Finom, nőies lakásdíszek - képek egy francia budoárból

2011.02.02. 19:56 kreablogger

 Jó lenne egy saját gardrób, egy kis szoba, telepolcozva, bevilágítva, tükrökkel, ahogy kell. Amíg várom, hogy elkészüljön, az oda szánt képeim addig a ruhásszekrényem ajtajának belső felét díszítik.

 

 

Anyagok:

 

A papírból kivágtam a képalapokat befedő méretű részleteket. A helyükre illesztettem őket, és a marásoknak megfelelően tovább szabdaltam. Mikor minden a helyére került (persze még csak elméletben), fekete akrillal lekentem a keretet és a vájatokat, majd alapozófestékkel a képek helyét. Fényes akrilt választottam, mert így nem kellett külön lakkozni. Alapozni pedig muszáj volt az alap túl sötét színe miatt. Így a képek színe ragasztás után sem módosult. Száradás után ragasztólakkal kentem le képek helyét és szépen felsimítottam a papírokat. A levegő- és ragasztóbuborékokat nyomkodjuk ki alóluk, erre tök jó egy dezodor vagy hajlakk, csak végig kell gurítani a felületen párszor, és lőttek a buborékoknak. A neheze pedig csak most jött. Nem akarom túlságosan részletezni a műgyanta használatát, mert ahány gyártó, annyi féle eljárás. Amúgy nagyszerű találmány, extra magasfényű réteget képez, akár az üveg. Főleg erre jó máskülönben, például tányérok aljára dekopálunk valamit estleg festünk is, majd a tányér alját bevonjuk a műgyantával. Valami hihetetlenül jó, teljesen üvegszerű lesz, és rendkívül tartós. A lényeg, hogy a műgyantának a komponenseit a gyártó utasítása szerint keverjük össze, várjunk ha kell, majd óvatosan oszlassuk el a felületen. Amit én használtam, ahhoz adtak egy kis spatulát, azzal terelgettem. Ecsetből gyakorlatilag nem lehet kiszedni, úgyhogy azzal ne! Érdemes kis adagokban "önteni" a felületre, nehogy túlfolyjon. Persze azért kell neki egy bizonyos vastagság, hogy jól érvényesüljön, de a gyakorlatban látni fogjátok. És elég sűrű, nem fog hirtelen mindenfelé folyni, de azért tanácsos lassan, óvatosan dolgozni vele. A száradással sokat kell várni, ezzel speciel 24 órát. Valahogy kivártam. Azóta imádom őket. Ablaktisztítóval lazán lefújom takarításkor, bírja, tényleg tartós. Csak lenne már gardróbom...

 

2 komment

Címkék: csináld magad diy festés dekoráció szalvétatechnika műgyanta lakásdekoráció

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr452634254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kreablogger 2011.02.11. 13:26:40

Igen, nevezik így is, hisz az eredmény sokszor tényleg csempeszerű lesz, de én nem szeretem rá ezt a szót használni, mert megtévesztő. Sokan ilyenkor a mozaikozásra gondolnak, holott erről szó sincs.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

bannerek-300x250.jpg

Hirdetés

300_250_ukh_akc.jpg

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (83) adventi koszorú (23) adventi naptár (32) ajándék (26) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (8) ajándékötletek (8) ajánló (21) ajtódísz (41) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (10) állatfigura (8) anchor crafty (7) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (8) arcmaszk (8) art export (50) asztaldísz (10) baba (5) babamama (5) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (9) befőzés (10) budapest (5) Budapest Park (10) bútorfelújítás (9) bútorfestés (23) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (12) cser kiadó (8) csináld magad (495) csomagolás (8) csomózás (29) decoupage (15) decoupage alkotósarok (8) DEKA (6) dekor (7) dekoráció (276) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (12) DIY (171) diy (336) dulux (10) ékszer (44) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) erkély (5) esemény (6) falevél (10) falfestés (12) farmer (8) farsang (46) felújítás (11) fenntarthatóság (33) fenntartható ajándékozás (15) festék (9) festés (71) festészet (5) filc (10) filcanyag (14) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (7) Föld napja (5) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (59) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (5) fűszercímke (5) gasztro (5) gesztenye (8) girland (11) gyerekekkel készíthető (67) gyerekeknek (13) gyerekjáték (26) gyerekkel az élet (16) gyereknap (5) gyerekszoba (17) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (11) gyurmaékszer (5) hajtogatás (28) halloween (55) hangulatfény (5) hazai (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) hello piac (5) henkel (11) hetiegy (13) heti inspiráció (14) hímes tojás (6) hímzés (21) hír (5) hobbyművész (53) hóember (8) hópehely (5) horgolás (57) horgolásminta (5) hulladékból alapanyag (14) hulladékcsökkentés (76) hulladékmentes (20) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (37) inspiráció (46) irodalom (7) iskola (7) iskolakezdés (9) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (76) játékkonyha (6) jeles nap (29) jelmez (17) jelmezkészítés (6) kabala (6) kacatmentés (16) karácsony (215) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (45) karácsonyi ajándékötletek (6) karácsonyi dekoráció (15) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (26) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (13) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (12) képzőművészet (16) keresztszemes (8) kert (82) kertészkedés (22) kézimunka (55) kézműves (18) kézzel készült (37) kiállítás (6) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (5) kint a kertben (6) kitekintés (5) kokárda (6) könyajánló (9) konyha (13) könyv (12) könyvajánló (49) környezetbarát alapanyag (6) környezettudatosság (24) környezetvédelem (25) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (42) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (26) közösségi (5) kreatív (24) kreatív foglalkozások (5) kreatív hobbi (6) kreatív ötletek (10) krepp-papír (5) kultúra (10) láda (6) lakásdekor (6) lakásdekoráció (93) lakásdísz (10) lakásfelújítás (7) lakberendezés (57) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (8) majolika (6) makramé (20) maradék anyagból (13) március 15 (5) maszk (15) mécses (7) mécsestartó (17) mézeskalács (10) Mikulás (5) mikulás (7) minta (11) mintaív (8) mora kiado (28) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (24) műgyanta (6) művészet (5) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (14) nedobdki (10) nemadomfel alapítvány (5) nyaklánc (12) nyár (26) nyereményjáték (69) nyomdázás (5) nyuszi (12) öko (7) olvasót nevelek (6) online adventi naptár (23) origami (18) öröknaptár (12) örömhímzés (6) ősz (107) őszi dekoráció (12) otthon (25) otthondesign (15) pályázat (44) pannoncolor (8) papír (85) papírdísz (38) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (5) papírhajtogatás (5) papírjáték (6) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (11) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) pöttömkert (8) pr (5) pritt (105) pritt pályázat (8) program (7) programajánló (76) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (5) rajzolás (5) rajzpályázat (15) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (16) rendezvény (8) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (17) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (12) szineskert (5) színes papír (5) színes programok (29) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) támogatott tartalom (59) tamogatott tartalom (5) tárolás (11) tároló (5) táska (7) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (20) télapó (5) terasz (8) termés (5) természetes alapanyag (26) tervezés (8) textil (8) textilfesték (7) textilfestés (13) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (13) tudatos vásárlás (5) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (18) újrahasznosítás (216) újrahasznosított alapanyag (12) újra felhasználás (5) ültetés (9) ünnep (7) ünnepi dekoráció (8) üvegfestés (12) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (56) vásár (10) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) világnap (5) vintagetiles sal 2022 (6) virág (12) virágtartó (16) xstitch (6) zene (7) zero-waste (8) zero waste (22) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása