Színes Ötletek

a kézügyes blog

Nyári olvasmányaim

Nyáron a szokásosnál is több időt szakítok az olvasásra, a nyaralás és az itthoni semmittevés napjaiban én könyvekkel kelek és fekszek. Kiadóm kínálatát átböngészve jó néhány hasznos kötetet találtam, amelyek bizony haza is jöttem velem. 

picmonkey_collage4.jpg

 

A legsürgetőbb teendőm a következő napokra a befőzés. Baracklekvár minden évben készül, emellett viszont nagyon szeretek kísérletezgetni, különleges, új ízeket létrehozni. Ez a kötet épp ilyen, hiszen a hangsúlyt a kreatív alkotómunkára, az érdekes fűszerezésre és technikai fogásokra teszi, nem pedig a 20-30 kg-nyi gyümölccsel való birkózásra.

cser_befozes.jpg

 

A Szabásminták kötetet már ajánlottam a figyelmetekbe, a megjelenéskor már haza is hoztam, és átlapoztam, most pedig lesz időm hosszasan áttanulmányozni. A könyv részletesen bemutatja az anyagokat, eszközöket, varrókellékeket, megtudhatjuk hogyan válasszunk anyagot, megismerkedhetünk a kereskedelemben készen kapható szabásmintákkal, megtanulhatjuk a szabásminta értelmezését, a méretek pontos levételét, a tűzést, a jelölést, a szabást, elsajátíthatjuk a szabásminták átalakításának és módosításainak mikéntjeit és saját szabásmintát is tervezhetünk. Emellett betekintést nyerhetünk a különféle fazonokba (legyen szó szoknyáról, ruháról, gallérról vagy zsebről) és a főbb varrástechnikákba is. Tényleg nagyszerű, hiánypótló kötet, magam is élvezettel fogom forgatni, szívből ajánlom a ti figyelmetekbe is.

A kötetet 20 % kedvezménnyel webáruházunkból tudjátok megrendelni. 

cser_szabasmintak.jpg

 

A főzés mellett kedves hobbim a kis kertecském csinosítgatása, ami valóban elég picurka. A helyhiány, illetve a meglévő területek ideális kiaknázása nálam alapprobléma, így ennek a könyvnek a praktikus tanácsai nekem nagyon jól jönnek most! 

cser_fuggoleges_kert.jpg

 

Családom férfitagjai rajongói a vadhúsnak, s bár engem nem hoz lázba ez a téma, azért a nyáron szeretném meglepni őket egy-két finom falattal. Mivel nem vagyok túl járatos a vadételek világában, ezt a receptgyűjteményt választottam, amelyet az erdő ihletett, a merész fűszerezés pedig különleges ízeket ígér. Egy próbát mindenképp megér!

cser_vadetelek.jpg

 

És hát a gombászás... Ez nálunk családi program szinte egész évben. Egy-egy túra, kirándulás alkalmával kedvenc gombalelőhelyeinket is rendszeresen felkeressünk. Ennek megfelelően sok gombalexikonunk, receptgyűjteményünk van már, ez a kötet azonban nagyon elnyerte az egész család tetszését, felépítése, kompakt mérete, képanyaga, ismertetői mind-mind rendkívül praktikusak. Apukámnak is kellett vennem egy saját példányt, mivel ő gyengén látó, sok kötetet alapból nem tud használni, de szerencsére ezzel nincs ilyen problémája.

cser_gombaszok.jpg

Idei kedvencünk a gévagomba volt (májusban volt a szezonja), hihetetlen mennyiségeket sikerült gyűjtenünk, ennek a töredékét és a belőle készült gévagombával töltött rakott palacsintámat láthatjátok a képeken:

picmonkey_collage3.jpg

 

A gasztronómia kiemelt fontossággal bír nálunk, ennek megfelelően éppúgy a fűszerezés is. A javát magunk termesztjük vagy gyűjtjük a szabadban, és bizony mindent elolvasunk a témával kapcsolatban. Az ilyen köteteket, mint a Zöldfűszerek a konyhában, imádom a legjobban, hiszen ebben a fűszernövények gondozásával, ápolásával kapcsolatos tudnivalókon kívül sok-sok receptet is olvashatok.

cser_zoldfuszerek.jpg

 

Én a hamburgerhez mindent magam készítek, a zsömlétől a húspogácsáig. Imádjuk, gyakori vendég az asztalunkon. Szerintem, ezt a könyvet konkrétan végigesszük! 

cser_hamburger.jpg

Eddig csak ilyen klasszik burgerekkel próbálkoztam, na de majd most!!!

10636223_4818172069049_2386539878510435030_n.jpg

 

Amikor pedig véletlenül nem kreatívkodok, (be)főzök vagy kertészkedek majd, akkor elolvasom végre ezt a könyvet is. E különös könyv előszava rögtön felkeltette az érdeklődésemet:

"bemutatja a hárem egyszerre kegyetlen és lenyűgöző intézményét és mindennapjait: szerelmeket, féltékenykedéseket, szüléseket, gyilkosságokat, a kasztrálás szörnyűségét stb. A szerzőnő hiteles forrásból dolgozott, történetei a háremben nevelkedett nagyanyjától származnak."

„Komoly történeti munka, ugyanakkor elképesztően olvasmányos - informatív, szórakoztató és élvezetes.” New York Times Book Review 

„Lélegzetelállítóan szép kötet, pazar, színes képanyaggal és lebilincselő stílussal.” Washington Post 

„Lenyűgöző, gazdagon illusztrált munka az emberiség egyik legbizarrabb kreálmányáról.” People 

cser_harem.jpg

 

Utoljára, de nem utolsó sorban alaposan átböngésszük ezt a kötetet is. Jövő nyárra tervezünk építtetni egy kültéri kemencét, ehhez gyűjtjük most az ötleteket, keressük a számunkra legideálisabb megoldást.

cser_kemencek.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr4512640587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása