Színes Ötletek

a kézügyes blog

Csináld magad: zsinóros lámpabura

A zsinórtekerős technikának már több bejegyzést is szenteltem, hiszen egy csomó dolog elkészítésére használható, nagyon olcsó, ugyanakkor rendkívül látványos. Készülhet így füzér, óriás tojás húsvétra, vagy épp karácsonyi díszvilágítás is. A mai alkalommal óriási lámpaburákhoz kerestem ötleteket.

111.jpg

Ha valami igazán nagyot szeretnétek alkotni, ne aprózzátok el lufikkal a kérdést, használjatok gimnasztikai labdát sablonnak.

A méretek miatt ajánlott takarófóliával fedett helyen dolgozni.

A labdát borítsátok be alufóliával, nehogy ragasztó kerüljön rá. Érdemes vazelinnel is átkenni, mert így megkönnyítitek a zárómunkát.

Ezután kezdődhet a móka. A madzagot/spárgát/zsinórt/fonalat áztassátok tapéta- vagy szalvétaragasztóba. (Arra vigyázzatok, hogy ne gubancolódjon, több darabra is felvághatjátok). S már tekerhetitek is fel a labdára. Szorosan, ügyesen, összevissza.

Száradás után, mikor már a zsinórkéreg teljesen kemény, leereszthetitek a labdát (ez ugye már a bura belsejében van). Ezután ollóval vágjatok egy rést a burára (itt ki tudjátok venni a labdát, ill. ide vezethetitek majd be az elektromos szereléket. 

Do it yourself - make beautiful lampshade from string.jpg

Az alábbi képekre kattintva további részletes, fényképes útmutatókat találtok!

6a00e54edac9d3883301310f34fbd5970c-800wi.jpg

string-shade-12.jpg

Kisebb méretű burákhoz persze használhattok lufit vagy sima gumilabdát is!

305013_314668671964253_1796306427_n.jpg

Források a képekre kattintva!

További lámpás ötletek:

Csináld magad asztali lámpák

Rizslámpa tuning

Lámpabura csipkéből

50 kreatív lámpabura

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr835746660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gotzj 2014.01.12. 17:07:16

Újszülöttnek minden barkács ötlet új. Az ölet úgy 50 éves, de ez nem ront a nagyszerüségén. Mi, műanyag raffiával és tapéta ragasztóval csináltuk lufira.

Mária Kovácsné Major 2014.01.21. 23:27:21

Nem talàlok szavakat,fantasztikus ez az oldal.:-):-D

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása