Színes Ötletek

a kézügyes blog

Elsőre

Ismeritek azt az illatot, ami egy kézműves (divatosabban kreatív) üzletbe belépve átölel? Nem tudnám leírni milyen, vagy hasonlítani bármihez, de létezik. Nem fűszeres, nem is jellegzetes, még csak nem is túl kellemes, de ott lebeg a kis polcok felett, siklik a selymes fényű gyöngyszemek hasán, libben a színes papírhalmok között. 

 

 

Amikor 2001. nyarán életemben először átléptem egy ilyen kis bolt küszöbét, akkor találkoztam vele először. Eladónak jelentkeztem életem első munkahelyére, holott azt sem tudtam, hogy léteznek ilyen boltok. A kis helyiség zsúfolásig tele volt, a legtöbben az állásinterjúra érkeztek. Mivel ábécé sorrendben hívták be a jelölteket, volt időm körülnézni (persze, hogy utolsó voltam). Teljesen belevesztem a színes forgatagba, szerettem volna mindent megfogni, megszagolni. Tudni, ismerni akartam mindent, és éreztem, nekem itt a helyem. Az interjún aztán ügyetlen és kétségbeesett voltam, az összes bénázást elkövettem, amit ilyenkor a filmekben szerencsétlenkedő főhős is elkövet. Úgy emlékszem, a miattam nagyon rövidre sikerült beszélgetés végén még köszönni is elfelejtettem. Futottam a villamosig, aztán inkább még tovább, hátha a Vásárcsarnokig elfelejtem az egészet. A 2-es villamos Fővám téri alagút-megállója a sok kusza firkájával testet öltött bennem, épp mint a tarka boltocskás álmom, csak éppen két méterrel a föld alatt. Még elengedtem néhány villamost és lassan az álmomat is, aztán hazamentem.

Pár nappal és önéletrajz küldözgetéssel később, mégis engem hívtak vissza (még ma is emlékszem az akkori telefonom lélekgyilkos midi csengésére), hogy igen, kiválasztottak, a jövő héten akár kezdhetnék. Mentem. Repültem. Akkor kezdődött az én történetem. 

Hét évet tölthettem a pult másik oldalán, árultam, beszéltem, tanultam és tanítottam, élveztem minden percét. Máig sem szakadtam el álmaim világától, ha kicsit másképp is, de maradtam a kaptafánál. Ma már csak vevőként megyek hobbiboltba, de ma is a gyöngyök, festékek és cérnák világában élek, csak most papírra vetem, amit tudok róluk. Szerencsés vagyok, kreatív könyveket írhatok és javíthatok. Itt megtalálható lesz mindaz, amit egy könyvbe nem sűríthetek bele, a gondolatok, az olykor vicces történetek, az emlékek, a miértjeim, amiket eddig még nem volt alkalmam leírni. Ha van kedvetek, ismerjétek meg tökéletlen alkotásaimat, gondolataimat, mindazt, amit az alkotás öröme nekem jelent.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr582450871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Edy Andra 2010.11.15. 19:43:33

Bambi első posztja, hadd nyíljon az a pezsgő:-)

nyisznyasz 2010.11.26. 21:25:11

hát a pezsgő.mi ezen a meglepő?nagymenő!Agyjenő?

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása