Színes Ötletek

a kézügyes blog

Tavasz - ezért szeretlek!

Nehéz fába vágtam a fejszémet, amikor elhatároztam, hogy megpróbálom egyetlen bejegyzésbe sűríteni mindazt, amit szeretek a tavaszban. Hiszen számomra ez a leginspirálóbb hónap, tele színekkel, szagokkal, madárcsicsergéssel, egyszóval mindazzal, amire egész télen csak sóvárogva vártam. Újjászületik a körülöttünk a világ, napokig lehet csodálni az apró változásokat, ahogy a napfény előcsalogatja a szunnyadó természetet.

d743ff245160f038050548179ccfd523 másolata.jpg

Utat tör magának akár az utolsó hórétegen keresztül is a gyönge kis hóvirág, és aztán szép lassan kibújik a többi szívünknek oly kedves virág is.

hovirag2.jpg

Az illatozó jácintokat a szobában hajtatva a fagyok elmúltáig bent is csodálhatjuk.

eaf8046e7579b475d9b8fb3a18b00d03.jpg

Aztán persze kint is előbújnak a tulipánokkal és a nárciszokkal együtt.

fe7d72c054f86da0bca60683dfc10f1b.jpg

Végre illatozó csokrokkal és pihe-puha barkaágakkal színesíthetjük otthonunkat. De már eleve, ahogy a napfény megtölti a szobákat, én attól is táncra perdülnék, szóval kevéssel is beérem.

292575_364150806960771_1274457264_n.jpg

554183_355831577792694_1766412934_n.jpg

No persze, ki is lehet végre menni. Úgy értem, szorgoskodni a kiskertbe (erkélyre, teraszra, vagy csak egy cserépnyi virágot ültetni az ablakba). Nem leszünk egyedül, az élővilág is teszi a dolgát, ilyenkor a legszebb hallgatni a természetet. Annyi mindent mond, figyeljetek rá. Tudom persze, hogy jobb helyeken ilyenkor zendít rá a szomszéd a flexszel, de most mégsem zavar. 

d743ff245160f038050548179ccfd523 másolata.jpg

94258aa0f5d8f139959e6f118c6ce2dc.jpg

Én minden évben fűszerkertezek, pompás érzés akár a kertből, akár az ablakból friss fűszernövényeket nyesni az ebédhez. Na nem mintha, de valahogy ettől mindig  jobb háziasszonynak érzem magam... 

4ea70fcc40065d77a13b2e6934854ead.jpg

Aztán meg jönnek a gólyák is. Renoválják a fészket, kijavítják, ahol a tél kikezdte, belakják, és aztán egészen szeptember közepéig maradnak, mi meg bambulhatunk fel a villanykaróra/kéményre, hogy ellessünk egy-egy kis szeletet a mindennapjaikból.

stork_nest_3264x2448.jpg

Az akácvirágzás a május egyik koronaékszere, de talán a képek beszédesebbek is nálam. 

ccdd046ffdcdaef0a61312809f06d8fe másolata.jpg

wisteria-tunnel-garden-design.jpg

Amikor meg már nagyon tavasz van, bringára is lehet pattanni, hogy meg se álljuk egy hangulatos parkig, ami akár egy délutáni piknik helyszíne is lehet.

421517_333344380041414_921152907_n.jpg

Ti jártatok már úgy, hogy amikor először lehet kapni igazi epret, hazafelé úton felfaltátok az egészet? 

bb0a428aa87b812e77d599aff5486d18.jpg

Idétlen és vicces vagy éppen visszafogott, finom dekorációkat is lehet ám készíteni, hiszen bizsergés van mindenhol, úgysem bírjátok ki ti sem!

546973_357100217665830_87019052_n.jpg

tumblr_m6qs34jWye1r71b95o1_500_1.jpg

És igen! Végre nem fázom, ha szoknyát veszek fel, a vastag télikabát pedig visszabújhat a szekrénybe.

7f7918d0d62404a21bbcd16c4ea09eb7.jpg

A húsvétról most szándékosan nem írok, sok-sok bejegyzést fogok még neki szentelni.

Források a képekre kattintva.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Színes Ötletek Facebook-csoportjához, hogy a következőről se maradj le.

Ha még több ötletre szomjazol, kövess minket a Pinteresten is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr955111600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása