Színes Ötletek

a kézügyes blog


Indul a karácsonyi gőzös - Ünnepi foglakoztató a Móra Kiadótól kicsiknek
Indul a karácsonyi gőzös - Ünnepi foglakoztató a Móra Kiadótól kicsiknek
És persze a kicsikkel együtt játszó nagyoknak

  szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_68.jpg

Ugyan a bevásárlóközpontokban ősz közepén felállított karácsonyfákat legalábbis aránytévesztésnek tartjuk, november lévén egyre inkább időszerű, hogy gondoljunk az ünnepi ajándékozásra, hiszen némi tervezéssel biztosan elkerülhető az impulzusvásárlás, aminek következményeként sokszor veszünk olyasmit, amire nincs igazán szükség. A könyv szerencsére szinte mindig beválik, legyen szó bármilyen korosztályról és érdeklődési körről. Most a ...

Móra Raktárvásár három napon át a 6SZINben
Móra Raktárvásár három napon át a 6SZINben

mora_raktarvasar.jpg

Augusztus 9 és 11 között ismét Móra Raktárvásár a 6SZIN ben, Budapesten, a Jókai u. 6. szám alatt. Ahogy ezt már megszokhatták a rendezvény látogatói, három napon át óriási kedvezményekkel juthattok hozzá kedvenc kiadványaitokhoz, utolsó darabos könyvekhez, de válogathattok rengeteg mesekönyv, regény, foglalkoztató, album, lapozó, színező hatalmas választékából is. Ha szeretnétek szemezgetni a Móra Kiadó kínálatában , érdemes útba ejteni az ...

Rovarok, sárkányok, dínók, nagyvárosi mesék - Nyári könyvajánló kicsiknek és nagyoknak
Rovarok, sárkányok, dínók, nagyvárosi mesék - Nyári könyvajánló kicsiknek és nagyoknak

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_65.jpg

Miközben ezt a cikket írom, odakint épp úgy 40 fok körüli meleg lehet, „tombol a nyár e földtekén” , és valamiért eszembe jutott, tizenéves korom elején igazi könyvmolyként milyen helyeken olvastam ebben az időszakban, az iskolai szünet heteiben. Otthon, buszon, vonaton, autóban - olyankor mondjuk mindig megfájdult a fejem -, strandon, amikor épp szerencsém volt, tengerparton, kertben, kukoricásban, nagyszüleimnél a magtárban, padláson, tyúkólban, ...

Készíts mesekönyvet saját kezűleg, miközben játszva készülhetsz az iskolára!
Készíts mesekönyvet saját kezűleg, miközben játszva készülhetsz az iskolára!

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_47.jpg

A Móra Kiadó gondozásában megjelent Tücsöktanoda , ahogy az alcím -  Színezz, vágj, ragassz, számolj 1-től 10-ig! - is sejteti,  sokkal több, mint egy foglalkoztató füzet.  Ez egy igazán izgalmas kiadvány, ami nemcsak a meseolvasás, de a saját készítésű mesekönyv élményét is elhozza az olvasóknak. A történet főszereplője Tilli, a tücsök, aki elveszett hegedűjét keresve mindenféle kalandokba keveredik kis vöröshangya barátjával együtt. A kedves ...

Micimackótól a Betlehemi Kisdedig
Micimackótól a Betlehemi Kisdedig
Könyvek klasszikus mesehősökkel és karácsonyi játékokkal a Móra Kiadótól

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_46.jpg

Könyvekből sosem elég, pláne, ha a karácsonyi időszakról van szó, hiszen, ahogy ez más sokszor szóba került itt, egy-egy szép kiadvány univerzális ajándék bárkinek, függetlenül nemtől, kortól, érdeklődési körtől, bár nyilván utóbbival azért nem árt tisztában lennünk. Mivel a Móra Kiadó még az év legvégére is tartogat néhány újdonságot, a folytatásban ismét az ő köteteik között válogatunk. Érdemes tovább olvasnotok akkor is, ha az utolsó ...

Mondókatártól a meseregényig a novemberi könyvajánlóban
Mondókatártól a meseregényig a novemberi könyvajánlóban

szo_keret_01_blog_cimlapkep_24.jpg

A karácsony előtti időszak méltán az egyik legfontosabb szezon a könyvek piacán, hiszen egy szép kiadvány kitűnő ajándék is egyben, ha csak egy kicsit is ismerjük azt, akit meg akarunk lepni vele, nem nagyon lőhetünk mellé. Ráadásul valamilyen formában biztosan értéket adunk akkor is, ha nincs különösebben formabontó ötletünk, de nem is szeretnénk alászállni a dezodor - nyakkendő - norvégmintás pulóver triumvirátus mélységeibe, hogy az olyan ...

A rendhagyó olvasásórától a százegy ajtajú palotáig a XXI. Győri Könyvszalonon
A rendhagyó olvasásórától a százegy ajtajú palotáig a XXI. Győri Könyvszalonon
Színes Programok

mora_gyori_konyvszalon.jpg

November harmadik hétvégéjén izgalmas programra invitálja győri olvasóit a Móra Kiadó . A XXI. Győri Könyvszalonon a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Térben megrendezett író-olvasó találkozókon érdekes beszélgetések várják a látogatókat, olyan témákkal, mint rendhagyó olvasásóra, paráztatós fantasy, vagy újraálmodott mesék. Részletes ajánló a folytatásban! 

...

A Cser Kiadó készletkisöprő akciójában Színes Ötletek kiadványok és sok más klassz könyv!
A Cser Kiadó készletkisöprő akciójában Színes Ötletek kiadványok és sok más klassz könyv!
310413672_23852760695270103_8545978852785113806_n.jpg

November 8 és 14 között tartja a Cser Kiadó szokásos év végi készletkisöprő akcióját.  A következő pár napban számos érdekes, izgalmas és hasznos könyvet vásárolhattok akár 50–90%-os kedvezménnyel. A kézimunkázástól kezdve a portréfestésen át a nemezelésig sok-sok kreatív témájú kiadvány - köztük blogunk névadója, a  Színes Ötletek sorozat korábbi számai - között is szemezgethettek, és azok is találhatnak maguknak vagy családtagjaiknak ...
Októberi könyvajánló és nyereményjáték kisiskolásoknak
Októberi könyvajánló és nyereményjáték kisiskolásoknak

blog_cimlapkep_0_4.jpg

Előző könyvajánlónkban az óvodás korú gyermekeknek szóló kiadványok közül válogattunk, ezért most ismét gondolunk a sulisokra is. A folytatásban megismerkedhettek a Móra Kiadó   Már tudok olvasni sorozatának legfrissebb részeivel és mutatunk egy igazán vagány verseskötetet is. Ha az önálló olvasással barátkozó gyermekeiteknek kerestek olyan könyvet, ami egyszerre izgalmas, ugyanakkor könnyen érthető, ezek között biztosan találtok, olvassatok tovább! ...

Klassz könyvekkel és színes programokkal vár a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Klassz könyvekkel és színes programokkal vár a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

306851850_530154355777211_3059258819510505448_n.jpg

Szeptember 29 és október 2 között már 27. alkalommal nyitja meg kapuit a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál , ami a nemzetközi könyves világ fontos eseménye, a térség meghatározó szakmai fóruma. A rendezvény hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit, és rengeteg kiállítóval, színes programokkal, több mint 400 dedikálási lehetőséggel várja az érdeklődőket a Millenáris kulturális központban, Budapesten. A M óra Kiadó ...

Logika, Ügyesség, Kitartás - LÜK képességfejlesztő füzetek
Logika, Ügyesség, Kitartás - LÜK képességfejlesztő füzetek

0_94.jpg

Ezt a játékos tanulást segítő rendszert már öt évtizede használják 35 országban, köztük több mint 10 éve Magyarországon is. A játékos tanulás lényege nagyon röviden, hogy indirekt módon fejleszti a gyermekek megfigyelőképességét és logikai gondolkodását a sikerélmény és a játék önfeledt örömén keresztül. A sorozat részei között az óvodásoktól a kiskamaszokig minden korosztály számára találtok olyat, ami segítségével új ismeretekre ...

A nyuszi és a süni barátságától a varázslatos vámpírtündérig
A nyuszi és a süni barátságától a varázslatos vámpírtündérig
Olvasnivalók a nyári szünet végére a Móra Kiadótól

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_38.jpg

A nyárutóra hoztunk nektek néhány jó könyvet és mesét a Móra Könyvkiadó kiadványai közül, amiket még sokáig forgathattok, akár délutáni vagy hétvégi kikapcsolódásra, akár egy kedves esti mesére vágytok. Olvassatok tovább, ha kíváncsiak vagytok egy nyuszi és egy süni örökké tartó barátságára, vagy két ovis kalandjaira. Ezek mellett egy titokzatos, varázslatos vámpírtündér letölthető öltöztetős játéka és egy ajándéksorsolás is vár ...

A világlátott egérkétől a Macskacsapatig - Szünidei könyvajánló gyerekeknek
A világlátott egérkétől a Macskacsapatig - Szünidei könyvajánló gyerekeknek

jonathan-borba-z1oyw2snqn8-unsplash.jpg

Ugyan a nyár közmondásosan sok szempontból uborkaszezonnak számít, ez biztosan nem érvényes az olvasásra, hiszen ilyenkor a nyaralás és az iskolai szünet miatt jóval több időnk marad egy-egy jó könyvre, mint a hétköznapok során. A Móra Kiadó az év ezen időszakára is számos kiadványt időzített, a klasszikus magyar gyerekmesétől az óvodásoknak szánt irodalmi szöveggyűjteményeken át az akár az egész család számára tartalmas elfoglaltságot jelentő, ...

Hol volt, hol nem volt, újra itt a Móra raktárvásár
Hol volt, hol nem volt, újra itt a Móra raktárvásár

289466880_5795080740505328_4505965706618843510_n.jpg

Július 27-29 között újra vár titeket a könyvek birodalmában a Móra Könyvkiadó ! Ahogy már megszokhattátok, az idei raktárvásáron ismét óriási kedvezményekkel juthattok hozzá akár kedvenc kiadványaitokhoz, akár utolsó darabos könyvekhez, de válogathattok rengeteg mesekönyv, regény, foglalkoztató, album, lapozó, színező hatalmas választékából is. További részletek a folytatásban.

...

Gyereknapi könyvajánló Brúnóval
Gyereknapi könyvajánló Brúnóval

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_25.jpg

A kortárs magyar gyerekirodalom egyik legismertebb alkotója Bartos Erika, a Bogyó és Babóca sorozat írója és rajzolója, akinek munkásságát számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el, most Budapestet mutatja be a legkisebbeknek. A Brúnó sorozat  tematikusan és mesésen mutatja be a főváros gyerekek számára is érdekes helyeit: tereket, épületeket, múzeumokat, ismertebb nevezetességeket és felfedezésre váró látványosságokat. Az építészmérnök ...

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása