Színes Ötletek

a kézügyes blog

Nyereményjáték: Swarovski gyöngyökből készült nyaklánc keresi gazdáját!

 Ahogy már pár napja beharangoztam, egy kis játékra invitálok most mindenkit! Sokat törtem a fejem, mi legyen a díj, és ezért kérdeztelek titeket Facebookon keresztül is, hogy minek örülnétek leginkább. Ott is és a szívemben is a gyöngyékszer győzött, végül pedig a fánkminta mellett döntöttem, hisz a visszajelzéseitek alapján a már korábban bemutatott türkiz színű nektek is nagyon tetszett. Ezt a lila változatot tegnap este készítettem el, úgyhogy még friss, ropogós, ma délelőtt pedig gyorsan le is fotóztam.

Íme:

 

 

A lánc hossza 48 cm (kapoccsal), a medál átmérője pedig 3,7 cm (szóval nem pici). Lila teklagyöngyökből és szürke Swarovski kristályokból készült, egy kevés japán kásagyönggyel kiegészítve. Talán így kicsit könnyebb elképzelni, és még jobban meghozza a kedvet a játékhoz...

 

Maga a játék most indul és egész héten tart majd, vasárnapig (július 17-ig) várom a jelentkezéseket! A sorsolás július 18-án, hétfőn lesz.

A feladat pedig igazán egyszerű:

Három könnyű kérdést teszek fel (aki olvassa a blogot, tudni fogja, aki nem, az is könnyen megtalálja), a helyes válaszokat pedig a következő e-mail címre várom: 

szinesotletekblog@gmail.com

A levél tárgya "500" legyen, hiszen a játék apropója, hogy már több, mint 500 Facebook rajongóval büszkélkedhetek!

A kérdések:

1. Melyik településre visz az utam a Művészetek Völgye fesztiválon belül?

2. Ki volt a blog első vendégszerzője, azaz ki írta a Gyöngyszövő Szabadegyetem posztokat? 

3. A blog nyitóoldalán a bemutatkozás fülecskénél kinek az idézete olvasható?

 

Mondtam, hogy könnyű lesz. Tehát még egyszer, a három választ a fenti címre várom, a levél tárgya "500" legyen.

Sok szerencsét mindenkinek! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr93061257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása