Programajánló:The Human Body kiállítás

2012.02.27. 20:54 kreablogger

Újra nálunk a nagy port kavaró, de méltán világhírű The Human Body című kiállítás, amely testünk csodáit mutatja be - plasztikus formában. A kiállítás 2012. február 24-én nyílik a belváros szívében a Váci 1 Üzletházban (Váci utca – Vörösmarty tér sarok) a volt Budapesti Értéktőzsde épületében. 

Ez a kiállítás a hírével ellentétben nem elborzasztani akar, vagy szenzációt kelteni. Sokkal inkább az embert akarja bemutatni, magának az embernek, megdöntve számos tévhitet, hangsúlyozva több fontos tudnivalót. Egyszer úgy istenigazából, nézzünk magunkba! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az új látványosságokkal gazdagított The Human Body kiállítás több mint 150, különleges eljárással preparált emberi testet illetve testrészt mutat be, és mindössze 3 hónapon keresztül, május 27-ig látható.

A program életre szóló élményt jelent és a tapasztalatok szerint komoly életmód váltásra ösztönöz. Végigjárva a 9 galériát képet kapunk az emberi test felépítéséről, működéséről és arról is, milyen rombolást végezhetnek a káros szenvedélyek.

Hogyan készülnek a kiállított testek?

A kiállítás létrehozásához használt technika a plasztináció. Lényege, hogy az emberi szöveteket alkotó sejteket folyékony szilikonnal töltik fel, így a szövetek megőrzik eredeti rugalmasságukat és állagukat. Ezáltal lehetőség nyílik a test minden egyes alkotóelemét – a csontokat, izmokat, idegeket, véredényeket és szerveket – valósághű állapotban bemutatni. Ez hosszú, aprólékos munkát igénylő folyamat, egyes teljes alakos kiállított preparátumok elkészítése évekbe telik. Az eljárás során a testekkel, testrészekkel a szakemberek maximális figyelemmel, óvatossággal és tisztelettel bánnak.
 

 

Minden ember számára létkérdés, hogy pontosan ismerje saját testének működését. Nem árt tudni, mi történik bennünk, ha futunk, ha koplalunk, ha tornászunk, ha rendszertelenül eszünk vagy éppenséggel degeszre tömjük a bendőnket és vajon hogy fest tüdőnk néhány évnyi aktív dohányzás után…? Ahogy feltárul előttünk a testünk, úgy kapunk választ már meglévő kérdéseinkre illetve fogalmazódnak meg bennünk újabbak fájdalmainkkal, betegségeinkkel vagy egyszerűen életfunkcióinkkal kapcsolatban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kiállítás mindenkinek szól kortól, nemtől, érdeklődési körtől függetlenül…
A világon mindenhol – nem volt ez másképp néhány éve Magyarországon sem – iskolai csoportok alkotják a látogatók jórészét. A látottak, hallottak könnyen beépíthetők a tananyagba mind kisiskolások, mind felsőbb osztályba járó diákok számára.

Általános információk

Jegyek kaphatók Budapesten és országszerte elővételben a Ticket Express és az Eventim hálózatának irodáiban. Az elővételben megváltott jegyek pontos időpontra szólnak, amelyekkel sorbanállás nélkül lehet bejutni. A csoportos kedvezmények igénybevételéhez előzetes bejelentés szükséges, a látogatás előtt legalább 24 órával.


Jegyek a helyszínen is vásárolhatók (Kultúra utalvánnyal és üdülési csekkel is.)
A kiállításra működik az e-ticket szolgáltatás, az elővételben hitelkártyával vásárolt jegyet otthon is ki lehet nyomtatni.

Jegyek kaphatók a Ticket Express jegyirodákban és az Eventim hálózatában.

A kiállítás szervezője:
BonArt Kft.
Tel.: +36 1 801-1021
Fax: +36 1 802-1888

www.thehumanbody.hu

 
Bejelentkezés iskolai csoportoknak: 06 1 802 1800  csoport@mmconcerts.hu

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le!

 

10 komment · 1 trackback

Címkék: programajánló human body kiállítás emberi test kiállítás

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr534218161

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: KacsaLeaks: A háború csirkéi 2012.02.28. 10:04:36

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen kirobbant botrány továbbgyűrűzni látszik. A szociológiai tanulmányért nyolcmilliót kimentő, majd az összeget az egyetem kancellárjának átadó grillcsirkés vállalkozó, a saját üzletét is sütögette a patinás múlttal...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Saliko 2012.02.28. 09:50:57

Olcsó a kínai ember és sok pénzt hoz a konyhára...

Bogyi 2012.02.28. 10:09:21

Így válik az anatómia színes giccses vásári csinnadrattává.

