Színes Ötletek

a kézügyes blog

Természetes ajakbalzsam házilag


Szappant már készítettem házilag, de ebben ki is merült az kozmetikumgyártásom, pedig nagyon imádtam. Már bánom, hogy nem fordítottam is nagyobb figyelmet a témának, és eszembe sem jutott, hogy lehetne ajakírt is készíteni itthoni körülmények között. Na, most ezt pótolni fogom. Mondanom sem kell, hogy mennyi előnye van, hiszen természetes, nincs benne tartósítószer és színezék, sem mesterséges összetevők, és ugye a saját kezünk munkája. És ajándékba is milyen klassz (anyák napja egy hét múlva, én szóltam)! 

Hozzávalók:

1 ek kókuszolaj

1 ek sheavaj

1 ek kakaóvaj

1 ek méhviasz

(a mennyiség arányosan növelhető!)

Tipp: Ha egy kis színt is szeretnétek adni neki, adjatok hozzá egy keveset a kedvenc rúzsotokból (folyékony verzió) . Illóolajat is cseppenthettek hozzá. 

Szükségetek lesz még egy kicsi tégelyre, amibe a kész balzsamot öntitek.

Az elkészítés nem igényel különösebb tehetséget. Kis hőmérsékleten olvasszátok fel a méhviaszt, majd adagoljátok hozzá a kókuszolajat a kakaó- és sheavajat. Olvadjon fel minden összetevő, majd ezután színezzétek, illatosítsátok - ha igénylitek. Kanállal merjétek kis tégelybe, majd hűtsétek, amíg megszilárdul. Kész is.

A tégelyeket a saját ízlésetek szerint dekorálhatjátok is (főleg, ha ajándékba szánjátok).

A recept forrása: babble

Képek:  new nostalgia

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr534479445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dökvín 2012.06.08. 10:34:40

A viaszos edény tisztítására van esetleg valami jó tipp? Nekem azzal szokott meggyűlni a bajom... :(

Lepkesnori 2012.08.01. 21:23:24

Szia!
szeretnék érdeklődni, hogy ehhez mennyi méhviaszra van szükség?

Lepkesnori 2012.08.01. 21:56:23

Közben látom, hogy ott van az is, bocsánat :)

Mertse Melinda 2012.12.05. 23:10:50

Ez az adag hány kis tégely megtöltéséhez elegendő? (olyanokhoz, mint a 3. képen) Köszi

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása