Könyvek, füzetek bekötése írisz technikával

2016.08.19. 09:30 kreablogger

A mai ötletünk az éppen aktuális iskolakezdéshez renekül hasznosítható, ismerkedjetek meg ti is  ezzel a különleges technikával.

csináld_magad csomagolás dekoráció iskolakezdés papír pritt

Ennek a nagyon látványos, számomra még ismeretlen technikának a neve írisz technika (iris folding), amellyel elsősorban képeslapokat, üdvözlőkártyákat és képeket lehet készíteni. Persze a fantázia miért állna meg itt, ötvözzük a szép a hasznossal, csomagoljuk gyermekeink tankönyveit, füzeteit ilyen gyönyörű és egyedi módon!

A technikára ezen az oldalon figyeltem fel, és íme a szerző első íriszes alkotása.

csináld_magad csomagolás dekoráció iskolakezdés papír pritt

Ebből is látszik, hogy ahogy ő írja, nemhogy érdemes, de egyenesen muszáj belevágni ebbe a technikába. És valóban, hiszen egyáltalán nem bonyolult.

1. Vágjatok tetszés szerinti formát a papírra, olyat amilyet ki szeretnétek tölteni.

csináld_magad csomagolás dekoráció iskolakezdés papír pritt

2. Az interneten hemzsegnek a mintát, "iris folding pattern" keresőszóra jobbnál jobbakat találtok, de itt és itt is körülnézhettek. Szóval egy tetszőleges mintát nyomtassatok ki. Bátrabbak maguk is tervezhetnek mintákat!

csináld_magad csomagolás dekoráció iskolakezdés papír pritt

3. A mintát rögzítsétek a papírlaphoz.

csináld_magad csomagolás dekoráció iskolakezdés papír pritt

4. Jöhet a ragasztás. Színes, lehetőleg mintás és félbehajtott papírcsíkokat használjatok. A félbehajtás fontos, így lesz szép széle a belső mintázatnak.

csináld_magad csomagolás dekoráció iskolakezdés papír pritt

csináld_magad csomagolás dekoráció iskolakezdés papír pritt

5. Száradás után már csak meg kell fordítani az egészet!

csináld_magad csomagolás dekoráció iskolakezdés papír pritt

Az ötlet forrása: gyereketető

Ha tetszett a bejegyzés és hasznosnak találtad, kérlek, oszd meg az ismerőseiddel is!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad papír dekoráció csomagolás iskolakezdés pritt

Könyvek, füzetek bekötése írisz technikával

2013.08.30. 14:51 kreablogger

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1.jpg

Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai ötletünk már az éppen aktuális iskolakezdéshez is jól, amivel kapcsolatban a post végén a Pritt Kreatív Klub kedvelői számára egy további fontos hírrel szolgálunk. Most pedig ismerkedjünk meg együtt ezzel a különleges technikával.

1186269_547829461930893_575022032_n.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad papír dekoráció csomagolás iskolakezdés

Különleges ajándékcsomagolási technikák (X)

2012.12.20. 18:31 kreablogger

Elérkeztünk sorozatunk utolsó bejegyzéséhez, amelyben különleges ajándékcsomagolási technikákat gyűjtöttem nektek. Aki esetleg lemaradt a korábbi bejegyzéseimről, azoknak emlékeztetőül (az elolvasáshoz katt. a szövegre): Csináld-magad ajándékdobozok, és Masnitrükkök csomagoláshoz.

gift wrapping.jpg

Kisebb méretű gömbökkel nagyon látványossá tehetitek a csomagolást, egy egyszínű papírral tökéletes párost alkotnak.

A csomagoláshoz úgy általában ajánlom az olló nélküli ragasztószalagot, áldom a nevét a feltalálójának. Olló és adagoló nélkül, egy (!) kézzel is könnyedén téphető. Gondolom, ismerős az a szitu, amikor a félig becsomagolt ajándékot egyik kezetekkel tartjátok, a másikkal pedig megpróbáljátok letépni a celluxot. Na, ezt a mutatványt jelentősen megkönnyíti ez a kézzel téphető szalag. A másik jó tulajdonsága, hogy sok felületről könnyen visszaszedhető, így ha elrontjátok a csomagolást, még akkor sincs veszve semmi. Én a csomagolópapírok közül amit csak lehet, megmentek (év közben még sokat kreatívkodunk belőlük, meg eleve nem pazaroljuk feleslegesen a papírt), és egy ilyen visszaszedhető ragasztóval még könnyebb a dolgom. 

Hópelyhes díszítés

Egyszerű és látványos ötlet, a pelyheket teljes egészében, vagy csak egy ponton rögzítve is felragaszthatjátok. EBBEN a blogbejegyzésemben rengeteg hópehelymintát találtok. 

mslkids120_hol02_snowflake_presents_xl.jpg 

Az újrahasznosítás jegyében

Nini, újságpapírból is lehet egész pofás csomagolást készíteni. Persze a nagyinak nem ilyet szánnék, de barátnőnek/havernak szerintem, simán belefér.

newspaper-wrap-1209-de.jpg

Egy trükk hajtogatással

A kivágott rész alá mindenképpen kell egy eltérő színű papírt ragasztani, hogy kiemelje a mintát és eltakarja a csomag tartalmát.

gift-wrap-ideas13.jpg

Gyermekrajzok

Na, ezzel már meg lehet dobogtatni a nagyi szívét. Az apró kezek munkáit ilyen formában is megőrizhetjük, szerintem, ez nagyon kedves ötlet.

gift-wrap-ideas16.jpg

Romantika a köbön

Finom, elegáns megoldások, kellemes, szolid színek, többféle alapanyag. Időigényes, de mindenképp megéri. 

gift-wrap-ideas8.jpg

A megunhatatlan fényképes

Egy ilyen csomagoláshoz bőven jól használhatók az otthon kinyomtatott fotó, ezeket csak papírragasztóval rögzíteni kell a csomagra. A ragasztó ne legyen túl folyós, nehogy eláztassa a képeket, a legjobb hozzá egy stiftes változat.

gift-wrap-ideas15.jpg

Színes muffinpapírból

Ezek a helyes kapszlik annyi mindenre jól. Láthattuk már lámpabura díszeként, vagy virágként tündökölni, és lám, ajándékcsomagoláskor is hasznukat vehetjük!

gift-wrap-ideas11.jpg

Tortacsipke

És ha már úgyis a konyhában garázdálkodunk...

gift-wrap-ideas3.jpg

Natúr stílus

Akihez ez a stílus áll közel, apró gombokkal remekül feldobhatja a csomagolást.

recycle 13.jpg

Díszítés levelekkel

Egy-egy fenyő- vagy magyalág pont elég, ez így tökéletes.

IMG_4599.JPG

Források és még több ötlet a képekre kattintva!

Különleges ötletek sokféle témában felnőtteknek és és gyerekeknek a Pritt.hu-n.

Kellemes időtöltést!

1 komment

Címkék: csináld magad karácsony diy csomagolás díszítés

Kusudama technika - csodálatos csillaggömb papírból

2010.12.14. 17:05 kreablogger

Tényleg csodálatos és közel sem olyan bonyolult, mint amilyennek látszik...

7 komment

Címkék: origami karácsony ajándék csomagolás hajtogatás karácsonyfadísz papírdísz kusudama

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter

Hirdetés

bpp_pottomkert_julius_300x250px_gifbanner.gif

Közösség

Hirdetés

 

 

Elismerések

Címkék

ablakdísz (9) advent (37) adventi koszorú (12) adventi naptár (6) ajándék (15) ajándékcsomagolás (5) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (5) ajtódísz (34) akrilfesték (12) álarc (18) album (5) antikolás (9) anyák napja (16) asztaldísz (9) bútorfestés (17) ceruzatartó (5) coats (8) csináld magad (373) csomózás (19) decoupage (12) dekoráció (205) díszítés (51) divat (12) diy (306) DIY (83) ékszer (41) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (44) erkély (5) falevél (8) falfestés (10) farsang (35) festés (48) filcanyag (10) flitter (6) fonal (6) fonás (14) furdancs (8) gesztenye (5) girland (7) gyertya (14) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (25) halloween (39) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (5) hóember (6) hópehely (6) horgolás (49) húsvét (77) inspiráció (8) iskolakezdés (6) játék (14) jelmez (11) kabala (6) karácsony (145) karácsonyfa (10) karácsonyfadísz (22) karkötő (27) kartondoboz (7) kavics (9) kavicsfestés (12) képeslap (9) képkeret (9) kert (72) kertészkedés (12) kézimunka (42) könyvajánló (28) kosár (9) kosárfonás (16) koszorú (34) kötés (54) kötésminta (5) láda (6) lakásdekoráció (72) lakásdísz (10) lakberendezés (41) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (13) levendula (7) makramé (12) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (14) mézeskalács (6) mikulás (5) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nyaklánc (12) nyár (18) nyereményjáték (23) origami (15) ősz (80) pályázat (22) papír (62) papírdísz (36) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (6) pentart (52) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) polymer clay (6) pritt (107) pritt pályázat (8) programajánló (30) quilling (8) ragasztás (15) raklap (14) raklap-bútor (5) recept (6) recycle (88) sablon (11) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (6) szabásminta (8) szabás varrás (9) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) tárolás (5) tavasz (51) tél (16) télapó (5) tojás (9) tojásfestés (20) tojástartó (10) tök (11) tökfaragás (21) töklámpás (9) tündérkert (6) újrahasznosítás (160) ültetés (8) üvegfestés (10) Valentin-nap (8) valentin nap (10) varrás (30) váza (5) velencei (6) vendégposzt (11) virág (10) virágtartó (11) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

designed by

BekeDesign