Gyöngyfűzés: Tavaszi ékszerszett

2011.05.24. 17:33 kreablogger

 Már sokkal korábbra terveztem ezt a mai posztot, de valahogy mindig akadt fontosabb és aktuálisabb téma. Fagyi árnyalatokban pompázó delica gyöngyökből készítettem, hiszen a mai, meglehetősen nyárias napon nektek is jár egy kis felfrissülés!

 

 

 

 

 Eredeti terveimben úgy szerepelt ez a szett, mint a májusi nyereményeső koronája. Közben bizonyára ti is olvastátok már, hogy új szabályok léptek érvénybe a Facebookos lájkolós játékok lebonyolítása körül. A lájkol-megoszt-kommentel verzió sajnos már nem játszik, de ha minden jól megy, lesz külső alkalmazásunk hamarosan, úgyhogy nem kell sokáig várnotok már az újabb játékra. 

Addig viszont alkossunk!

 A szettből karkötő ismerős lehet, hiszen amikor a peyote fűzésekről írtam, már alaposan kiveséztük, úgyhogy most róla is írnék többet. A peyote az alapoktól 2. című posztban mindent megtaláltok hozzá, oktatóvideót, leírást és ábrát is. 

A nyaklánc készítését viszont örömmel osztom meg veletek. 

 

Anyagok:

11/0 delica gyöngy arany, pasztell árnyalatú lila, zöld és kék színekben

Damil

Acélsodrony

Stopper

Csomórejtő

Ékszerkapocs

Gyöngyfűző tű

Fém fityegő, és egyéb tetszés szerinti kiegészítők a díszítéshez

 

 

A medálrészhez két egyforma méretű háromszöget fűztem. Három aranyszínű gyönggyel kezdtem, ezeket felfűztem, majd az utolsó szemen kereszteztem a szálakat. Ezután a damil végére húztam a gyöngyöket, csak annyit hagytam a rövidebb szálrészből, hogy a fűzés elején stabilan tudjam fogni, nehogy lebomoljon a minta. Ezután a másik szállal folytattam a fűzést. Minden felfűzött gyöngy közé két-két szem újabb aranyszínű gyöngyöt vettem fel. Ezután már csak körbe-körbe haladtam, amíg a kívánt méretet el nem értem. Az aranyszínű gyöngyöket mindig duplán vettem, a színesekből mindig csak egy-egy szem kell. Ahogy haladtok a fűzéssel, szépen körvonalazódik majd a minta. Az ábrán a három kezdőszemet sötétebbre rajzoltam, hogy könnyebb legyen eligazodni.

 

Tehát, hogy plasztikus legyen a minta, kettő egyforma háromszöget készítettem. A kezdésnél hagyott kis damilvégeket most kell eldolgozni, hogy az összedolgozásnál ne zavarjanak. Csomózni nem szükséges, elég visszavezetni a gyöngyökbe. Az összedolgozáshoz oldalanként egy-egy betoldott sort fűztem az egyik háromszögre (így az nagyobb lett egy körrel), mert így illeszkednek tökéletesen a gyöngyök.

 

Az ábrán a zöld színű betoldott sor látszik, ezt minden oldalra el kell készíteni a megfelelő színből. Most már csak össze kellett varrnom az oldalakat és eldolgoznom a maradék szálakat. Arany színnel fűztem még egy pántot (sima peyote öltéssel), ami összeköti a medált a lánccal. Ezt is csak egyszerűen hozzátoldottam a kész medálhoz, arra persze érdemes figyelni, hogy középre kerüljön.

A lánchoz három egyforma hosszú sodronyt vágtam le, ezek egyik végét stopperbe rögzítettem (mindhármat egy stopperbe) és csomórejtőt szereltem fel. A szálakra is a három színből fűztem gyöngyöt, átbújtattam őket a medálra fűzött hurkon, majd a másik végén is ugyanúgy lezártam. A csomórejtő fülecskéire csatlakoztattam a kapcsot, majd fém fityegővel és csiszolt gyönggyel készítettem egy aprócska díszítést a sima delfinkapocs mellé. A láncok, ékszerek díszítéséről, fityegőkről, miegymásról is volt már poszt, emlékeztek?

 

 

És íme a végeredmény! Figyeljétek továbbra is a blogot, hiszen ahogy írtam, hamarosan megnyerhetitek a szettet, ahogy sok egyéb mást is! 

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: ékszer gyöngy gyöngyékszer ékszerkészítés gyöngyfűzés peyote delica

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr42929308

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Búth Emília | A KIRÁLYLÁNY GYÖNGYE 2011.05.25. 09:43:16

 Miért sír a király lánya?Toporzékol, könnye gördül,mert a gyöngyén sárga hasú,szakadt szájú, vén varangy ül. Kormos a mély, szeme rút,törött zsebtükör a kút,ahogy bámul.Visszabámul. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter

Hirdetés

pottomkert_300x250_augusztus.png

Közösség

Elismerések

Címkék

ablakdísz (9) advent (50) adventi koszorú (19) adventi naptár (6) ajándék (16) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (38) akrilfesték (12) álarc (18) album (5) antikolás (9) anyák napja (16) asztaldísz (8) Budapest Park (5) bútorfestés (17) ceruzatartó (5) coats (8) csináld magad (372) csomózás (18) decoupage (12) dekoráció (205) díszítés (51) divat (12) diy (306) DIY (82) ékszer (40) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (42) erkély (5) falevél (9) falfestés (10) farsang (37) festés (48) filcanyag (12) flitter (6) fonal (6) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (5) girland (7) gyertya (14) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (25) halloween (47) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (5) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) húsvét (78) inspiráció (8) iskolakezdés (6) játék (14) jelmez (12) kabala (6) karácsony (160) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karkötő (26) kartondoboz (7) kavics (12) kavicsfestés (16) képeslap (9) képkeret (9) kert (72) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) könyvajánló (37) kosár (9) kosárfonás (16) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) láda (6) lakásdekoráció (73) lakásdísz (9) lakberendezés (43) lakberendezési ötletek (6) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (15) levendula (7) makramé (11) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (14) mézeskalács (8) mikulás (5) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nyaklánc (12) nyár (21) nyereményjáték (24) origami (15) ősz (89) pályázat (22) papír (62) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (7) pentart (52) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) pólófonal (5) polymer clay (6) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (37) quilling (8) ragasztás (15) raklap (14) raklap-bútor (5) recept (6) recycle (88) sablon (11) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (6) szabásminta (8) szabás varrás (10) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) tárolás (5) tavasz (51) tél (16) télapó (5) tojás (9) tojásfestés (21) tojástartó (10) tök (17) tökdekoráció (5) tökdíszítés (5) tökfaragás (25) töklámpás (9) tündérkert (6) újrahasznosítás (161) ültetés (8) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (31) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (10) virágtartó (11) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

designed by

BekeDesign