Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Karácsonyfa újságpapírból fonva

2012.12.18. 14:02 kreablogger

A papírfonás technikáját már megmutattam nektek ősszel, és az egyik legnagyobb sikert aratott téma volt az idei évben. Ezt a környezetbarát (hiszen egyszerű újságpapírt használunk) kézműves technikát karácsonykor is bevethetitek, hiszen bármilyen formájú és méretű kosárkát készíthettek az ünnepi alkalomra (ajándékba vagy a saját otthonotokba). És ha már a kosárkészítésbe belejöttetek, hoztam mára egy igazi különlegességet, mégpedig egy papírfonással készíthető karácsonyfát.

81164252_large_dsc00310.jpg

A papírfonás menetét és a hozzá szükséges papírszálak elkészítését EBBEN a bejegyzésemben részletesen elolvashatjátok, most kifejezetten a karácsonyfa elkészítését mutatom meg. Az ötletet pedig ugyanattól a kedves olvasómtól, Nyári Máriától kaptam, akinek köszönhetően annak idején a papírfonásba is beleszerettem.

18298_423660551021135_606862444_n.jpg

Nyári Mária karácsonyfája

 Az előre elkészített, és színre festett papírvesszőkkel fogunk dolgozni (az elkészítést lásd ITT). 

Hat szálat csillagalakban, csúcsuknál fogva rögzítsetek egymáshoz (celluxszal is lehet, a lényeg, hogy összetartsa valami, mert ezt a részt a végén le fogjuk vágni).

81164255_large_mini0795.jpg

81164256_large_mini0796.jpg

A munkához szükség lesz egy alapra, azaz valamilyen hosszúkás, felfelé keskenyedő kúp formára, pl. hungarocellkúp (ITT vásárolhatsz), de ezt az alapot kartonpapírból is elkészíthetitek (pl. régi szilveszteri papírtrombita is jó lesz).

Ezt az alapot helyezzétek a csillagforma közepére.

81164257_large_mini0797.jpg

Egy újabb papírvesszőt (azaz egy hetedik szálat)helyezzetek rá a csillag egyik ágára (bármelyikre). Pont így ahogy a képen is látható. Ezután a csillag következő ágát (amelyiket keresztezi) egyszerűen hajtsátok rá erre a hetedik ágra. Ezután körbe-körbe haladva hajtogassátok a soron következő ágakat egymásra.

81164258_large_mini0798.jpg

Ha menet közben elfogy a papírvessző, toldjátok meg (a végüknél egymásba csúsztathatók).

81164260_large_mini0799.jpg

Ezt a módszert ismételve haladjon végig a kúpon egészen a tetejéig.

81164265_large_mini0800.jpg

81164267_large_mini0801.jpg

Végül fordítsátok meg, és a ragasztószalaggal rögzített részt vágjátok le (így a kúp is kivehető a remekműből).

81164269_large_mini0802.jpg

A levágott részeket hajtsátok vissza és egy csepp folyékony ragasztóval fixáljátok.

81164270_large_mini0803.jpg

Készíthettek picike asztaldíszt, vagy egész nagy méretű fákat is.

81164274_large_sl371382.jpg

81164273_large_p1020375.jpg

81164251_1000838.jpg

81164277_large_stromky.jpg

81164254_large_kuzelyzl.jpg

Forrás: marietta.ru és liveinternet.ru

További karácsonyi blogbejegyzések:

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad karácsony újrahasznosítás lakásdekoráció

A bejegyzés trackback címe:

http://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr94971257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter

Hirdetés

Hirdetés

Közösség

Follow Me on Pinterest

Elismerések

kulondij_legjobb-tudasmegoszto_szines-otletek_widget.jpg

Ajánló

Linkek

furdancs_logoweb.jpg

blog_juditu.jpg

Címkék

ablakdísz (4) advent (21) adventi koszorú (6) adventi naptár (3) ajándék (14) ajándékcsomagolás (4) ajándékkészítés (8) ajándékötletek (3) ajtódísz (11) akrilfesték (6) álarc (14) album (4) angyal (3) anyák napja (7) asztaldísz (6) cérna (3) cipzár (3) coats (6) csináld magad (239) csomagolás (3) csomózás (7) decoupage (7) dekoráció (145) delica (4) díszítés (47) divat (11) diy (271) ékszer (35) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (32) ékszertartó (3) esküvő (3) farsang (22) ferenc (4) festés (23) filcanyag (3) flitter (6) fonás (4) furdancs (8) gyertya (10) gyertyadíszítés (3) gyertyaöntés (5) gyöngy (23) gyöngyékszer (7) gyöngyfűzés (32) gyöngyszövés (4) gyöngyszövő (4) gyurmaékszer (4) hajtogatás (12) halloween (16) hellókarácsony (12) henkel (11) hímes tojás (3) hímzés (3) hógömb (3) hópehely (3) horgolás (8) hungarocell (3) húsvét (28) inspiráció (5) játék (12) jelmez (5) kabala (3) Kapanyél (3) karácsony (68) karácsonyfa (5) karácsonyfadísz (14) karkötő (16) karnevál (3) kartondoboz (3) kavics (5) kavicsfestés (3) kép (3) képeslap (4) képkeret (5) keret (4) kert (22) kézimunka (18) kiállítás (4) könyvajánló (5) könyvjelző (3) kosár (4) kosárfonás (10) koszorú (12) kötés (19) kreatív vásár (3) lakásdekoráció (56) lakásdísz (7) lakberendezés (16) lámpa (6) lámpabura (3) lámpás (7) madáretető (3) makramé (4) maszk (11) mécses (4) mécsestartó (7) medál (3) mézeskalács (4) mikulka (4) mozaik (7) mozaikozás (7) nyaklánc (11) nyakmelegítő (3) nyereményjáték (17) nyomda (3) origami (9) ősz (33) pályázat (20) papír (25) papírdísz (6) papírfonás (9) papírfüzér (4) peyote (8) pólófonal (3) polymer clay (6) pritt (5) pritt pályázat (8) programajánló (16) quilling (6) ragasztás (5) ragasztólakk (3) raklap (3) recycle (76) süthető gyurma (9) szabásminta (3) szabás varrás (3) szalvéta (5) szalvétatechnika (11) szemmaszk (3) szőnyeg (4) tavasz (8) tél (8) tojás (3) tojásfestés (6) tojástartó (4) tök (8) tökfaragás (9) töklámpás (7) (3) újrahasznosítás (89) üvegfestés (7) Valentin-nap (3) valentin nap (5) varrás (11) váza (4) velencei (5) vendégposzt (11) virág (4) virágtartó (3) Címkefelhő

Friss topikok

  • Jovanotti: Évek óta keringenek ezek a fotók, de aki ennek örülni tud, ne adj isten be is rakná a lakásába, az... (2014.04.11. 14:18) 30+ szuper raklapos ötlet
  • horgolosmami: Sziasztok! Én is két hete készitem ezt a techinkát. Nekem nagyon-nagyon tetszik - már van van 45 ... (2014.04.07. 19:26) Quillingformák haladóknak
  • Szokebaba: Hát ezek nagyon jók :) Rengeteg ilyen nemtetsző, fakó fürdőruhát egész jól meglehet csinálni :) (2014.03.18. 23:14) Régiből újat: ötletek fürdőruhák csinosításához
  • Anett László Skarbit: Én sem tudtam 15 percig főzni,mert hamarabb összeállt,viszont tökéletes lett...2napig...ezután rag... (2014.03.06. 12:44) Az örök érvényű főzött gyurma receptje
  • Betta SzaBÓka: Hahó! Jó nagy adagot megpödörtem már, nekiestem, hogy elkezdem, de a peddingakármik nem akarnak ál... (2014.02.19. 19:34) Kosárfonás papírból

designed by

BekeDesign