Kerti tó készítése öreg gumiabroncsból

2017.05.10. 07:23 kreablogger

Elhasználódott gumiabroncsból nem csak virágtartót, ágyásszegélyt, virágládát és homokozót készíthetünk, hiszen egy kisebb kerti tó alapjának is tökéletesen megfelel. 

 

Méreténél fogva a traktorgumi az ideális (150-200 liter víz fér bele), de normál méretű abronccsal is próbálkozhatunk. A leendő tavunkat érdemes árnyékosabb helyre tervezni, hogy a lehetőségekhez képest nyáron se algásodjon túlságosan. A gödör kiásása után a helyére is kerülhet az abroncs, amelynek a felülre kerülő peremét a kép alapján szabjuk át.

A gödör alját és az abroncsot is külön-külön béleljük ki tófóliával. Ilyen kicsit tó esetében nem őrületes költségekre gondolni, egy 6 méteres tekercs 1700-2000 Ft körül mozog a barkácsáruházakban.

A tó körüli területet és a közvetlen peremet hangulatossá és természetessé tehetjük terméskövekkel és kavicsokkal.

Persze sokakban felmerül a kérdés, hogy megéri-e a sok munkát, hiszen koszolódik, algásodik, drága vízforgató is kell bele, hamar tönkremegy, nehézkes a vízcsere stb...

Mindenképpen legyünk előrelátók, és tájékozódjunk. Egy kisebb vízforgató nem árt, ha kerül bele (ennek szűrőjét tisztítsuk rendszeresen), de egy ekkora tóhoz való szivattyú 5-6000 Ft körül mozog, tehát nem is borzasztóan drága. A belehulló leveleket és egyebeket halásszuk ki rendszeresen, így kevésbe tömődik el a szűrő. Telepítsünk bele megfelelő növényeket (pl. törpe vízililiom), nagyban segítenek az algásodás megakadályozásában. 

Ha pedig már belejöttünk a tógondozásba, tehetünk bele sima vagy akár napelemes szökőkutat is, építhetünk mellé/köré hangulatos sziklakertet is.

Források a képekre kattintva!

További ötletek gumiabroncsból:

Gumiabroncsok újrahasznosítása

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le. 
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

Szólj hozzá!

Címkék: újrahasznosítás kert gumiabroncs kerti tó újra felhasználás

A bejegyzés trackback címe:

http://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr6912355357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter

Hirdetés

bpp_pottomkert_szeptember_300x250px_gifbanner.gif

Közösség

Hirdetés

 

 

Elismerések

Címkék

ablakdísz (9) advent (46) adventi koszorú (19) adventi naptár (6) ajándék (15) ajándékcsomagolás (5) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (5) ajtódísz (36) akrilfesték (12) álarc (18) album (5) antikolás (9) anyák napja (16) asztaldísz (8) bútorfestés (17) ceruzatartó (5) coats (8) csináld magad (373) csomózás (20) decoupage (12) dekoráció (204) díszítés (51) divat (12) DIY (83) diy (306) ékszer (41) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (44) erkély (5) falevél (9) falfestés (10) farsang (35) festés (48) filcanyag (10) flitter (6) fonal (6) fonás (15) furdancs (8) gesztenye (5) girland (7) gyertya (14) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (25) halloween (47) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (5) hóember (6) hópehely (6) horgolás (50) húsvét (77) inspiráció (8) iskolakezdés (6) játék (14) jelmez (11) kabala (6) karácsony (152) karácsonyfa (10) karácsonyfadísz (22) karkötő (27) kartondoboz (7) kavics (12) kavicsfestés (15) képeslap (9) képkeret (9) kert (72) kertészkedés (12) kézimunka (42) könyvajánló (34) kosár (9) kosárfonás (16) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) láda (6) lakásdekoráció (72) lakásdísz (9) lakberendezés (41) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (14) levendula (7) makramé (13) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (14) mézeskalács (6) mikulás (5) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nyaklánc (12) nyár (21) nyereményjáték (23) origami (15) ősz (89) pályázat (22) papír (62) papírdísz (36) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (7) pentart (52) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) pólófonal (5) polymer clay (6) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (32) quilling (8) ragasztás (15) raklap (14) raklap-bútor (5) recept (6) recycle (88) sablon (11) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (6) szabásminta (8) szabás varrás (9) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) tárolás (5) tavasz (51) tél (16) télapó (5) tojás (9) tojásfestés (20) tojástartó (10) tök (17) tökdekoráció (5) tökdíszítés (5) tökfaragás (25) töklámpás (9) tündérkert (6) újrahasznosítás (160) ültetés (8) üvegfestés (10) Valentin-nap (8) valentin nap (10) varrás (31) váza (5) velencei (6) vendégposzt (11) virág (10) virágtartó (11) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

designed by

BekeDesign