Színes Ötletek

a kézügyes blog

Bútorfelújítás maradék tapétából

A nyár sokaknak szól a kisebb-nagyobb mértékű lakásfelújításokról (is), ezzel talán nem vagyok egyedül. Ma annak eredtem nyomába, hogy hogyan újíthattok fel bútorokat kis költségvetéssel, megmaradt tapétákból megfűszerezve egy kis festéssel. Szép és látványos, inspiráló képek következnek. Válogassatok...

móvel papel parede14.jpg

A fenti képen látható bútor sem egy mai csirke, de pontosan tükrözi, amit mutatni szeretnék. Friss, üde színekkel és egy kevés tapétával csodákat művelhettek.

A díszítendő felületet minden esetben csiszoljátok meg (ha eleve festve van, és festeni szeretnétek rá, akkor előtte teljes lecsiszolást igényel), távolítsátok el a korábbi lakkréteget, így lesz tökéletes a végeredmény. A maradék tapéta mellett használhattok régi újságpapírt, decoupage papírt, szalvétát, posztereket, nyomatokat (pl. régi naptár) is.

Most pedig vegyük szemügyre a lakás helyiségeit, hol és mit érdemes.

Konyha

Tálalószekrények, legyen régi vagy modernebb, egy kis belső tapétával új egyéniséget kaphatnak. A gurulós zsúrkocsi a kedvencem, kívül tapétával bevonva, az üvegén pedig maratott minta (szerintem, az is utólag készült). Maratott üveg hatású felületet egy, az üvegmaráshoz használt anyagnál lényegesen kíméletesebb festékkel is elérhettek (többféle színben, ITT kapható) A nagymamámnál van egy ehhez hasonló, émelyítőn szocreál szekrény, amiben sosem láttam semmi fantáziát, pedig csak négy kerék kell alá!

móvel papel parede5_1.jpg

papel parede armario.jpg

móvel papel parede15.jpg

móvel papel parede18.jpg

móvel papel parede0.jpg

Hálószoba

Itt is többféle lehetőség adódhat, az éjjeliszekrénytől egy saját kezűleg gyártott fejtámláig.

móvel papel parede8_1.jpg

ss_101194388.jpg

Túláradóan romantikus:

móvel papel parede7.jpg

Akit nem riaszt el a színek és minták zsúfolása, az bátran nekifoghat egy ilyen projektnek is!

móvel papel parede3.jpg

Nappali

Itt most inkább a bútorokat csoportosítottam, méghozzá a méretük szerint.

Nagyobb szekrények:

papel parede5.jpg

móvel papel parede10.png

papel parede7.jpg

 

Komódok és kisebb szekrények:

floral9.jpg

 

móvel papel parede20_1.jpg

móvel papel parede11.jpg

papel parede movel.jpg

móvel papel parede.jpg

papel parede25.jpg 

móvel papel parede9.png

ss_101496269.jpg

móvel papel parede13.jpg

móvel papel parede4.jpg

móvel papel parede2.jpg

Nagyon csajos:

ss_101250515.jpg

Festés sablonnal:

móvel papel parede16.jpg


Fürdőszoba:

ss_101438566.jpg

 

Forrás: O Móvel

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr874680082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása