Színes Ötletek

a kézügyes blog

Készítsétek el velünk a kedvenc vadállataitokat tojástartóból!
Készítsétek el velünk a kedvenc vadállataitokat tojástartóból!

0_122.jpg

Az ENSZ közgyűlése éppen tíz évvel ezelőtt, 2013-ban nyilvánította március harmadikát a vadon élő állatok világnapjává. Ekkor ünnepeljük Földünk vadon élő növény- és állatvilágának sokszínűségét, gazdasági, tudományos, etikai és esztétikai értékét. Ebben a cikkben számos érdekességet olvashattok a témával kapcsolatban, a folytatásban viszont amolyan Színes Ötletek módra hívjuk fel a figyelmet a jeles napra, egyben az élő környezetünk ...

Merített papír házilag a hulladékmentes alkotáshoz!
Merített papír házilag a hulladékmentes alkotáshoz!

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_6.jpg

Március 1-je az újrapapír világnapja, amiről bővebben ITT írtunk , és néhány olyan tippel is készültünk, amikkel magatok is csökkenthetitek a papírgyártás és a papírhulladék okozta környezeti terhelést. Nem gondoljuk, hogy ez az egyszerű papírmerítési módszer vagy a hozzá hasonló kis lépések helyettesíthetik a globális folyamatokat,  ugyanakkor hiszünk a mindennapi szemléletformálás erejében, pláne, ha egyben kreatív elfoglaltsággal is jár, a ...

Csomózott ajtódísz tavaszi hangulatban
Csomózott ajtódísz tavaszi hangulatban

3_20240221_093955_0001.png

Ezt a kedves dekorációt egészen könnyen elkészíthetitek akkor is, ha a makramé technika rejtelmeivel csak most ismerkedtek, hiszen egy egyszerű alapcsomó ismétlésével hozható létre ez a látványos, csavart minta. A technika most újra virágkorát éli, napjainkban legalább olyan népszerű, mint a hetvenes években volt. Már egészen egyszerű módszerekkel is szép dolgokat hozhattok létre. Ha pedig szereztek némi gyakorlatot, a kicsit bonyolultabb, akár más ...

Hová sietnek a tűzoltók? - Egy interaktív képeskönyv, ami puzzle és játékpálya is egyben
Hová sietnek a tűzoltók? - Egy interaktív képeskönyv, ami puzzle és játékpálya is egyben

blog_cover_mora_tuzolto.jpg

Bizonyos szempontból igazi kuriózumnak tekinthető a  Móra Kiadó év eleji kínálatából a „Hová sietnek a tűzoltók?” című, 3 év fölötti korosztálynak ajánlott foglalkoztató, ami első ránézésre „csak” keménylapos gyerekkönyvnek tűnik, de amint kezünkbe vesszük, máris széles mosollyal nyugtázhatjuk, hogy igazából sokkal több annál. Megkockáztatom, ez az utóbbi idők egyik legötletesebb, főként ovisoknak szóló kiadványa, hiszen a ...

XXIV. Nemzetközi Tervezőgrafikai Biennálé a Képzőn
XXIV. Nemzetközi Tervezőgrafikai Biennálé a Képzőn

133755126_3126302937469939_6624586527072158187_n.jpg

Idén a 24. Tervezőgrafikai Biennálé bemutatójára a Magyar Képzőművészeti Egyetem Andrássy úti Barcsay termében kerül sor, 2024. március 14. és 29. között. A Tervezőgrafikai Biennálé óriási múltra tekint vissza: a tervezőgrafika művészet hazai periodikus kiállítássorozata 1978-ban indult útjára. A rendezvény célja, hogy átfogóan bemutassa a tervezőgrafika stílusainak hazai és nemzetközi alakulását, értékeit és generációit. A legutóbb ...

Cuki bárány makraméfonalból
Cuki bárány makraméfonalból

2_20240221_093955_0000.png

Ahogy ígértük, a farsangi időszak színes jelmezparádéjával elkergettük a telet és február utolsó napjaiban már csak tavaszi ötletekkel jövünk, hogy mindent kipróbálhassatok még időben, ami megtetszik közülük. A sorban most egy régi kedvenc következik, úgy a figurát, mint az elkészítés módszerét illetően. Az aranyos bárányokat igazán egyszerűen - egyetlen alapcsomó ismétlésével - elkészíthetitek az útmutató lépéseit követve, úgyhogy bátran ...

Szerezz zenét némafilmhez! - Ismét pályázatot hirdet a Művészetek Völgye és a Nemzeti Filmintézet
Szerezz zenét némafilmhez! - Ismét pályázatot hirdet a Művészetek Völgye és a Nemzeti Filmintézet

nemafilmhez_filmzenet_foto.jpg
Álmodj zenét hangtalan filmekhez, idézd meg a némafilmek vetítését a Némafilmhez filmzenét! pályázattal, ahol a némafilmek élő zenei kísérettel szólalnak meg. A 2024-ben már ötödik alkalommal meghirdetett pályázat arra invitálja a zeneszerzőket, hogy engedjék el a fantáziájukat és régi magyar némafilmekhez alkossanak kísérő zenét.

...

Kedvenc DIY jelmezeink természetes vagy újrahasznosított alapanyagokból
Kedvenc DIY jelmezeink természetes vagy újrahasznosított alapanyagokból

facebook-blog_borito_20240214_122803_0000.png

Bár sok intézményben és közösségben egészen hét végéig tartanak még jelmezes mulatságokat - ránk is legalább kettő vár - az idei farsangi szezon hivatalosan a mai napon ér véget. Az időszak január 6-tól, azaz  vízkereszt napjától a húsvétot megelőző negyven napos nagyböjt kezdetéig, hamvazószerdáig tart, ami mozgó ünnep, 2024-ben épp február 14-re esik. Már biztosan mindannyian elkészítettétek vagy beszereztétek a vágyott jelmezeket, talán már ...

Szent Bálinttól az átkozott Coimbrákig - Gondolatfolyam Valentin-napra
Szent Bálinttól az átkozott Coimbrákig - Gondolatfolyam Valentin-napra

valentinesdaycover.jpg
A Valentin-nap pláne Magyarországon tipikusan a „szereted vagy gyűlölöd” ünnepek közé tartozik. Ahogy nálunk Mindenszentek van, nem Halloween, úgy sokan szívesen hangoztatják február 14-én is, hogy csak Bálint-nap létezik, a Valentin-nap pedig bizonyos, közelebbről meg nem határozott, de általánosságban nagyon pénzsóvár amerikai multik ravaszkodó marketingeseinek kreatúrája, és mint ilyen, természetesen megvetendő kapitalista fondorlat az egész. A valóság ...

Változatos színházi előadások és legendás zenészek a 33. Művészetek Völgyében
Változatos színházi előadások és legendás zenészek a 33. Művészetek Völgyében

mv_szinhaz-volgy_blogcimlap.jpg

Legendás zenészekkel és közönségkedvenc színházi produkciókkal bővült a már bejelentett Művészetek Völgye program. Július 19. és 28. között a fesztivál szervezői ezúttal is minden nap különleges előadásokkal várja látogatóit a Színház Színpadon és a Színház Színpad Templom helyszínen, a Cirque du Tókertben pedig olyan neves előadók lépnek színpadra, mint Zorán, Kern András, Falusi Mariann, Bródy János vagy Dés László, aki ezúttal is ...

Puha szívecskék Valentin-napra, avagy nemezelés sütikiszúróval
Puha szívecskék Valentin-napra, avagy nemezelés sütikiszúróval

0_118.jpg

Ezekkel a könnyen elkészíthető, pihe-puha gyapjú szívecskékkel díszíthetjük ajándékainkat, felragaszthatjuk őket képkeretre, felfűzhetjük girlandként, és számos más módon felhasználhatjuk őket, ráadásul nem csak Valentin-napon. Mi például elképzeltük, milyen jól mutatna egy füzér a gyerekszobában, pláne, ha finom pasztell árnyalatokból készítjük el a szíveket. Ezt a sütikiszúrós módszert azoknak is szívesen ajánljuk, akik még csak ismerkednek a ...

Did You Imagine? Multiply It by Thousands!
Did You Imagine? Multiply It by Thousands!

messe_frankfurt_rep_2024_cover_1000x522.jpgA friend of mine once explained that there's really no point in traveling, because all the places you'd like to photograph have already been photographed by someone else with a much better camera, and if you want to see anything, all you have to do is type the name of the place into the search engine. Even then, I smiled at this train of thought, since no photo can convey the authenticity and depth of personal discovery, whether it is the panorama on top of a mountain or the sea breeze freely ...

Elképzelted? Szorozd meg ezerrel!
Elképzelted? Szorozd meg ezerrel!

messe_frankfurt_rep_2024_cover_1000x522.jpgEgyszer egy cimborám kifejtette, hogy utazni valójában semmi értelme, mert az összes helyet, amit lefotóznál, már úgyis lefényképezte valaki más egy sokkal jobb géppel, és ha bármit látni akarsz, csak be kell ütni a hely nevét a keresőbe. Ezt az eszmefuttatást már akkor is megmosolyogtam, hiszen egyetlen fotó sem adja vissza a személyes felfedezés valódiságát és mélységét, legyen szó akár a panorámáról egy hegy tetején, akár a szabadon süvítő tengeri ...

DIY farsangi jelmez a fotózás rajongóinak
DIY farsangi jelmez a fotózás rajongóinak

20240206_134724_0000.png

Ha a jelmezbáli öltözetet illetően már túl vagytok a kedvenceken az állat- és mesevilágból, ugyanakkor szerettek vagy szeretnétek fényképezni, netán a klasszikus gépek rajongói vagytok, ez az ötletes és végtelenül hétköznapi alapanyagokból megvalósítható jelmezötlet nektek való! Az alap változat különösebb barkácstapasztalat nélkül összeállítható csupán kartondobozok, festék és egy guriga ragasztószalag segítségével, de ha szeretnétek, némi ...

Oviból a festés világába - Kipróbáltuk a Nebulo kenőfejes temperát
Oviból a festés világába - Kipróbáltuk a Nebulo kenőfejes temperát

nebulo-kenofejejs-tempera-blogcover.jpg

Akik az elmúlt napokban olvasták a Színes Ötletek friss cikkeit, már biztosan tudják, hogy most zajlott a Színes Medvehét , a hozzá kapcsolódó  nyereményjáték  pedig még mindig tart! Ennek főszereplői természetesen szintén brummogó, mézkedvelő barátaink, akikkel ugyan túrázás közben nem szívesen futnánk össze, de a mesekönyvek lapjain és a rajzfilmekben rendre a pozitív szereplők között tűnnek fel, szemben a sokkal rosszabb renoméjú rókákkal és ...

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása