Színes Ötletek

a kézügyes blog

A 70 legjobb tökfaragós ötlet 2017/1.

Úgy alakult, hogy, idén két részre bontom a tökfaragós ötletgyűjteményemet, mert egy bejegyzésbe képtelenség besűríteni az összeset. Már sokféle tökös -ám nem faragós- ötletet hoztam már idén, így a hajrában ideje végre a faragással is foglalkozni!

befunky_collage1.jpg

Tökfaragáshoz bármilyen vágóeszközt (hegyes, vékony pengéjű kés, kanál, karalábévájó, tapétavágó kés stb.) használhattok, amit otthon találtok, ki fogjátok tapasztalni, hogy a különféle műveletekhez melyik a legideálisabb. A tök belsejét például karalábévájóval a legcélszerűbb eltávolítani, tényleg csak 1-2 perc az egész. A tökfaragás maga pedig roppant szórakoztató családi tevékenység, emellett meglehetősen addiktív is, mi egy faragásnál sosem tudunk leállni (hamarosan mutatom is az idei termésünket). Tudom, hogy sokan ferde szemmel nézik a "halovínezést", mondván, hogy hazánkban ünnepeljük csak a saját ünnepeinket, ne pedig más országokét majmoljuk. Én ezzel szemben úgy gondolom, nagyon is van létjogosultsága, hogy  megismerjük és gyermekeinkkel is megismertessük más nemzetek kultúráját, hiszen ezáltal is tágul a világról alkotott képünk, főképp, ha ilyen szórakoztató és alkotásban gazdag tevékenységről van szó. Emellett persze maximálisan tiszteletben tartjuk saját hagyományainkat, ünnepeinket, és semmiképp sem hanyagoljuk el azokat. Ezekkel a gondolatokkal kívánok vidám tökfaragást nektek!    

21.jpg

22.jpg

27.jpg

28.jpg

23.jpg

29.jpg

24.jpg

30.jpg

33.jpg

34.jpg

35.jpg

1.jpg

25.jpg

31.jpg

10.jpg

12.jpg

13.jpg

14.jpg

15.jpg

16.jpg

26.jpg

32.jpg

11.jpg

17.jpg

5.jpg

18.jpg

6.jpg

19.jpg

7.jpg

2.jpg

8.jpg

20.jpg

9.jpg

3.jpg

4.jpg

 

 

Forrás: pinterest

*Frissítés: A második részt ITT találjátok!

További tökös ötletek a blogon:

Kültéri tökdekorációk 2017.

Elegáns tökdekorációk

Festett töklámpások - vidám mesehősök

Festett kavicsok - halloween különkiadás

Tökdíszítés gyerekeknek

A 100 legmenőbb tökfaragós ötlet 4. rész

A 100 legmenőbb tökfaragós ötlet 3. rész

A 100 legmenőbb tökfaragós ötlet 2. rész

A 100 legmenőbb tökfaragós ötlet 1. rész

Tökparádé nálunk 2016

Szellemes falatok halloweenre

Meseszép tökdíszek

Világító töklámpások befőttesüvegből

Tökös ajtódíszek, koszorúk 2016

Last minute ötletek Halloweere

Papírmasé tök készítése

Ajtódíszek halloweenre 2015

Sötétben világító tökök

Tökfaragás gyerekmódra mintaívekkel

Töklámpások - faragott tökök 2015

Töklámpások - festett tökök

Sablonok tökfaragáshoz

Varázslatos lámpások

Mókás receptek halloweenre

Mókás díszek halloweenre gyerekeknek

Festett tökök halloweenre

Különleges tökdekoráció falevelekkel

Így faragj csingilinges tököt

Papírdekorációk halloweenre

30+ zseniális töklámpás

Tökfaragás fúrógéppel

Faragjunk tökvázát!

Tökfaragás nálunk

Ingyenes halloween sablonok

Legmenőbb töklámpások

Tökös dekorációk kültérre

Tökfaragás - gyerek kiadás

Tökös díszek beltérre

Ha tetszett a bejegyzés és hasznosnak találtad, kérlek, oszd meg az ismerőseiddel is, megtisztelsz vele!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

Iratkozz fel YouTube csatornámra, és nézd meg a legfrissebb videóimat is! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2813067252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása