Tavaszi asztaldíszek

2017.02.27. 12:20 kreablogger

Tavaszvárásom következő fejezete az asztali dekorációk felé vezérelt. Az asztalra minden évszakban, illetve különféle jeles napokon is készítek az adott alkalomhoz illő dekorációt, így az étkezőbe lépve máris sokkal jobb kedvem lesz. Persze az is sokat számít, hogy szépen dekorált asztalnál  étkezünk, s végezzük az egyéb napi tevékenységeinket, így mindig felemelő érzés lecsüccsenni egy kis időre.

tavasz tavaszi dekorációk

 

Az eleve rusztikus, vagy shabby festéssel átvarázsolt ládák fantasztikus alapjai egy-egy jól megkomponált asztaldísznek. Shabby chic, azaz kopottas festéshez a Dekor Paint Soft festékeit ajánlom nektek. 

tavasz tavaszi dekorációk

tavasz tavaszi dekorációk

tavasz tavaszi dekorációk

tavasz tavaszi dekorációk

Én vágott virágot jellemzően nem használok dekoráláshoz (még a kertből sem igazán), de ajándékba azért szoktam kapni, s így ugye mennyivel látványosabb, mind egyszerűen vázába tenni? Sok esetben akár néhány jól megválasztott befőttesüveg is csodákra képes!

tavasz tavaszi dekorációk

tavasz tavaszi dekorációk

tavasz tavaszi dekorációk

tavasz tavaszi dekorációk

S ha vágott verzió nem is kerül minden évben az asztalra, hagymás/gyökeres virágok annál inkább!

tavasz tavaszi dekorációktavasz tavaszi dekorációk

tavasz tavaszi dekorációk

tavasz tavaszi dekorációk

tavasz tavaszi dekorációk

És persze egy-két húsvéti dísz is előkerülhet már!tavasz tavaszi dekorációk

tavasz tavaszi dekorációk

tavasz tavaszi dekorációk

tavasz tavaszi dekorációk

Forrás: pinterest

Idén már többféle tavaszváró bejegyzésem is született, olvassátok el az alábbiakat is:

Tavaszváró dekorációs ötletek

Virágzó tojáshéjak

Tavaszcsalogató ajtódíszek

Ha tetszett a bejegyzés és hasznosnak találtad, kérlek, oszd meg az ismerőseiddel is, megtisztelsz vele!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

Iratkozz fel YouTube csatornámra, és nézd meg a legfrissebb videóimat is.

Szólj hozzá!

Címkék: tavasz tavaszi dekorációk

A bejegyzés trackback címe:

http://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr712354019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter

csuhaj

 

 

Közösség

Címkék

ablakdísz (9) advent (37) adventi koszorú (12) adventi naptár (6) ajándék (15) ajándékcsomagolás (5) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (5) ajtódísz (33) akció (3) akrilfesték (11) álarc (18) álarcsablon (3) album (5) angyal (4) antikolás (9) anyák napja (15) asztal (3) asztaldísz (9) barka (3) befőttesüveg (4) befőzés (3) berzselés (3) bútor (3) bútorátalakítás (4) bútorfelújítás (3) bútorfestés (16) bútortuning (3) cérna (4) ceruzatartó (5) cipzár (3) coats (8) cserépfigura (4) csiga (3) csillár (3) csináld magad (373) csipke (3) csomagolás (4) csomózás (18) decoupage (12) dekoráció (203) delica (4) díszítés (51) divat (12) DIY (83) diy (306) ékszer (41) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) ékszertartó (4) erkély (4) esküvő (4) falevél (8) falfestés (10) farönk (3) farsang (35) fekete péntek (3) ferenc (4) festés (44) filcanyag (8) flitter (6) fonal (5) fonás (13) főzött gyurma (3) furdancs (8) fűszerkert (3) füzér (3) gesztenye (5) girland (7) gomb (3) gumiabroncs (3) gyerekjáték (3) gyerekszoba (3) gyermekszoba (4) gyertya (14) gyertyadíszítés (3) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (39) gyöngyszövés (4) gyöngyszövő (4) gyurma (5) gyurmaékszer (4) gyurma recept (3) hajtogatás (25) halloween (39) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (5) hímzés (3) hóember (6) hógömb (4) homokozó (3) hópehely (6) horgolás (47) hungarocell (3) húsvét (68) húsvéti kosár (4) húsvéti tojás (4) inspiráció (8) iskolakezdés (6) játék (14) játékkonyha (3) jelmez (11) jelmezkészítés (3) kabala (6) kagyló (3) Kapanyél (3) karácsony (145) karácsonyfa (10) karácsonyfadísz (22) karkötő (26) karnevál (4) kartondoboz (7) kávé (3) kavics (9) kavicsfestés (10) kép (3) képeslap (9) képkeret (9) keret (4) kert (68) kertészkedés (12) kézimunka (41) kiállítás (4) kokárda (4) könyvajánló (23) könyvjelző (4) kosár (9) kosárfonás (16) koszorú (34) koszorúkészítés (4) kötés (53) kötésminta (5) kreatív vásár (3) kusudama (3) láda (6) lakásdekoráció (72) lakásdísz (10) lakásfelújítás (3) lakberendezés (40) lakberendezési ötletek (4) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (13) legyező (3) levegőn száradó gyurma (3) levendula (6) madáretető (3) makramé (11) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (14) medál (3) mézeskalács (6) mikulás (5) mikulka (4) minta (3) mintaív (8) mobiltok (3) mozaik (16) mozaikozás (12) narancs (4) nyaklánc (12) nyakmelegítő (3) nyár (14) nyereményjáték (23) nyomda (4) nyomdázás (4) óra (3) origami (15) Origami (3) ősz (80) őszi dekoráció (3) pályázat (22) papír (62) papírálarc (3) papírdísz (35) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírgömb (3) papírguriga (3) papírhajtogatás (3) papírjáték (6) papírmasé (3) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (6) pentart (52) PET-palack (6) peyote (9) pillangó (4) plüssfigura (6) polc (3) pólófonal (4) polymer clay (6) porcelángyurma (3) pritt (108) pritt pályázat (8) programajánló (27) quilling (8) ragasztás (15) ragasztólakk (3) raklap (14) raklap-bútor (5) recept (6) recycle (88) repesztés (4) sablon (11) sál (4) scrapbook (5) scrapbooking (4) spatula (4) süthető gyurma (12) szabás (6) szabásminta (8) szabás varrás (9) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) szövés (3) tárolás (5) tavasz (48) tavaszi dekoráció (4) tél (16) télapó (5) toboz (4) tojás (9) tojásdíszítés (4) tojásfestés (19) tojáshéj (3) tojástartó (10) tök (11) tökdíszítés (3) tökfaragás (21) töklámpás (9) (3) tükör (3) tündérkert (6) üdvözlőlap (4) újrahasznosítás (156) újra felhasználás (4) újságpapír (3) ültetés (7) üvegfestés (10) Valentin-nap (8) valentin nap (10) varrás (30) váza (5) velencei (6) vendégposzt (11) virág (9) virágkészítés (3) virágtartó (9) workshop (3) zokni (5) Címkefelhő

designed by

BekeDesign

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu