Színes Ötletek

a kézügyes blog


Homokozó kicsi kertbe, kidobásra ítélt alapanyagokból
Homokozó kicsi kertbe, kidobásra ítélt alapanyagokból
Kacatmentő sorozatunk korábbi beszámolója frissítve

0_38.jpg

A mai homokfeltöltéssel harmadik szezonját kezdi meg az a homokozó, amit egy kacatmentő akciónk során beszerezett alapanyagokból építettünk kislányunk örömére. Az ágyrácsot egyik barátunk költöztetésekor mentettük meg a hulladékudvartól, de elsődleges funkciója szerint nem tudtuk sehová felhasználni az egyébként ép fenyőlécekből álló holmit. Úgy gondoltuk, a napos órák számának növekedésével a téma sokatoknál lehet ismét aktuális, ezért ...

Méhecskehotel készítése hulladékfából
Méhecskehotel készítése hulladékfából

mehecske.jpg

Egy kis barkácsolás biztosan jól esik a tavasz első napjaiban, ezért mutatunk egy nagyon egyszerűen, mindenféle szakmai tudás nélkül elkészíthető, de annál hasznosabb eszközt, amit most, március elején érdemes elhelyezni a szabadban, segítendő a különféle beporzó fajok szaporodását. Költségmentesen, haszontalannak tűnő maradék alapanyag felhasználásával tehetünk valamit a környezetünkért, miközben kikapcsolódunk. Kár lenne kihagyni! (Forrás:  ...

Egy játék babakocsi újjászületése - Kacatmentés, sokadik fejezet
Egy játék babakocsi újjászületése - Kacatmentés, sokadik fejezet

0_46.jpg

Magam sem hittem, hogy épp azon a napon, amikor rákerestem az egyik közösségi oldal piacterén a játék babakocsira, hazafelé bringázás közben az egyik hulladékgyűjtő konténer rácsára dobva egy huzat nélküli vázat találtam. Egyből felcsillant a szemem a kacatmentés újabb lehetőségére, főleg, hogy egy szinte ki sem gondolt vágyam teljesült vele - pontosabban a kislányomé, aki most érett meg a babatologatás felelős teendőjének ellátására. Egy gyors ...

Ágyrácsból készült homokozó
Ágyrácsból készült homokozó
Környezettudatos kacatmentés, sokadik fejezet

0_38.jpg

Nagy örömmel számolok be nektek legújabb újrahasznosított anyagból készült projektemről, ami nem más, mint egy kidobásra ítélt ágykeret elemeiből készített homokozó. Néhány hete a környékbeli játszótereken már kiderült számunkra, hogy kislányunkat nem hagyja hidegen a vödör, a lapát, a dömper, meg a többi színes játék, ami nem azt jelenti, hogy elküldjük kőművesinasnak, egyszerűen elérte azt a kort, amikor már igényli és élvezi az efféle ...

Rusztikus tárolóedény befőttes üvegből a fürdőszobai apróságoknak
Rusztikus tárolóedény befőttes üvegből a fürdőszobai apróságoknak

reuse-old-glass-jars-as-decorative-storage-550x938_1.jpg

Itt a befőzési szezon, ilyenkor bizony minden alkalommal sorra kerül egy kevéssé kedvelt teendő, az év közben gyűjtött üvegek átválogatása, rendszerezése, tisztítása. Mindig akad néhány, amelyek alakjuk, méretük vagy állapotuk okán nem felelnek meg a lekvároknak, befőtteknek. Ezeket sem kell kidobni, tárolhatunk bennük bármi mást! Erre mutatunk most egy tetszetős példát.

...

Libikóka saját kezűleg
Libikóka saját kezűleg

A mérleghinta vagy libikóka örök kedvenc a kisgyermekek körében. Ha van kertetek, és akad egy vállalkozó kedvű apuka/nagypapa is közelben, érdemes rávenni egy kis barkácsolásra.

Ana White oldalán a részletesen anyagigényt, a pontos méreteket, és magát a lépésről lépésre elkészítést is lepuskázhatjátok (angol nyelvű), sőt pdf-ben is letölthetitek. 

Ezen tervek alapján készült el a kis költségvetésű projekt Mallory és Savannah oldalán ...

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása