Paradicsomi hangulat egy panelerkélyen

2014.07.25. 11:51 kreablogger

A panelkerkélyek nem az esztétikumukról, a látványos megoldásaikról vagy éppen a kényelmükről híresek. Szerintem a legtöbben szűkös, sok esetben kacatokkal telezsúfolt, csúnyácska, egyenüveggel fedett aprócska helyként gondolunk rájuk, persze nem véletlenül. Hiszen általában ilyenek. De ki ne szeretne mégis egy üde kis szigetet helyette, ahol napközben limonádét, este finom bort szürcsölgetve gyönyörködhet az őt körülvevő kis paradicsomi idillben? Vajon lehetséges egyáltalán? Judit szerint nincs lehetetlen, nézzétek csak!

Varga Juditot, sokaknak csak Juditu-t, DIY-bloggert, slylistot, lakberendezőt, televíziós műsorvezetőt senkiknek sem kell bemutatnom, mert lehetetlen nem találkozni az ötleteivel, munkáival. Én is lelkesen böngészem a weboldalát, rengeteg inspirációt merítettem már tőle, és leginkább azt szeretem a munkáiban, hogy abszolút emberi léptékűek ugyanakkor egyedi stílusúak, széles körben, átlagemberek számára, átlagos keretösszegből is megvalósíthatók.

Judit panelben lakik, de annak minden hátrányát a javára fordítja. A hálószobától a fürdőig sok szegletét ismerhettük már meg az otthonának, így az erkély sem úszta meg. Mint a bevezetőben is utaltam rá, afféle tárolóként, műhelyként szolgált eddig. 

 

A képek önmagukért beszélnek, láthatóan hatalmas kihívás, mégis gyönyörű, és izgalmas feladat, ugye?  A tervezgetés első lépéseit és további "before" fotókat találtok IDE kattintva.

A tervezgetés után beindult az átalakulás folyamata. Glettelés, redőnycsere, falfestés, árnyékolófüggöny felszerelése... Persze nem minden alakult a tervek szerint, de végül a helyére került az a fránya redőny is.

 Az átalakulás első szakaszát teljes részletességgel ITT olvashatjátok el.

Persze ezzel még nincs vége, sőt szerintem az igazán izgalmas részletek csak most következnek.

Az erkély adottságait figyelembe véve beszerzésre került az ideális és kényelmes asztal+szék kombináció.

Egy ilyen kicsi erkélyen eléggé limitáltak a lehetőségek virágok, növények nevelgetésére, de a paradicsomi hangulathoz egyszerűen KELLENEK! Szemnek, léleknek egyaránt. És mindenre van megoldás, hiszen egy keskeny falfelületen építkezhetünk függőlegesen is!

Az ideális megoldás a függeszthető, polcos virágtartó lett.

Az elkészítés folyamatát részletesen elolvashatjátok ITT.

A legkomolyabb kihívást a tipikus paneldizájn, narancssárga erkélyüvegezés eltüntetése jelentette. 

Ha kíváncsiak vagytok, Judit hogyan oldotta meg ilyen pazarul a feladatot, olvassátok el ezt a posztot is.

Judit az egész erkélytuningra egy nagyon bevállalós ötlettel tette fel a koronát, műfűvel tökéletesítette az összhatást.

És a végeredmény képekben...

Végezetül pár mondat. Judit engem teljesen meggyőzött arról, hogy egy panelban is lehet kényelmes, stílusos, egyedi életteret kialakítani, és ez elsősorban nem is pénzkérdés. Igen kell rászánni egy bizonyos összeget, de ha a minőségi alapanyagokat okosan tervezve választjuk ki, és egyszerű alapanyagokban  is gondolkodunk, minden csak fantázia és lelkesedés kérdése! 

A teljes posztsorozat:

Erkély tervezgetés

Erkély átalakulás

Hagyjál lógva

Elöl deszka, hátul léc

I love my balcony

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le. 
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

Szólj hozzá!

Címkék: panel csináld magad lakberendezés lakásfelújítás DIY panelerkély erkélyfelújítás

Ötletek falfestéshez: olvasói otthonok

2014.05.20. 10:17 kreablogger

A tavasz közeledtével egyre többen szövögetünk nagyon léptékű otthonszépítő terveket, készülünk kisebb-nagyobb felújításokra is. A falfestés/tisztasági meszelés tipikusan ilyen munka, mi magunk is elvégezhetjük (a kezdeti bénázások után egyre nagyobb rutinnal). Aki nem elégszik meg a meszeléssel és az egyszínű falakkal, bizonyára eljátszott már a gondolattal, hogy valamilyen mintát is pingáljon egy-egy szabad falfelületre. Sokan közületek pedig már meg is valósították az álmaikat és felkerült egy-két motívum az üres felületekre. Ma a tiétek a főszerep, a ti munkáitokból készítettem egy válogatást.

Elsőként mutatom Évi varázslatos művét!

Andreáék otthonában több helyiségbe is jutott minta:

Annamari már számtalan alkotással kápráztatott el minket. Íme egy a sok közül:

Egyvelegek:

Eszter afrikai ihletésű fala készülőben:

Lépcsőfejáró Eszteréknél:

Évi egy másik alkotása:

Gáboréknál bajuszminta készül:

Judit egy óvodai felfelületet tett ilyen barátságossá:

Részlet Julcsi otthonából:

Júlia munkái:

Krisztina famotívumot készített:

Ebédlőfal Krisztina otthonában:

Ismét egy kis Afrika, szintén Krisztina nevű olvasóm küldte:

Egy zseniális megoldás Mártától:

Lépcsőfeljáró Renáta keze nyomán:

Szandra izzósorral tette még hangulatosabbá a hálót:

Viven munka közben:

Alább Zoltán műveit láthatjátok, nem árulok el nagy titkot, de az egyik személyes kedvencem. Előbb a nappali...

...majd egy újabb falrészlet, ezúttal a gyerekszobából. Még hogy a panelből nincs kilátás? -Zoltán szavaival élve:

Végezetül egy újabb fantasztikus ötlet Zsuzsannától. A jól ismert vasútállomás óra falfestéssel mennyivel jobb!

További bejegyzések ebben a témában:

Ötletek falfestéshez: famotívumok

1003107_543969598999970_607613378_n.jpg

Falra festett családfák

529410_357722287603623_1359852502_n.jpg

Ötletek falfestéshez: falra festett asztal

réa.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad festés lakásfelújítás falfestés lakásdekoráció DIY

Ötletek falfestéshez: gyermekszobák

2014.02.26. 13:55 kreablogger

A tavasz közeledtével egyre többen szövögetünk nagyon léptékű otthonszépítő terveket, készülünk kisebb-nagyobb felújításokra is.A falfestés/tisztasági meszelés tipikusan ilyen munka, mi magunk is elvégezhetjük (a kezdeti bénázások után egyre nagyobb rutinnal). Aki nem elégszik meg a meszeléssel és az egyszínű falakkal, bizonyára eljátszott már a gondolattal, hogy valamilyen mintát is pingáljon egy-egy szabad falfelületre. Sokan közületek pedig már meg is valósították az álmaikat és felkerült egy-két motívum az üres felületekre. A gyermekünk szobája talán a legjobb terep ambícióink kiélésére, hiszen mindig akad egy falra kívánkozó mesehős. Ma is a ti alkotásaitokból válogattam.

Dollyéknál Aprajafalva díszíti a szobát.

dolly.jpg

Annamária keze révén Bogyó, Babóca és barátai elevenednek meg.

annamari.jpg

Ivett gyönyörű kislányszobát álmodott meg.

ivett.jpg

Gabrielláéknál a mackóké a főszerep.

gabriella2.jpg

Anett pandát pingál.

anettt.jpg

Julianna csodás mesebirodalmat készített.

julianna.jpg

Dorottya a világ minden tájáról gyűjtött mesehősöket.

Annamari nagyon csajszis Minnie egér falfestése.

annamari4.jpg

Babasarok Hajniék otthonában.

hajni.jpg

Amináéknál apa volt az "elkövető".

amina.jpg

Sándorék tündéri, barátságos gyermekszobát varázsoltak.

sandor.jpg

Kalózbirodalom Gyula keze nyomán.

gyula.jpg

Gabriellát a dzsungel ihlette.

gabriella.jpg

Falfestős posztsorozatom korábbi részei:
 Falfestéhez, minták kivitelezéséhez ajánljuk akrilfesékeinket. Megrendelhetők a Színes Ötletek webáruházból (katt ide).

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad festés lakásfelújítás gyerekszoba DIY Falfestés gyerekszoba tervezése gyerekszoba festése

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter

Hirdetés

bpp_pottomkert_junius_300x250px.gif

Közösség

Hirdetés

 

 

Elismerések

Címkék

ablakdísz (9) advent (37) adventi koszorú (12) adventi naptár (6) ajándék (15) ajándékcsomagolás (5) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (5) ajtódísz (33) akrilfesték (11) álarc (18) album (5) antikolás (9) anyák napja (16) asztaldísz (9) bútorfestés (16) ceruzatartó (5) coats (8) csináld magad (373) csomózás (19) decoupage (12) dekoráció (205) díszítés (51) divat (12) DIY (83) diy (306) ékszer (41) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (44) falevél (8) falfestés (10) farsang (35) festés (45) filcanyag (10) flitter (6) fonal (6) fonás (14) furdancs (8) gesztenye (5) girland (7) gyertya (14) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (25) halloween (39) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (5) hóember (6) hópehely (6) horgolás (48) húsvét (77) inspiráció (8) iskolakezdés (6) játék (14) jelmez (11) kabala (6) karácsony (145) karácsonyfa (10) karácsonyfadísz (22) karkötő (27) kartondoboz (7) kavics (9) kavicsfestés (11) képeslap (9) képkeret (9) kert (71) kertészkedés (12) kézimunka (42) könyvajánló (26) kosár (9) kosárfonás (16) koszorú (34) kötés (54) kötésminta (5) láda (6) lakásdekoráció (72) lakásdísz (10) lakberendezés (41) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (13) levendula (6) makramé (12) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (14) mézeskalács (6) mikulás (5) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nyaklánc (12) nyár (15) nyereményjáték (23) origami (15) ősz (80) pályázat (22) papír (62) papírdísz (36) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (6) pentart (52) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) polymer clay (6) pritt (107) pritt pályázat (8) programajánló (28) quilling (8) ragasztás (15) raklap (14) raklap-bútor (5) recept (6) recycle (88) sablon (11) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (6) szabásminta (8) szabás varrás (9) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) tárolás (5) tavasz (51) tél (16) télapó (5) tojás (9) tojásfestés (20) tojástartó (10) tök (11) tökfaragás (21) töklámpás (9) tündérkert (6) újrahasznosítás (158) ültetés (8) üvegfestés (10) Valentin-nap (8) valentin nap (10) varrás (30) váza (5) velencei (6) vendégposzt (11) virág (10) virágtartó (10) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

designed by

BekeDesign