Színes Ötletek

a kézügyes blog

Programajánló: szeptemberben is vár a Pöttömkert

A gyermekek fellegvárává változik ismét a Budapest Park szeptember 4-én, ahol a csemeték Apacuka koncerten rophatják, készülhetnek az őszre egy szüreti mulatsággal, festhetnek, sőt ők maguk is „átváltozhatnak” arcfestészek segítségével. Mindemellett, játszik a Batyu Színház, lesz napindító jóga és tudományos kísérletek, egy igazi mentő autót is szemügyre vehet az aprónép, sőt tengerimalac simogató is lesz a szeptemberi Pöttömkertben.

 

A Pöttömkert minden alkalommal igazi program kavalkáddal igyekszik a lurkók kedvében járni. Az idei utolsó Pöttömkert sztárja minden bizonnyal az Apacuka zenekar lesz, akik 11-től veszik birtokba a színpadot, míg a program reggel 9-kor napindító jógával, majd Gáll Viki Ringató foglalkozásával indul. Ebéd után a Csodák Palotája kísérleti bemutatóján lehet ámulni, utána azonban a tudományok földjéről a mesék világába utazunk: a Batyu Színház előadja A szegény ember gazdagsága című darabot. Az izgalmak sorát a Gilda Max és a Rippel Akadémia mozgalmas bemutatója zárja majd – no de addig egészen 9-től 15 óráig még tucatnyi foglalkozáson játszhatnak, tanulhatnak és alkothatnak a gyerkőcök.

A Tapicskoló festőműhely különlegesen szép színekkel várja a kis Picassokat, míg az ArtPaintnél testfestésre és csillámtetoválásért lehet jelentkezni, a Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Tagozata pedig arcfestéssel és kézműves foglalkozásokkal készül. Emellett lesz óriás társas, fejtörők, ügyességi játékok, a Gipszkorszaknál ki lehet próbálni milyen a gipszfestés és alkotás, a Csodák Palotája interaktív játékokkal pallérozza az elméket, lesznek Piatnik játékok és a MIZO Bajnokképző és kóstoló is tárt karokkal várja a gyerekeket. Aki bírja még energiával, bevetheti magát a Scooby játszóházba és a mini ugrálók közé, a nagyobbak ugrálhatnak trambulinon, de körberoboghatják a Parkot tanulóbiciklivel és kismotorokkal is, sőt, lovagoltatás is lesz. Korábban a tűzoltóautó már elsöprő sikert aratott a Pöttömkertben, most egy mentő autó lesz bemászható és felfedezhető. Az őszre készülve a kicsik most belekóstolhatnak egy igazi szüreti mulatságba is, mustkészítéssel, a természetbarátok Az erdő ajándéka csapatával ismerhetik meg a zöld lombok titkait. A mentő autó népszerűségével valószínűleg a tengerimalacok kelnek majd „harcra” a gyerekek kegyeiért, a Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület jóvoltából ugyanis a gyerkőcök testközelből is megismerkedhetnek a tengerimalacokkal.

Csatlakozás az eseményhez ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8712354227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása