Színes Ötletek

a kézügyes blog

Só-liszt gyurma díszek nyomdázással

A só-liszt gyurmázás sokkal több lehetőséget rejt, mint amire óvodáskorunkból emlékezhetünk. Ajánlom nektek is, mert egyrészt pillanatok alatt össze lehet dobni házilag, másrészt egészen komoly, "felnőttes" dolgokat is ki lehet belőle hozni, én egyre jobban szeretem! Eljött az ideje, hogy  megdézsmáljuk a gyerkőcök készletét!

1111.jpg

Az alaprecept igazán egyszerű, fél pohár só, fél pohár víz, és egy pohár liszt (természetesen a mennyiségek arányosan növelhetők). Ehhez lehet még adagolni 1-2 evőkanál olívaolajat (ettől kevésbé morzsolódik), de valahol olvastam, hogy glicerint is lehet olaj helyett használni.

A kész gyurmát amellett hogy sokféle módon formázhatjátok, nyomdázással is lehet díszíteni. Aztán jöhetnek a sütiszaggatók (a homokozóból is be lehet hozni néhányat), essetek neki bátran! Száradás után lakkozni is lehet, úgy tartósabb, a kész remekművek felfűzve medálok is lehetnek, de ajándékkísérőnek sem utolsók.

659.jpg

Forrás a képre kattintva!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr325190498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mészáros Laci 2013.04.16. 04:06:16

Valami olyan olaj kell, ami nem avasodik.

_aviva_ 2013.04.16. 13:54:36

Egy kérdés: manapság már automatikusan olivaolajat írunk olaj helyett, vagy komoly, hogy egy só-liszt gyurmába is a méregdrága olivaolajat kell önteni? Véleményem szerint a töredékéért megvett napraforgó olaj ugyanúgy megteszi, amúgy sem megenni fogjuk, hanem kisütni. Legalább is én mindig sima, mezei, legolcsóbb étolajjal csináltam ilyeneket, tökéletes lett az állaguk, és a mai napig megvannak, kifogástalan minőségben az így készített cuccaim.
Bocs, hogy ez így kitört belőlem, csak tényleg már nagyon sokadjára tapasztalom, hogy mindenhol rutinszerűen olivaolaj van írva, ott is, ahol teljesen lényegtelen, hogy milyen olajat használ az ember.

kreablogger 2013.04.17. 09:19:15

@_aviva_: Nem rutinszerűen írtam, több helyen olvastam, hogy ebben az esetben azért jobb olívaolajat használni, mert nem avasodik meg idővel. A napraforgóolaj avasodásra hajlamosabb, de ettől függetlenül a célnak nyilván megfelel.

Andyka86 2013.04.17. 19:22:52

Sziasztok én azt szeretném kérdezni hogy még ilyet én soha nem csináltam de szeretnék és nem tudom hogy a kész műveket csak szárítani kell vagy sütőben kell égetni azaz sütni és így tartósabb lesz? lécci segítsetek már köszi :d

bonooobong · http://parametric-art.com/ 2013.05.12. 18:45:56

Gyönyörű minták, ötletes kivitelezés! Egyedi nyomóformákat pedig lehetne készíteni 3D nyomtatással is, ahogyan ezeket a fából készült 3D nyomtatott ékszereket is csináltam:
parametric-art.com/2013/05/12/3d-nyomtatott-ekszerek-fabol

kék rózsa · http://www.ekszerbolt.net/ 2013.06.26. 09:21:51

Sziasztok! én még nagyon kezdő vagyok. és nem értem mi az, hogy a gyurmát nyomdázással is lehet díszíteni. Mi az, hogy nyomdázás? bocsi, de még nagyon amatőr vagyok. köszi a segítséget :)

kis anna 2014.09.25. 10:14:10

Én olyat szeretnék készíteni otthon, mint itt az 5-ös szív medál. Van ötletetek hogyan kezdjek neki? :)
orex.hu/oszi-katalogus-2014

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása