fonás. Fejjel lefelé tartva a csokrot hajlítsátok lefelé az első szárat. Ez alá szépen el is lehet rejteni a levágott szalagvéget.

Fusi-di-Lavanda,d.png

Ezután sorban jöhet a többi szál lehajtása (körben haladva), a szalagot pedig az egyik szál alatt majd a következő fölött vezessétek. Ennyi az egész.

Fusi-di-Lavanda,e.png

Amikor a sor végére értek, kezdjetek egy újat, a minta magától adja magát. Mivel páros számú szálat használunk, a következő sorban a szalag épp ellentétesen fog haladni.

Fusi-di-Lavanda,h.png

Addig folytassátok, amíg a teljes virágrészt sikerül bevonni.

Fusi-di-Lavanda,g.png

Amikor készen van, kössétek el a szalagot, és egy masni kerüljön rá díszítésképpen. A buzogány fogantyújának a végére is kössetek egy kis szalagot, majd vágjátok egyforma hosszúra a szálakat.

Fusi-di-Lavanda,f.png

Kész! Ugye, hogy egyszerű?

Forrás: La mia casa nel vento

További levendulás ötleteket találtok ITT.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr894620312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Almoska 2012.07.01. 09:40:42

Tetszik, csak nem rohad be vajon, érdemes nekiállni?

kreablogger 2012.07.01. 10:01:46

@Almoska: Nem hiszem. Sokan szinte már hagyományszerűen készítik, évek óta. Többeknél olvastam, hogy óvatosan kell a virágszálakkal bánni fonás közben, mert bár friss, mégis potyog a virágja, tehát azért frissen is száraz már valamennyire.

Almoska 2012.07.01. 10:31:21

@kreablogger: köszi, akkor megpróbálom:)

rfbzs 2012.07.01. 13:28:03

@Almoska: Biztos, hogy nem "rohad be", a ndulának ugyanis magas az olajtartalma, és szellős helyen szokás szárítani. Buzogány formában összekötve joban őrizi az illatát is.

rfbzs 2012.07.01. 13:29:30

@rfbzs: Na mégegyszer: - a levendulának
- jobban
- őrzi

Almoska 2012.07.01. 15:58:30

@rfbzs: igen, én is csokorba kötve szárítottam eddig, ezért voltak kétségeim, elég szellős-e így, körbefogva.
Köszi a választ, este meccsnézés közben megfonom :)

nyekmec 2012.07.01. 16:19:57

érdekes, de mi értelme van?

kreablogger 2013.07.01. 14:56:59

@nyekmec: Illatosító (ruhásszekrényben). Ablakba, ajtóra, teraszra lógatva pedig egyszerűen szép, illata pedig mediterrán hangulatot áraszt. :) Ajándékba adva sem utolsó, kedves szerény emléktárgy, én biztosan sokáig őrizgetném. :)
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter

Hirdetés

pottomkert_300x250_augusztus.png

Közösség

Elismerések

Címkék

ablakdísz (9) advent (50) adventi koszorú (19) adventi naptár (6) ajándék (16) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (38) akrilfesték (12) álarc (18) album (5) antikolás (9) anyák napja (16) asztaldísz (8) Budapest Park (5) bútorfestés (17) ceruzatartó (5) coats (8) csináld magad (372) csomózás (18) decoupage (12) dekoráció (205) díszítés (51) divat (12) DIY (82) diy (306) ékszer (40) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (42) erkély (5) falevél (9) falfestés (10) farsang (37) festés (48) filcanyag (12) flitter (6) fonal (6) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (5) girland (7) gyertya (14) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (25) halloween (47) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (5) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) húsvét (78) inspiráció (8) iskolakezdés (6) játék (14) jelmez (12) kabala (6) karácsony (160) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karkötő (26) kartondoboz (7) kavics (12) kavicsfestés (16) képeslap (9) képkeret (9) kert (72) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) könyvajánló (37) kosár (9) kosárfonás (16) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) láda (6) lakásdekoráció (73) lakásdísz (9) lakberendezés (43) lakberendezési ötletek (6) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (15) levendula (7) makramé (11) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (14) mézeskalács (8) mikulás (5) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nyaklánc (12) nyár (21) nyereményjáték (24) origami (15) ősz (89) pályázat (22) papír (62) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (7) pentart (52) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) pólófonal (5) polymer clay (6) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (37) quilling (8) ragasztás (15) raklap (14) raklap-bútor (5) recept (6) recycle (88) sablon (11) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (6) szabásminta (8) szabás varrás (10) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) tárolás (5) tavasz (51) tél (16) télapó (5) tojás (9) tojásfestés (21) tojástartó (10) tök (17) tökdekoráció (5) tökdíszítés (5) tökfaragás (25) töklámpás (9) tündérkert (6) újrahasznosítás (161) ültetés (8) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (31) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (10) virágtartó (11) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

designed by

BekeDesign