Színes Ötletek

a kézügyes blog

Erika doboza
A babavárás utolsó hónapjait úgy képzeltem, hogy boldogságfelhőben úszva varrogatok, hímezgetek az én kicsikémnek, aztán meg babaszobát dekorálok, festek, és rózsaszín masnival átkötöm az egészet. Ebből semmit sem vittem véghez, viszont megnéztem a Gilmore lányok és a McLeod lányai összes részét. Barátnőm, Erika sokkal szorgalmasabb volt, nemcsak tündéri, de hasznos ajándékot készített.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 

 

 
 
 Nem rózsaszín habos-babos csicsát, mint ahogy én tettem volna, ha bármit is készítek. Igazságtalanság lenne, ha Bélát, Erika férjét kihagynám a történetből, mert a figurákat ő vágta ki dekopírfűrésszel rétegelt lemezből, Erika pedig akrilfestékkel életre keltette az egészet. Ha nincs otthon fűrész és vállalkozó kedvű férfiember, a hobbiüzletek tele vannak jobbnál-jobb fafigurákkal, natúr fadobozokkal, ládikákkal, akrilfestékből pedig akkora a választék, hogy győzzön az ember választani. Én mindenre használom, fától a műanyagig, száradás után vízálló, és a színek is keverhetők. Erika azt mondta, ez egy tárolódoboz, tarthatom benne a törlőkendőt, a krémet, vagy a pelust, így minden kéznél lesz. Így is lett. Semmi más nem volt a pelenkázón, épp elfért és mindent bele tudtam pakolni. Aztán a csemetémet is elkezdte érdekelni a doboz, a hasznos dolgok egy szempillantás alatt kikerültek belőle, és beleült. Mikor Erikának elmeséltem, csak nevetett, azt mondta, úgyis neki csinálta. Ezzel tényleg jól elszórakozott egy ideig, aztán kinőtte. Pontosabban egyszer beleszorult, és többé nem próbált beleülni. Most már az ő saját dolgai vannak benne. Szétrágott kiflicsücsök, néhány építőkocka és a konyhából frissen elcsent száraztészta. Az akrilréteg pedig igazán jól bírja, pedig a lányom kóstolgatja időnként a dobozt.  Erika nagyon örülne, ha hallaná. De ezt már nem tudom elmesélni neki. Néhány hete elment. Utolsó ajándékát, a plüssdalmatát nekem vette. Mert tudta, hogy kutyás vagyok. Ő meg cicás volt. Az utolsó ajándékomhoz nem kaptam cicás betűzőt, így csak egy cserép rózsaszín virágot kapott. Nagyon hiányzik.  
 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr942479201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása