Madáretetők PET-palackból

2013.11.18. 13:32 kreablogger

Közeleg a tél - s bár a szakemberek véleménye megoszlik a madáretetés helyességéről -, ilyenkor sokan várjuk finom csemegével kertünk/ablakunk/erkélyünk szárnyas látogatóit. Ha nem is szélsőségesen hideg az időjárás (ilyenkor lehet indokolt madáretetéssel beavatkozni a természet rendjébe), egy fontos szabályt mindenképpen tartsatok be: ha elkezditek, tavaszig etessétek is szorgalmasan a kis vendégeket! S persze mi kézügyesek a madáretetőt is magunk készítjük! Ezúttal PET-palackos ötleteket hoztam!

külön-díj-pet-678x1024.jpeg

Az első képen látható gyönyörű darab még tavaly, a Gerlóczy Kávéház pályázatára készült és különdíjban is részesült (erről bővebben a Stilblogon olvashattok). Ha hasonlót készítenétek, palackra egy tágas nyílást vágjatok, majd szalvétatechnikával dolgozzatok rá. Ágakkal, levelekkel díszítsétek. Egyébként személyes kedvencem is ez a madáretető, hasonló kistestvéreit mi is elkészítettük a kislányommal.

letöltés.jpg

Ami fontos egy PET-palackos madáretető készítésénél, hogy mivel a palack meglehetősen könnyű, így nem csak a madarak, de egy röpke szellő is könnyen felboríthatja. Ezért fontos megfelelően kisúlyozni, stabilan rögzíteni, vagy például hozzáerősíteni az ereszhez.

images.jpg

comerdero_pajaros.jpg

Fontos az is, hogy kellően nagy ablaka legyen, illetve, hogy találjanak magunknak kapaszkodót a kis látogatók. Erre alkalmas lehet egy fakanál, de egy egyszerű faág is.

5387052903_8d326a5883.jpg

l_aae858a0-5868-11e2-9d18-f11c8f300010.jpg

A Furdancsos srácok pedig ágnyesedékekből  készítettek egy nagyon pöpec kis madáretetőt, a képre kattintva elolvashatjátok részletesen is!

madar1.jpg

Források a képekre kattintva!

További madáretetős ötletek:

Madáretetők saját kezűleg egyszerűen

Tökös madáretetők

Témába vág egy frissen megjelent kötet Orbán Zoltán, a Madárbarát kert program vezetőjének tollából. A közel 500 fotóval illusztrált könyv lapozgatása során igazán elmerülhettek a madarak csodálatos világában. Ráadásul most nyerhettek egy csitti-fitti távcsövet is. Kukkantsatok bele a könyvbe, katt az alábbi képre!

madarbarat_cser.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

Szólj hozzá!

Címkék: tél újrahasznosítás madáretető PET-palack

Tökös madáretetők

2012.09.13. 13:27 kreablogger

Lassan ideje elkezdeni a gondoskodást kertünk (teraszunk/erkélyünk) tollas vendégeiről, ehhez most tökös ötleteket gyűjtöttem.

1.jpg

A takarmánytök remek alapanyag erre a célra, manapság könnyen beszerezhető, és mellette kiélhetjük kreativitásunkat is az etető faragásakor. 

2011-PumpkinBirdfeeder.jpg

2065698835_0148ae56bb.jpg

None (1).jpg

Pumpkin-Feeder.featured.jpg

A különféle dísztököket pedig szépen ki lehet szárítani (bár ehhez idő kell), és ha megfelelő méretű lyukat vágunk rá, ez is funkcionálhat etetőként.

2.jpg

A tökös finomságokat úgy tűnik, a mókusok sem vetik meg!

11259067789529697_4NOAOj1A_f.jpg

Források a képekre kattintva!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

8 komment

Címkék: csináld magad diy madáretető

Ötletes madáretetők saját kezűleg

2012.01.06. 11:34 kreablogger

Madarat etetni szórakoztató, csipegetés közben megfigyelni őket szintén, és most nem a köztereken történő galambetetésre gondolok. Vidám pillanatokat élhetünk át a kertünkbe/ablakunkba függesztett, saját kezűleg készített etetők kis vendégeivel, ehhez gyűjtöttem praktikus, használható ötleteket. Csipcsirip.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3 komment

Címkék: újrahasznosítás recycle madáretető

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter

Hirdetés

bpp_pottomkert_szeptember_300x250px_gifbanner.gif

Közösség

Hirdetés

 

 

Elismerések

Címkék

ablakdísz (9) advent (37) adventi koszorú (12) adventi naptár (6) ajándék (15) ajándékcsomagolás (5) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (5) ajtódísz (34) akrilfesték (12) álarc (18) album (5) antikolás (9) anyák napja (16) asztaldísz (8) bútorfestés (17) ceruzatartó (5) coats (8) csináld magad (373) csomózás (20) decoupage (12) dekoráció (204) díszítés (51) divat (12) diy (306) DIY (83) ékszer (41) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (44) erkély (5) falevél (8) falfestés (10) farsang (35) festés (48) filcanyag (10) flitter (6) fonal (6) fonás (15) furdancs (8) girland (7) gyertya (14) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (25) halloween (39) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (5) hóember (6) hópehely (6) horgolás (50) húsvét (77) inspiráció (8) iskolakezdés (6) játék (14) jelmez (11) kabala (6) karácsony (145) karácsonyfa (10) karácsonyfadísz (22) karkötő (27) kartondoboz (7) kavics (10) kavicsfestés (13) képeslap (9) képkeret (9) kert (72) kertészkedés (12) kézimunka (42) könyvajánló (32) kosár (9) kosárfonás (16) koszorú (35) kötés (54) kötésminta (5) láda (6) lakásdekoráció (72) lakásdísz (9) lakberendezés (41) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (13) levendula (7) makramé (13) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (14) mézeskalács (6) mikulás (5) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nyaklánc (12) nyár (21) nyereményjáték (23) origami (15) ősz (80) pályázat (22) papír (62) papírdísz (36) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (7) pentart (52) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) pólófonal (5) polymer clay (6) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (32) quilling (8) ragasztás (15) raklap (14) raklap-bútor (5) recept (6) recycle (88) sablon (11) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (6) szabásminta (8) szabás varrás (9) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) tárolás (5) tavasz (51) tél (16) télapó (5) tojás (9) tojásfestés (20) tojástartó (10) tök (11) tökfaragás (21) töklámpás (9) tündérkert (6) újrahasznosítás (160) ültetés (8) üvegfestés (10) Valentin-nap (8) valentin nap (10) varrás (31) váza (5) velencei (6) vendégposzt (11) virág (10) virágtartó (11) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

designed by

BekeDesign