AtomG 2012.02.28. 10:18:02

tegnap volt "szerencsém" megtekinteni a kiállítást. az első "élményem" a 3000 ft-os belépő kifizetése után az volt, hogy még 200-at legomboltak a ruhatárban.
5 éve amsterdamban láttam már a kiállítást, legutóbb amikor pesten volt nem mentem el, de most "új látványosságokkal gazdagított" kiállítást ígértek. Csak ígértek. Nem tudom, hogy mi volt itt pesten legutóbb kiállítva, de szerintem még a "régi" verziójú amszterdamban kiállított tárlat is sokkal gazdagabb volt, az izmok bemutatásánál sokkal több "sportoló" volt kiállítva, bemutatva, hogy különböző sportoknál melyik izomcsoportot vesszük jobban igénybe, az egyedfejlődés itt véget ért az első trimeszter után, amszterdamban végigkövethettük egész a megszületett bébiig (persze az nagyon megrázó volt). Összességében laikusoknak elmegy, aki még nem látta annak érdemes megnéznie egyszer, de aki megfordult orvosi egyetemen anatómia órán, annak felejtős.

nemecsek ernő áruló 2012.02.28. 11:00:27

@AtomG: Elmondásod alapján az előző budapesti is a csökkentett verzió volt. Akkor én megnéztem, érdekes volt, de nem tudtam, hogy van bővebb tárlat is.

Acsniki 2012.02.28. 11:04:08

@AtomG: szia, én előre leszögezem, hogy még nem voltam a kiállításon, csak jövő hétvégén fogok elmenni rá, de: szerintem inkább örülni kellene, hogy elhozták hozzánk is ezeket kínai hullákat, mert nem mindenki teheti meg, hogy elmenjen Amszterdamba vagy máshova. Legalább te is itt költöd el a pénzedet és nem más országot támogatsz vele. Ez persze már más téma, nem ide tartozik. Én nagyon kíváncsian várom mit tudnak mutatni egy laikusnak és majd utána megírom én is véleményem. Lehet a tiedhez hasonló lesz, de nagyon bízom benne hogy nem:) további szép napot!

Janika95 2012.02.28. 11:37:43

@Szárnyati Gézа: de ők vállalták, hogy legalább valami jót is cselekedjenek az emberiségért.

Janika95 2012.02.28. 11:50:24

@Szárnyati Gézа: :) még az is meglehet. Mindenesetre jó, hogy van ez a kiállítás. Voltam rajta és szerintem tanulságos.

Sárga Király 2012.02.28. 14:15:51

Szerintem menjenek az anyjukba. Nem hiszem, hogy a kiállítottak közül egy is hozzájárult volna életében ehhez, pláne nem a halva szülött gyerekek. Itt nem a testről van szó, hanem a méltóságról, amit ezek az emberek halálukban sem kaphattak meg.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Ajánló

insta_kozosseg_html_doboz_1.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (109) adventi koszorú (23) adventi naptár (53) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (17) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (34) álarc (21) album (5) alkotás (14) állatfigura (22) állatok világnapja (6) anchor crafty (12) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (91) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (6) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (15) bútorfestés (28) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (537) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (314) design (5) dísz (9) díszítés (57) divat (13) DIY (195) diy (367) dulux (22) dulux simply refresh (6) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (7) egyszerű alapanyag (5) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) erkély (5) esemény (7) fa (10) fajáték (9) fajáték körkép (11) falevél (11) falfestés (18) farmer (8) farsang (48) felújítás (37) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (27) festék (28) festés (100) festészet (7) fesztivál (22) filc (9) filcanyag (17) filctoll (10) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (11) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (7) galéria (5) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (94) gyerekeknek (60) gyerekjáték (46) gyerekkel az élet (22) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (6) hajtogatás (29) halloween (56) hammerite (11) hangulatfény (6) hazai (20) hazai márka (19) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (7) henkel (11) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (19) hobbyművész (94) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (5) inspiráció (78) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (9) járványhelyzet (7) játék (115) játékkonyha (7) jeles nap (55) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (26) kapolcs (10) karácsony (247) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (25) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (91) kertészkedés (23) kézimunka (63) kézműves (31) kézzel készült (88) kiállítás (13) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (8) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (8) konyha (13) könyv (26) könyvajánló (70) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (36) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (51) közösségi (7) kreatív (31) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (8) kreatív ötletek (19) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (11) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (97) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (71) lakberendezési ötletek (8) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (16) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (20) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) mikulás (8) Mikulás (5) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (5) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (22) műgyanta (6) művészet (17) művészetek völgye (17) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (21) nemadomfel alapítvány (8) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (88) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (20) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (115) őszi dekoráció (21) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (8) otthon (49) otthondesign (26) pályázat (50) pannoncolor (8) papír (94) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (6) papírhajtogatás (8) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (101) quilling (8) ragasztás (42) ragasztó (12) rajz (10) rajzolás (16) rajzolni jó (16) rajzpályázat (18) rajzshop.hu (13) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (37) rendezvény (12) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (9) sablon (13) sadolin (5) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (5) szineskert (5) színes medvehét (9) színes papír (7) szines programok (7) színes programok (49) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (6) támogatott tartalom (163) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (21) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (47) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (23) tudástár (6) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (5) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (28) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (30) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (12) ünnepi dekoráció (15) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (22) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (6) világnap (16) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (14) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (24) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása