Színes Ötletek

a kézügyes blog

Újra vár a Pöttömkert!

A Mizo Pöttömkert ezen a nyáron is a gyermekek fellegvára lesz állandó és havonta megújuló programjaival a Budapest Parkban. Az első Pöttömkert május 7-én tárja ki mesékkel teli kapuit, ahol fellép a Mintapinty Zenekar, lesz meseszínház, arcfestés és családi óriás társas is.

Végre itt a jó idő, felnőttek és lurkók egyaránt a szabadba vágynak, a családnak pedig elkél a közös móka. A Pöttömkert a nyár minden hónapjában kinyitja kapuit, ahol minden a kicsikről szól: koncertek, gyermek előadások, állatsimogató, játékos foglalkozások és ismeretterjesztők várják őket.

17862360_1193743857417964_8031509816275635688_n.jpg

A nap a Gilda Max sportbemutatójával indul, ahol Mile Szilvia fitnesz világbajnok és gyermek fitnesz csapatának szólhat a taps, utánuk pedig a Kerekítő mondókás móka következik. A hangulat bizonyára a Mintapinty Zenekar – Kész MintaCirkusz! vidám koncertjén hág a tetőfokára, kövér kacajok és táncoló kiscipők kíséretében.

Szem nem marad mosoly nélkül a Batyuszínház Mesemalac című előadásán sem, a kedves történet a gyerekek egyik kedvencévé vált, míg a picit nagyobbak a Safer Internet Program oktatóival tanulhatnak a biztonságos internetezésről.

A színpadi programokon túl egész nap különféle foglalkozások várják a szorgos kezeket. Az ArtPaint standjánál ismét lehet csillámtetoválást és különböző állat maszkokat festtetni, a Családi közös KÓPÉságok pedig egy óriás társassal, fejtörőkkel és ügyességi játékok sorával készül.

Kézműves foglalkozásokból sem lesz hiány: a Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Tagozata kézműves programokkal és arcfestéssel, a Gipszkorszak gipszalkotással és gipszfestéssel készül, igazi mókás program lesz a Tapicskoló festés, a közelgő Anyák napjára pedig csuhé virágot, termésképet és népi játékokat is készíthetnek a kicsik.

A legkisebbeknek külön Tipegő játszótér és labdás ugrálóvár lesz, az állatbarátok lovagolhatnak, lesz tengerimalac simogatás, trambulin, tanulóbiciklik és kismotorok és egy mentő autó is, amit a gyerkőcök veszély nélkül fedezhetnek fel, az FKF pedig az edukációs és szemléletformáló programja mellett egy igazi kukásautóval érkezik. Akiknek még van kedvük játszani, kipróbálhatják a logikai játékok garmadáját és bevethetik magukat a Piatnik interaktív játszóházába vagy a Mizo Csodafarm Tejes kalandjába is.

Az év első Mizo Pöttömkertje május 7-én, reggel 9.30-tól, délután 15 óráig várja a családokat, ingyenes program kavalkádjával.

Facebook esemény és további infók: MIZO Pöttömkert

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2512482879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása