Színes Ötletek

a kézügyes blog

Világbajnok mesterszakácsok segítenek a Varázskemence napján 

Eldőlt, kik segítenek a fogyatékkal élő gyermekeknek a Varázskemence napján 2015. május 16-án a fővárosi Vakok Iskolájában. Összesorsolták a támogatókat és az intézmények csapatait. A fiatalokat olimpiai, világ-, valamint Európa-bajnok mesterszakácsok, ismert gasztrobloggerek, gasztronómiai szervezetek és vendéglátóipari iskolák képviselői segítik. Az év legnagyobb jótékonysági gasztronómiai eseményén az iskolások fatüzelésű kemencében sütnek majd kenyeret. 

 

A közel 200 éves múltra visszatekintő intézmény udvarán a gyerekek maguk fűtik fel a kemencét, dagasztják és sütik meg a kenyeret, valamint készítenek a látogatóknak szendvicseket belőle. A fiatalok kezét olimpiai, világ-, valamint Európa-bajnok mesterszakácsok, ismert gasztrobloggerek, gasztronómiai szervezetek és vendéglátóipari iskolák képviselői vezetik. A párosítás az alábbi eredményt hozta.

Az ÉTREND - Magyar Konyhafőnökök Egyesületét Némedi József, az ÉTREND egyesület elnöke, a Nemzeti Egység Klaszter Vendéglátóipari Főmunkacsoportjának elnöke, világ- és Európa-bajnok, valamint olimpiai helyezett mesterszakács, és Stiller Tamás, a Család-barát magazin séfje, az ÉTREND egyesület titkára, az Ovikert Program kitalálója képviseli.

A Varázskemence napján 2015. május 16-án, szombaton 10 és 16 óra között egy remélhetőleg felejthetetlen napot szereznek a fogyatékkal élő gyermekeknek a Vakok Iskolájában (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.). A fiatalok a segítőikkel fatüzelésű kemencében sütnek majd hagyományos fehér kenyeret. Az esemény verseny, kóstoló és vásár is lesz egyben.

Az összesen nyolc speciális nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó intézményből két-háromfős csapatok érkeznek, és mérik össze ügyességüket. Az elkészült kenyereket a szakmai támogató Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének pékmesterei értékelik. A frissen kisült kenyérből a látogatók vásárolhatnak, valamint helyben meg is kóstolhatják a szendvicseket, amelyeket abból a diákok készítenek. A kenyereket a gyerekek a főtámogató KemenceMánia fatüzelésű mobil kemencéiben sütik.

A Varázskemence rendezvény célja, amellett, hogy egy életre szóló élményt nyújtson a fiataloknak, megmutassa nekik, hogy az általuk készített termékeknek értéke van. Az eseményen arra is igyekeznek rávilágítni, hogy az otthoni kenyérsütés messze nem ördögősség. A megmérettetésről természetesen mindenki nyertesként távozik majd.

A résztvevőknek játékos programokkal is készülnek: lesz zöldségszobrászat, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Nemzedékek Biztonságáért Alapítvány mini családi KRESZ-parkot biztosít, koncertezik a Palacsinta együttes és a Team Rekreáció csapata jóvoltából ugrálóvár és több más játék is lesz a helyszínen. Szintén készülnek kézműves programokkal, lesz kirakodóvásár a diákok által készített termékekből, Restaurant day és arcfestés.

A Varázskemence napja egy non-profit rendezvény. A szervezők és a támogatók önszorgalomból, szabadidejükben végzik a program előkészítését és lebonyolítását, azért díjazást nem vesznek fel.

Bővebb információ:

Török Szabolcs – 06 20 556 45 38

https://www.facebook.com/events/870396663017133/

www.varazskemence.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8012354777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása