Hangulatos dekoráció előszobába

2011.04.30. 10:32 kreablogger

 Péntekre ígértem, hogy megmutatom, mit készítettem anyunak, de szombat lett belőle. Úgy terveztem rögtön a helyszínen fotózok hozzá (anyu előszobájában), de egy hatalmas jégeső miatt úszott minden (szó szerint). A vízmeregetés, takarítás, száradás után ezért jól megkésve  itthon készültek a képek az ideiglenesen kinevezett előszobában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A történet úgy kezdődött, hogy bár sosem volt nálunk szokás, de kivételesen anyu választott ajándékot magának. Mindig valamilyen cserepes növénnyel lepem meg, így rögzült már évek óta, de most azt kérte, inkább kezdjek valamit az előszobájával. Van egy őrületes ebe, egy pekingi palotakutya, Moncsi. Jóféle palotakutya módjára éldegél, naphosszat rohangál a "palotában", és leginkább ugat (konkrétan mindent). Legfőbb ellensége a saját tükörképe, akivel elég gyakran fut össze az előszoba padlótükrében. Anyuéknál idővel fogyott a türelem, bár Moncsi továbbra is ádázul küzdött másik Moncsival. Szegény tükröt végül száműzték a lakásból, így most Moncsi eggyel kevesebb dolgot ugat. Viszont anyunak hiányzik a tükör, vagyis inkább zavarja a hűlt helye. Arra kért, készítsek oda valami dekorációt, ne legyen már olyan üres, de olyat, amivel lehetőleg meg tud majd barátkozni császári őfelsége. Mondjuk ez utóbbit nem tudom garantálni, de a falikép mindenesetre elkészült. 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anyagok:

festővásznak (50x50 és 50x70 cm)

bordó és piros akrilfesték

fa dekorációs elemek

ragasztó

 Két képet készítettem, alapnak festővásznat választottam. A színe eleve ilyen lenvászon árnyalatú, ez illett a tapétához, és nem kellett vacakolnom az alapszínnel sem. Bordó akrillal nagy lendülettel festettem rájuk egy hosszában futó hullámvonalat. A fa díszeket is befestettem, majd a hullám mentén felragasztgattam őket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bevallom, tegnap este óta még nem vettem le a falról, egész megszerettem őket itt az ajtó mellett. Ha Moncsi mégsem jön ki velük, nálam lesz a helyük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Moncsi bevetésen

Szólj hozzá!

Címkék: anyák napja diy festés dekoráció ajándékkészítés lakásdekoráció

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr752866278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

 szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Ajánló

73892-001_crw_banner_300x250px_hu-en.jpg

Hirdetés

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (109) adventi koszorú (23) adventi naptár (53) ajándék (28) ajándékcsomagolás (8) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (8) ajándékötletek (15) ajánló (37) ajtódísz (43) akció (5) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (13) állatfigura (16) anchor crafty (11) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (10) arcmaszk (8) art export (87) asztaldísz (10) baba (5) babamama (6) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) budapest (7) Budapest Park (14) bútorfelújítás (12) bútorfestés (26) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) család (5) családi rendezvény (18) cser kiadó (8) csináld magad (524) csomagolás (9) csomózás (35) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (301) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (13) DIY (183) diy (358) dulux (17) dulux simply refresh (5) ecsetfilc (5) egyszerű alapanyag (5) ékszer (45) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (5) erkély (5) esemény (7) fa (7) fajáték (8) fajáték körkép (8) falevél (11) falfestés (16) farmer (8) farsang (47) felújítás (25) fenntarthatóság (50) fenntartható ajándékozás (23) festék (17) festés (85) festészet (7) fesztivál (10) filc (11) filcanyag (14) filctoll (9) FIMO (8) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (9) Föld napja (5) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (66) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (7) gasztro (5) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (83) gyerekeknek (38) gyerekjáték (36) gyerekkel az élet (18) gyereknap (5) gyerekszoba (23) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (20) gyertyaöntés (9) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (17) gyurmaékszer (5) hajtogatás (29) halloween (57) hammerite (6) hangulatfény (6) hazai (16) hazai márka (12) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (6) henkel (11) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (26) hír (10) hobbyművész (90) hóember (9) home decor (5) hópehely (5) horgolás (58) horgolásminta (6) hulladékból alapanyag (28) hulladékcsökkentés (85) hulladékmentes (23) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (53) inktober (5) inspiráció (70) irodalom (11) iskola (12) iskolakezdés (16) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (6) járványhelyzet (7) játék (94) játékkonyha (7) jeles nap (38) jelmez (18) jelmezkészítés (7) jótékonyság (5) kabala (6) kacatmentés (21) karácsony (247) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (25) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (27) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (15) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (10) képkeret (12) képzőművészet (21) keresztszemes (12) kert (84) kertészkedés (23) kézimunka (60) kézműves (24) kézzel készült (65) kiállítás (12) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (9) kihívás (9) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (7) kokárda (6) könnyen elkészíthető (5) könyajánló (12) konyha (13) könyv (23) könyvajánló (58) környezetbarát alapanyag (9) környezettudatosság (31) környezetvédelem (31) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (42) közösségi (6) kreatív (27) kreatív foglalkozások (7) kreatív hobbi (8) kreatív ötletek (17) krepp-papír (5) krétatábla (5) kultúra (14) láda (6) lakásdekor (7) lakásdekoráció (95) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (60) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) levegőn száradó gyurma (6) levelek (6) levendula (8) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (27) maradék anyagból (17) március 15 (5) maszk (15) mécses (8) mécsestartó (19) mese (9) mézeskalács (11) Mikulás (5) mikulás (8) minta (13) mintaív (8) mora kiado (44) mosható (5) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (23) műgyanta (6) művészet (10) művészetek völgye (7) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (18) nemadomfel alapítvány (7) nyaklánc (12) nyár (29) nyereményjáték (79) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (14) olvasót nevelek (16) önkéntes pr (11) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (19) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (113) őszi dekoráció (18) otthon (37) otthondesign (23) pályázat (46) pannoncolor (8) papír (91) papírdísz (40) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (6) papírhajtogatás (6) papírjáték (6) papírragasztás (5) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pentart (51) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) pici piac (7) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (104) pritt pályázat (8) program (12) programajánló (93) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (8) rajzolás (9) rajzolni jó (8) rajzpályázat (15) rajzshop.hu (6) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (26) rendezvény (10) rendszerezés (8) reuse (5) rozsda (5) sablon (12) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (19) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) szinesinktober (5) szineskert (5) színes papír (6) színes programok (41) szines programok (7) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tamogatott tartalom (5) támogatott tartalom (135) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (21) télapó (6) terasz (8) termés (6) természetes alapanyag (42) tervezés (8) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (18) tudástár (6) tudatos vásárlás (6) tündérkert (6) tus (5) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (23) újrahasznosítás (223) újrahasznosított alapanyag (25) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (12) ünnepi dekoráció (14) üvegfestés (13) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (60) vásár (19) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) világnap (7) vintage (5) vintagetiles sal 2022 (10) virág (13) virágtartó (17) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (6) zene (14) zero-waste (9) zero waste (24) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása